A hét eseményei különkiadásért kiáltottak és mi meghallottuk ezt: a kitiltási ügy magyar szála, a szivárogtatási botrány és persze csak simán az amerikai demokráciát belülről porlasztó szereplők heti teljesítménye mind izgalmas. “...Csodálatosak vagyunk, jó nekünk, hazudozunk, teszünk-veszünk, jó nekünk…” – hogy a népszerű slágerrel éljünk.
Száll az üzenet. A magyar-amerikai kapcsolatok történetében először fordult elő, hogy a szankciókért felelős amerikai pénzügyminisztérium és az USA magyarországi nagykövetsége összehangolt kommunikációt indított. Szerda délután a Treasury tette közzé, hogy a budapesti székhelyű Nemzetközi Befektetési Bank (IIB) mint entitás, és három vezetője, köztük egy magyar állampolgár, az orosz agresszióval kapcsolatos szankciós listára kerülnek.
A szankciós lista nem kill-list (mint az oroszok esetében volt az ukrán határ átlépésekor, leszámolandó az FSZB által előre azonosított ellenállókkal), ez egy diplomáciai üzenet, amely Trump óta száll Budapest felé. A 2019-ben a krími szankciók életbe lépésének ötödik évében Magyarországra telepített pénzügyi intézmény a szovjet birodalom öröksége, amelyből Orbán I. kormányzata kilépett, hogy azután Orbán a III-IV. időszakban visszaléptesse Magyarországot, sőt, a moszkvai székhelyet budapestire cserélje.
Trump külügyminisztériuma is összehúzta annak idején a szemöldökét, amiért épp az amerikai nagykövetség épületével szemben kapott volna helyet az IIB, ahogy igyekeztek a személyzetnek nyújtott diplomáciai kiváltságokat is visszaszorítani. Ez a nyomásgyakorlás a Biden-adminisztráció idején, a háború kitörése után tovább fokozódott és a szerdai szankcionálásban csúcsosodott ki.
Csütörtökön a magyar kormányzat jelezte a Világgazdaság értesülése után, hogy visszahívja delegáltjait (többek közt Nagy Márton minisztert) illetve befejezi a magyar részvételt, mivel “megállapította, hogy bár a Nemzetközi Beruházási Bank Kelet-Közép Európában fontos fejlesztési szerepet játszott, a kivetett amerikai szankciók következtében a bank működése értelmét vesztette. Ezért a kormány visszahívja a Nemzetközi Beruházási Bankban tisztséget betöltő, a magyar állam által delegált személyeket, valamint kilép a nemzetközi pénzügyi szervezetből”. Röviden úgy mondhatnánk, hogy már használhatatlan lett, így egyszerűbb felszámolni; bár ez nyilván nem jelenti a kormányzati USA-politika pálfordulását.
A bank tulajdonosai közül a többi kelet-európai uniós tagállam már korábban kiszállt, Magyarország maradt az utolsó körre. Hogy a tulajdoni viszonyokban február 24. után mennyire vigyáztak, hogy ne legyen orosz túlsúly (hiszen akkor sokkal súlyosabb szankciók érkezhettek volna hamarabb), arról a Direkt36 oknyomozó anyaga számolt be nemrégiben, az IIB feltört és kiszivárgott levelezése alapján. Rácz András írt egy elemzést még 2019-ben: kritikus szakmai hiba vagy súlyos biztonsági rés?
A szerdai washingtoni szankciók ezúttal Uszmanov körét targetálták, amely oligarchát legutóbb a Dunaferr környékén emlegették, illetve ő volt az, akit a magyar diplomácia igyekezett volna az uniós szankciós listáról levenni. Itt tehát több szálon összeérhetnek az események, nem kizárólag az IIB láthatóvá vált vonalán.
Ezt erősíti az is, hogy a Szabad Európa értesülései szerint egy másik, az amerikai külügy rendelkezésére álló, kongresszusi megerősítést igénylő kitiltási törvényjavaslat is készülőben van magyar állampolgárok ellen, akikkel szemben korrupció (vagy emberjogi jogsértés) alapos gyanúja merül fel. Tehát folytatódik az amerikai nyomásgyakorlás.
The big picture. Az IIB sztori önmagában is érdekes alfejezete a magyar-amerikai illetve magyar-NATO kapcsolatoknak, ugyanakkor a mintázat, amelybe illeszkedik, elég széttartó. Úgy is mondhatjuk, hogy már nem igaz, miszerint mást mond és mást tesz a kormányzat. Egyre inkább nőtt az átfedés a magyar külpolitika kommunikációja és tényleges keleti irányú mozgása között.
