2022. április 4-én revelatív élmény volt számomra a Csizmadia Ervin politológussal készült beszélgetés a Partizánon. Akkor még nem dolgoztam itt, és a választási eredmények hosszas böngészése, az előző napi hírfolyamok végigolvasása, valamint Orbán Viktor és MZP győzelmi beszédeinek háromszori újrahallgatása után nekiálltam a Partizán adásának is. Csizmadia arról beszélt benne, hogy az Orbán-rendszerrel elégedetlen emberek előtt álló egyik legfontosabb feladat a magyar politika történetének tanulmányozása. Hogy Magyarországon nem a Fidesz az első domináns párt. És hogy nem válasz a harmadik magyar köztársaság halálára az, hogy nem volt hagyománya a demokráciának. Dehogynem volt: pont ez a hagyomány magyarázza a jelent is. Meg kell értenünk például, hogy a jelenlegi helyzet miben hasonlít Tisza Kálmán miniszterelnökségére 1875 és 1890 között, vagy hogy mi stabilizálta Bethlen István hatalmát a Horthy-korszakban.
2022 áprilisában viszont sokakhoz hasonlóan nem vettem észre az üzenet egy fontos, reményteli részletét. Inkább csalódott voltam: szóval az ilyen rendszereket csak egy világháború tudja elsöpörni… Szerencsére Csizmadia hétfő este ismét a Partizán vendége volt, ahol felhívta a figyelmet a dolog pozitív olvasatára is. Az állítása ugyanis nem determinisztikus: nem csak egy nemzetközi kataklizma vagy valamilyen előre nem látható összeomlás hozhatja el az Orbán-rendszer végét. Attól még, hogy eddig Magyarországon nem váltottak le sikeresen domináns pártot választásokon (leszámítva az 1905-ös kudarcba fulladó probálkozást), ez még megtörténhet. Kétségtelen, akinek sikerül, az történelmet fog írni. De hányszor mondjuk, hogy a történelem minden ellenkező híresztelés ellenére nem ért véget!
Fukuyama híres állításának cáfolatára eddig mindig csak abban a kontextusban gondoltam, hogy a neoliberális világrend mégis kifulladt, lám-lám, Orbán Viktor rendszere a legjobb példa rá. De a meglátás magunkra is érvényes, itthon is történhetnek olyan dolgok, amik korábban soha. Csak fel kell hozzá szabadítani a gondolkodásunkat! El kell tudnunk képzelni, hogy lehetünk valami olyannak a részei, amire korábban nem volt példa. Micsoda jó hír! Lehetünk mi az első generáció, ami választáson véget vet egy domináns párt uralmának.
És hogy mi kell ehhez? Nem bízhatunk a nyugati intézményrendszerek egyszerű leutánzásában. (Lásd a 444 remek videóit 2017-ből.) A társadalmunkat mélyebben kell megváltoztatni. Csizmadia példaként hozza az oktatást mint az öntudatos állampolgárok nevelésének eszközét. Én egy másik, hasonlóan fontos lehetőségre szeretném felhívni a figyelmet: a munkahelyi demokráciára. Sosem lesz olyan társadalmunk, ami fontosnak tartja megvédeni a demokratikus berendezkedést, amíg munkahelyeink politikamentesek. És itt most nem az aktuálpolitika hiányára gondolok, hanem arra, hogy heti 40-60 órákat töltünk olyan helyeken, ahol fel sem merül, hogy beleszólhatnánk abba, mi történik velünk. Miért lennénk így elkötelezettek az ország intézményei iránt? Ezért is olyan fontos a Volán-dolgozók sztrájkja, mert megmutatja, hogy igenis tudjuk alakítani az életünk körülményeit – erről ma este láthattok a Partizánon riportot, amelyben két szakszervezetis buszsofőrt szólaltatunk meg. A politikai bátorsághoz az önszerveződő dolgozók példájából is lehet erőt meríteni!
Ha még nem nézted meg a Partizán hétfői adását, mindenképp javaslom. Engem már napok óta átjár miatta valamiféle politikai derűlátás, ez pedig önmagában ritka élmény.
Ittzés Ambrus,
szerkesztő
Commenti