top of page

Áradás politikai hullámokkal | Heti Feledy

Bécset sem hagyta érintetlenül az árvíz.

Forrás: Reddit [ https://imgur.com/a/a4-a23-auffahrt-UXQhSOS#62ZCviT ]

Sziasztok! Az elmúlt napok az árvízről és a mindent elsöprő csapadékról szóltak a szomszéd országokban is. Magyarországon óriási szkanderezés ment le Magyar Péter és Orbán Viktor között azon, hogy ki van a gáton és hogy fel lehet-e adni a strasbourgi EP-s vitát a homokzsákokért: végül a miniszterelnök a strasbourgi vita halasztása mellett döntött a vészhelyzet miatt, így Magyar Péter sem utazik Strasbourgba – az EP jelezte, hogy megértik, és igyekeznek mindenben segíteni az érintetteknek. Eközben a két hét múlva választásokra készülő Ausztriában az árvízpolitika már az előző években is elmosott egy-egy pártot vagy politikai karriert, a mostani katasztrófa így különösen érzékeny időben csapott le az országra.

Az árvíz által veszélyeztetett európai területek: egy 2023-as uniós jelentésből.

🌊Politikai vízmosás. Armin Laschet CDU-vezér bukását az tetőzte be, amikor a 2021-es német árvíz idején készült róla egy nevetgélős felvétel, holott 188 áldozatot szedett a víz. Schröder 2002-ben pedig a gumicsizmás fotójával fordított a választási esélyein és hozta be a szocialistákat a kormányzásba. 

  • A 2002-es árvíz Ausztriában megfojtotta a kormánykoalíciót: Jörg Haider, a Szabadságpárt (FPÖ) akkori vezetője nem viselte el, hogy a Néppárttal (ÖVP) közösen vállalt koalíciós ígéreteiket vissza kellett volna vágni az árvíz sújtotta területek segélyezése miatt. 

  • A szeptember 29-én esedékes osztrák szövetségi választások eredményét újfent befolyásolhatja az árvíz: a klímaváltozás-szkeptikus FPÖ-től talán elvihet pár százalékot, és kérdés, valamely politikus hibázik-e, hiszen az most nagyobbat lendíthet a közvéleményen.

  • Az külön pikáns, hogy a természet-helyreállítási törvényt megmentő osztrák zöldpárti miniszterasszonyt a bíróság végül felmentette (erről itt írtunk bővebben, gyönyörű politikai hacking történet): az uniós jogszabály az éghajlatváltozási hatások csökkentését célozná, könnyen lehet, ezt a Zöldek még kihasználják a hajrában.

🫏⚡🐘B.E.S.T. A múlt hét a külpolitikai csemegére áhítozók számára hozott egy szép termést. Németh Zsolt volt az egyik utolsó fellépője a Budapest Energy and Securty Talks-nak, amelyet Orbán első kormányzati ciklusának külpolitikai tanácsadója, Szemerkényi Réka rendezett az Egyensúly Intézet munkatársaként. A korábbi washingtoni nagykövet, a CEPA egykori kutatója most a republikánus és demokrata oldalról is fontos megmondóembereket hozott Budapestre, és a kétnapos esemény kitermelt néhány fajsúlyos mondást. 

  • James Carafano, a Heritage Foundation egyik központi figurája, aki a magyar miniszterelnökkel való kapcsolattartásban is központi szerepet játszik, két fontos helyen tért el a vélt magyar kánontól.

  • Egyrészt az összes többi republikánussal együtt világossá tették, hogy a hazai Kína-politika egy esetleges Trump-elnökség esetén sem tűnik elfogadhatónak. Trump az amerikaiak érdekeit nézi, és bárkivel bármilyen jóban van, nem fog kínás kerülőutat engedni. 

  • Másrészt érdekes volt, hogy pont a konferencián kisebb vita bontakozott ki a JD Vance által bemondott ukrán–orosz békítési javaslatról. Ennek az a pontja nem volt egyértelmű, hogy az ukrán állam függetlenségének fenntartása és a frontvonal befagyasztása mellett az oroszok azon esetleges követelésének eleget lehet-e tenni, hogy Ukrajna NATO-csatlakozását kizárják. Vance válasza: igen, kizárható. Carafano: nem, ezt egy független Ukrajna nevében nem lehet “eltárgyalni”. 