A magyar szövetségesi magatartást nem tudják Nyugaton értelmezni, ahol értelmezik, ott pedig orosz(párti) befolyásolási kísérletet látnak sok helyen. Az uniós vétók vagy belengetésük (kínai ügyben, ukrán ügyben, orosz ügyekben); a NATO-bővítés halogatása finn és svéd ügyben; a magyar média régiós szinten is különutas oroszbarát narratívákban való telítettsége; a csak Budapestről ki-nem-utasított orosz hírszerzők; a háború ellenére való további látványos energiaüzletek együttesen nem tesznek jót a magyar külpolitikai mozgástérnek a szövetségesi oldalon.
Az USA-val és Svédországgal mélyponton a kapcsolat, a Visegrádi Négyek tetszhalott állapotban, Varsó még az uniós viták ellenére is alig kacsint össze Budapesttel. Zelenszkijék uniós szankciókat kértek Magyarország ellen az új orosz energiaüzletek miatt. A szlovákok vadászgépeket adnak át, és úgy tűnik, talán a szerbek is adhattak fegyvert az ukránoknak (bár hivatalosan tagadják). A török-orosz tengelybe szorult a magyar mozgástér. A jelentés a magyar szupermérföldkövekről az uniós tagállamokat tömörítő Tanács felé ráadásul sehol se tart, pedig az a kifizetések (egyik) feltétele. Összességében ez elég komoly szűkülés 2010-hez képest.
Néhány paradoxon színesíti még a képet. Ahogy az unió egyre inkább igyekszik a szankciókat betartatni, lassan már a partnerországok (tehát nem csak a tagországok) is szigorúbb feltételeket teljesítenek, mint Magyarország, amely számos felmentést kapott. További feszültség a rendszerben, hogy azok az uniós pénzek se érkezhetnek meg Magyarországra, amelyek éppen az energiaátállást lennének hivatottak támogatni, tehát itt a szektoriális forráshiány megint a magyar külpolitikai irány következménye. Végül, a franciákkal való atommegállapodásról kiderült, hogy nem a Roszatom kiszervezésére irányult a paksi projektből, hanem a német vétó megkerülésére. A Siemens számára Berlin nem adott exportengedélyt Pakshoz, és bár a Framatome beleállhatna, ám ehhez akkora átszervezés szükséges, hogy azt részben Moszkvával kellett egyeztetni (Szijjártó minapi útja), részben az Európai Bizottságnak is engedélyeznie kell újra. “What could possibly go wrong?” – kérdezné az elemző, de egy hírlevél kereteit ez már túlfeszítené! 🙂
Még nem fogyott el a popcorn, Kedves Olvasó? Akkor tekerjünk tovább.
Occam borotvája. Az amerikai szivárogtatási botrány egész zavarbaejtő fordulatot vett. Csütörtök reggelre kiderült a Washington Post oknyomozása alapján, hogy egy fiatal amerikai katona henceghetett a titkos iratokhoz való hozzáféréssel egy részben tinédzserekből álló online csoportban. Bőven lehet, hogy mindössze hencegésből tette fel a dokumentumokat a két tucat fiatalnak, akár már a covid karanténidőszakának idején. A gond ott kezdődött, amikor a saját csoportjából ezek szépen elkezdtek tovább szivárogni, és onnan számos illetéktelen kezébe jutottak. Nemcsak oroszba.
Súlyos hiba, hogy az amerikai szolgálatok ezt nagyon későn vették észre, miközben sok hónapja folyt a szivárgás.
Az elkövető, akit OG nicknevén azonosít a WP cikke, ezen hírlevél írásakor még bőven szökésben van.
Az iratok ezért is lehettek elég random módon kiválasztva, könnyen lehet, hogy összeesküvés, kémkedés és komolyabb koncepció nem is játszott szerepet eleinte.
Bőséges a lista, ami eddig kikerült. Az amerikai hírszerzés lehallgatta az orosz védelmi minisztériumon belüli kommunikációt, hozzáfért a katonai titkosszolgálat terveihez és sokat tud Oroszország katonai képességeiről és ukrajnai háborús terveiről – amelyek közül az USA valószínűleg sokat továbbított Kijevnek –, egyúttal viszont Vologyimir Zelenszkij kommunikációját is figyelték.
Az amerikai hírszerzés február eleji értékelései komoly kétségeket fogalmaztak meg azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna képes lesz-e a tavaszi offenzíva során jelentősebb területi nyereségeket elérni.
Az orosz Wagner-csoport Malin keresztül próbált fegyvert vásárolni Törökországtól.
Az egyiptomi elnök, Abdel Fattah El-Sisi titokban elrendelte 40 ezer rakéta gyártását és szállítását Oroszországba. Ez azért különösen kínos, mert Egyiptom az Egyesült Államok régi kulcsfontosságú szövetségese a Közel-Keleten.
Oroszország tavaly ősszel majdnem lelőtt egy brit RC-135-ös felderítőgépet Ukrajna közelében, a Fekete-tenger feletti nemzetközi légtérben.
A Zarya oroszbarát hackercsoport hozzáférhetett Kanada földgáz-infrastruktúrájának vezérlőrendszeréhez, „nyereségkiesést” okozva a vállalatnak.
Az izraeli hírszerző ügynökség, a Moszad vezetői támogatták a Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek az ország igazságszolgáltatásának átalakítására irányuló ellentmondásos kísérlete elleni tiltakozásokat.
Kína titkos tárgyalásokat folytatott Nicaraguával egy új karibi kikötő építéséről.
Franciaország, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Lettország egy körülbelül 100 fős különleges műveleti csoporttal tevékenykedett Ukrajnában.
Kortünet. Így a háború kezdete óta történt legsúlyosabb szivárogtatás pusztán a közösségi média és a karanténmagány-űzés kombinációjából származhat, ami persze egyáltalán nem csökkenti az okozott károkat, melyeket a mai napig nem lehet pontosan felmérni, mivel könnyen keringhetnek olyan további dokumentumok, amelyek eddig nem jutottak a felszínre.
Hátra lehet dőlni. Pihenésképpen nézzünk rá Donald Trump ügyeire. No risk, no fun: ártatlannak vallotta magát mind a 34 ellene felhozott vádpontban. A jogi eljárás most folytatódik, de valószínűleg hónapokig nem történik túl sok izgalmas dolog. Trump és ügyvédei augusztus 8-ig nyújthatják be indítványaikat például az eljárás megszüntetésére vagy a bíró cseréjére.
Trump az egyórás meghallgatáson összesen 10 szót mondott (ebből 3 az „igen” volt), és Floridába hazatérve egy tőle szintén szokatlanul rövid, alig több mint 20 perces beszédben igazságtalannak és politikailag motiváltnak minősítette az ellene indított pert, Alvin L. Bragg manhattani kerületi ügyészt bűnözőnek, az ügyet felügyelő bírót, Juan M. Merchant pedig „Trump-gyűlölő bírónak” nevezte.
Sokak bánatára Trumpról nem készül rabosítási fotó, de a volt elnök levelezőlistájára feliratkozók a bírósági meghallgatás napján e-mailt kaptak arról, hogy Trump hivatalos online kampányboltjában elérhető egy fehér póló, rajta az elnök hamis mugshotjával és a „NEM BŰNÖS” felirattal – mindössze 47 dollárért.
Jönnek a pikáns részletek. Mike Pence volt alelnök nem fog fellebbezni a bírói döntés ellen, ami arra kötelezi, hogy tanúskodjon Trump szerepéről a Capitolium ellen 2021. január 6-án történt ostromot vizsgáló testület előtt.
Teaser. Néhány friss választási eredményt érdemes megnézni az USA-ban, hiszen már a 2024 novemberi elnökválasztás előtesztjei ezek, a maguk módján és adott régiókban.
Chicago, az Egyesült Államok harmadik legnagyobb városa új vezetőt választott: a demokrata fellegvárnak számító város polgármesteri székéért két demokrata színekben induló jelölt indult, miután a várost jelenleg irányító, szintén demokrata polgármester korábban kiesett a versenyből. A mostani végeredményt valószínűleg nagyban befolyásolta, hogy az egyik jelöltre az „álruhás republikánus” jelzőt aggatták, miután előkerült egy 2009-es vele készült tévéinterjú, amiben „inkább republikánusnak, mint demokratának” nevezte magát.
Wisconsin is választott, méghozzá az állami legfelsőbb bíróságába, merthogy az USA-ban számos igazságszolgáltatási posztot választáson döntenek el (egyes bírói, ügyészi és rendvédelmi posztokat), illetve minden államnak van saját legfelsőbb bírói testülete is, a szövetségi washingtoni mellett. Ezúttal a pozíciót a liberális bírójelölt húzta be, egyszavazatos előnyt szerezve a testületben a konzervatívokkal szemben, akik 15 éven át uralták a szervezetet. Lesz hevület, mert a testület a következő években rendesen átpolitizált kérdésekről dönt majd, mint az abortusz szabályozása vagy az állam egyes körzeteinek újrahúzása. Éppen ezért a szembenálló felek nem bíztak semmit a véletlenre: közel 45 millió dollárt költöttek el a kampány során.
A választáson egyébként a szavazásra jogosultak közel 40 százaléka, 1,8 millió wisconsini vett részt, ami magasnak számít, tekintve, hogy a bírósági választásokon ritkán fordul elő 30 százalék feletti részvétel
Comments