A leginkább szembetűnő megszólalás mégis Németh Zsolté volt, akit megmaradó atlantista politikusok közt tart számon a külpolitikai közösség. Csakhogy ezúttal a másik irányba lógott ki a véleménye, amelyet Kolozsi Ádám a 444-en megírt részletesebben is, mindenesetre valódi dilemmaként írta le azt, hogy Magyarország akkor marad meg a nyugati fejlődési pályán, ha emellett – elkerülve a blokkosodást – üzletelhet a Kelettel, vagy adott esetben inkább keleti fejlődési pályára lép. Ez Németh Zsolttól egy atlantista konferencián elhangozva, úgy, hogy az amerikai establishment ott ül és hallgatja, súlyos üzenet – talán figyelmeztető lövés? – amit alighanem a Karmelita kolostorból lett palotában fogalmaztak meg. 

  • Hogy más panelekben a “V4 már halott” kifejezés lengyel résztvevőktől többször is elhangzott, kevésbé meglepő. Panyi Szabolcs megírta eközben, hogy a lengyel V4-elnökség nem is tervez találkozót, legfeljebb Duda elnök a kormánypárt bosszantására egy elnöki négyes fotózkodást szervez majd le. 

 

💸Pénz beszél, karaván halad, troll ugat. A múlt hét másik revelációját is Panyi Szabolcs hozta a VSquare platformon. Az derült ki, hogy az egymilliárdos, Magyarországnak nyújtott kínai hitel fele, 500 millió dollár Budapesten keresztül kerülhetett Macedóniába, ahol az egyébként sokáig Budapesten bujdokló, hazájában elítélt Gruevszki exminiszterelnök pártja került vissza a hatalomba a legutóbbi választáson. Az összefüggés tehát sok rétegben plauzibilis, a magyar 3D sakk pedig úgy tűnik, hogy a kínai és esetleg orosz hitelek frontolásában egyre erősödik:

 

🦁A Lannister always pays his debts. A szlovén orbanofil Janez Jansa szövetségese sem volt rest törleszteni a magyar segítséget. Ursula von der Leyen arra kérte Ljubljanát, hogy férfi helyett női biztost jelöljenek. Ennek fejében alighanem jobb portfólióval kecsegtette a kormányt, amely végül belement. Csakhogy egy szlovén parlamenti bizottságnak erről kötelező véleményt adnia a kormánynak, és azt pont egy Jansa-szövetséges vezeti, aki szeptember 24-ig is húzhatja az időt. Sőt, közben azt is bedobták az új, második jelölt ellen, hogy a jugoszláv titkosrendőrséggel volt dolga. 

  • Ez viszont azt jelenti, hogy amíg VDL az utolsó neveket nem tudja véglegesíteni a listáján a 27 biztossal, addig a Tanács sem tudja jóváhagyni, annak hiányában pedig az EP sem tudja megkezdeni a meghallgatásokat. Így már biztos, hogy november 1-jével nem lesz új biztosi kollégium, de még a december elsejei határidő is lassan optimistának tűnik.

  • Ha már lúd… Különösen azért is, mert Thierry Breton bedobta a törülközőt hétfőn: a francia biztost ugyan Macron korábban újabb ciklusra jelölte, ám rossz viszonyuk VDL-lel közismert volt, a bizottsági elnök alighanem megpróbálta itt is a “küldj másik jelöltet”-trükköt, ez kiszivárgott, és erre hivatkozva Breton felállt. Ezután Macron a külügyminiszterét, Stéphane Séjournét jelölte. 

  • … legyen kövér? Az egészségért és állatjólétért felelős biztosi pozíciót Ursula von der Leyen listája szerint Várhelyi Olivér kapja. Kérdés, hogy az Európai Parlament ezt elég gyenge pozíciónak értékeli-e, vagy az eddigi magyar biztos a lecserélt fejek közé kerül-e a meghallgatások után.


Segélyek pakolása Gázában.

Forrás: Palestine Chronicle [ https://www.palestinechronicle.com/catastrophic-hunger-unrwa-says-aid-interruption-at-rafah-crossing-will-halt-humanitarian-response ]

🇺🇳Gáza belülről. A közel-keleti helyzet kapcsán most kisebb elemzésbe sem bocsátkoznék (már annyira érzékeny a téma, hogy csak nagyobb formában érdemes), viszont néhány izgalmas írás megjelent éppen azokról a kérdésekről, amelyek a legforróbbak a témában. 

  • Az ENSZ palesztin menekültekre fókuszáló ügynöksége, az UNRWA sok sajtót kapott, részben azért, hogy vajon a Hamász terroristák mennyire használják ki ennek fedését, ezzel mennyire van tisztában az ENSZ; másrészt a palesztinok ellátásának az egyik kevés megmaradt útja ez. Az UNRWA profilja

  • Az UNRWA gázai főépülete 2014-ben süllyedni kezdett – mert feltehetőleg épp egy Hamász-alagutat ástak ki alatta. Erről akkoriban nem nagyon beszéltek. Az izraeli becslések szerint, amelyekre Blinken is csak annyit mondott, hogy “rendkívül hitelesek”, az UNRWA gázai dolgozóinak 10%-a Hamász- ill. Iszlám Dzsihád-tag, ez 1200 főt jelenthet. Az október 7-i támadásban is részt vehettek, ezért az áldozatok családja be is perelte az ENSZ szervet. Az egyik vádiratban azt állítják, hogy a UNRWA-forrásokból 1 milliárd dollárnyit szippanthatott el a Hamász, hogy azt fegyverekre és alagútfúrókra költse.

  • A Hamász saját lakosaival szembeni erőszakos politikájáról megjelent egy újabb New York Times-összefoglaló, ami elég plasztikusan mutatja, hogy a belső kritikusokat vasrudakkal hogyan hallgattatják el, és hogy a terrorszervezet a saját palesztinjait is másodrangú fontosságúnak tekinti a vélt fő cél, Izrael megsemmisítése érdekében. 

 

🏌️Golflabda, golyó. Trump ellen újabb merényletkísérletet ejtett meg egy magányos elkövető a West Palm Beach-i golfklubjában, miközben az exelnök épp játszott a pályán. A merénylőt elfogták, egyébként kamerával készült felvenni az akcióját. 64 nappal korábban a pennsylvaniai Butler városában súrolta Trump fülét egy golyó. A politikai erőszakot természetesen mindenki gyorsan elítélte hétfő estig, bár aligha változtatnak majd a kampányretorikákon. 

🗳️M.I.É.R.T.? 

És akkor most dőljünk hátra és megint tegyük fel a kérdést, mi a fenéért bontakozhatott ki ez az Európából nézve teljesen értelmetlen háziállatevészeti vita az USA elnökválasztási kampányának legfelső szintjén? 

  • Az elnökválasztás napján szenátusi választásokra is sor kerül, tehát a szenátus székeinek egyharmadáról is döntést hoznak az érintett államok lakosai. (Hat évre kerül be egy szenátor, de nem egyszerre cserélik a testületet, hanem a harmadát kétévente.) Ebbe esik Ohio, ami azért izgalmas, mert az alsóházat a jelenlegi várakozások szerint visszavehetik a demokraták, viszont elveszíthetik a szenátust. Ez különösen fontos lehet a republikánusoknak azért, mert ha véletlen Harris lenne az elnök, az egyik házzal már sokat tudnak akadályozni. 

  • Ohio pedig egyike azon államoknak, ahol a szenátusi székért érdemes harcolni, és úgy látszik, a GOP stratégiai kommunikációs guruk arra jutottak, hogy a migrációval való riogatás lesz a biztos befutó a republikánus üzenetek közül. Nem biztos, hogy macskaevésre gondoltak, de ez annak a leágazása. A mostani demokrata szenátort szeretnék legyőzni, és ennek az erőfeszítéseit látjuk. 

  • Ugyanilyen niche erőfeszítés az, amikor Trump elkezd a kannabisz-legalizációról beszélni: ez a fiatal korosztályban (ahol rosszabbul áll Harrishez képest) illetve a feketék közt erősen támogatott téma, nem fog tömeges szavazatokat hozni, de épp néhány helyen számíthat párszáz szavazat is. 

  • Harris pedig többször ment már el az elektori győzelméhez potenciálisan nagyban szükséges Pennsylvániába a nevezése óta eltelt hat hétben, mint Biden az előző hat hónap alatt összesen. Így zajlik tehát a valódi kampány.

A várható költések az idei elnökválasztáson, a legnagyobb tételek a hintaállamokba mennek.

Forrás: Axios [ https://www.axios.com/2023/09/13/2024-election-ads-spend-most-expensive-swing-states ]

🎁Utánkövetés jelleggel röviden összefoglalok három hírt, amit kifejteni nincs hely, de kihagyni kár lenne:

27 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Comentarios

Obtuvo 0 de 5 estrellas.
Aún no hay calificaciones

Agrega una calificación
bottom of page