Az év utolsó hírlevelében keletről nyugatra tartunk: merre zajlottak a kínai helyezkedések a héten; ki fog tajvani sört inni; hogy alakul Trump népszerűsége a saját táborában; sőt egy bekezdést arról is írunk, hogy milyen irányt vehet a TikTok jövője az USA-ban.
Tradicionális himalájai haditechnika – atomhatalmak között. Két évnyi nyugalom után ismét összetűzés tört ki az indiai és kínai erők között a két ország vitatott himalájai határán. Az indiai hatóságok szerint a kínai hadsereg katonái az északkeleti Arunácsal Prades állam határán megpróbáltak „illegálisan belépni” az ország területére; a kínai verzió szerint az indiaiak támadtak békésen járőröző kínaiakra. Egy meg nem erősített hitelességű videó szerint botokkal verték egymást a két ország erői, és több katona könnyebb sérüléseket szenvedett.
A viszálykodás mögött húzódó területi vita forrása, hogy Kína nem ismeri el India gyarmati időkben meghúzott himalájai határait. Más vitatott területek mellett a mostani összetűzés helyszínét, a Bhutántól keletre lévő, Tibettel határos, 90 ezer négyzetkilométeres, azaz egy magyarországnyi Arunácsal Prades nagy részét például saját területének tartja. 1962-ben háborút is vívtak emiatt.
Egy gyönyörű barátság kezdete. Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár a héten az Indiánál valamivel barátibb Szaúd-Arábiába látogatott, ahol a két ország kapcsolatainak „új fejezetéről” szónokolt, egy sor nagy üzletet szentesített, és óvatosan beszólt az egyébként hivatalosan a szaúdiak katonai támogatójának számító, de Rijádtól újabban elhidegült Washingtonnak.
A kínai valuta nemzetközi szerepének növelése (és az amerikai dollárénak csökkentése) érdekében Hszi azt hangoztatta, hogy a jövőben az arab világ és Kína enegiakereskedelmének egyre növekvő részét számolják el jüanban.
A szaúdiak hitet tettek a Huawei mellett.
Elítélték “a Kína belügyeibe emberi jogi ürüggyel való külső beavatkozást”, és közölték, nem hisznek benne, hogy a világpolitikában bármelyik országnak oldalt kellene választania.
Kína Szaúd-Arábia legfontosabb kereskedelmi partnere, míg Szaúd-Arábia Kína legfontosabb olajforrása, a kínai import 18 százaléka jött az arab országból 2022 első tíz hónapjában.
Sörszankciózás. A kínai kormány betiltotta a tajvani sörök, egyéb szeszesitalok és válogatott haltermékek importják, hivatalosan adminisztratív okokra hivatkozva, a tajvaniak szerint viszont politikai zsarolásként. Tajpej tavaly a gyümölcsimport kínai szankcionálásakor a “szabadság ananász” szlogennel próbálta promotálni a világban a piac nélkül maradt hazai termékeket, most pedig arra kérték a demokrácia nemzetközi támogatóit, hogy tajvani lágerek fogyasztásával támogassák a szigetországot (és érezzék a szabadság ízét).
Börtön a házasságon kívüli szexért. Indonéziában múlt kedden új büntető törvénykönyvet fogadott el a parlament, amely egyebek mellett egy évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja a házasságon kívüli szexet. Emellett büntethetővé válik az elnök megsértése, szigorúbban szabályozzák az istenkáromlás, az előzetes bejelentés nélküli tüntetést, és maximum tíz évvel lehet majd büntetni a hivatalos indonéz állami ideológia, a pancsa sila megsértését.
A házasságon kívüli szex tilalma a turisztikai szektor képviselői szerint hazavághatja az ország egyik fő bevételi forrását, miután Bali szigete és más indonéz influenszer-mekkák nem elsősorban a házas utazók körében közkedveltek.
Ugyanakkor az új büntető törvénykönyv csak három év múlva lép életbe, és a házasságon kívüli szex bűntettét csak akkor vizsgálják, ha azt az elkövető egy családtagja jelenti be. Ez jelentősen leszűkíti azon külföldiek körét, akiknek félnivalójuk lehet, bár az indonéz fiatalok számára nem jelent megnyugvást.
Keleti vadászok. Japán az Egyesült Királysággal és Olaszországgal tervez új harci repülőgépet fejleszteni.
Ez az első eset a második világháború óta, hogy a szigetország az Egyesült Államokon kívül más partnerekkel kezd védelmi fejlesztésbe. Ebben nagy szerepet játszott, hogy Amerika nem szeretné átadni legfejlettebb technológiáit Japánnak.
A projektet a brit BAE, a japán Mitsubishi és az olasz Leonardo vezeti majd, és 2035-re akarják hadrendbe állítani az új gépet, amelyet a britek az Eurofighter Typhoon utódjának szánnak.
A furcsa hármas együttműködése mögött hasonló beszerzési menetrendek és technológiai elvárások, a közös fejlesztés jelentette anyagi megtakarítások, valamint az esetleges exportlehetőségek állnak.
Az Atlanti-óceán túlpartja
Keserédes karácsonyi ajándék Joe Bidennek. Az előző hírlevélben beszámoltunk arról, hogy a demokraták valódi, azaz az alelnök döntő szavazata nélküli többséget szereztek a szenátusban Raphael Warnock georgiai győzelmével. Nem sokkal később Krysten Sinema arizonai szenátor bejelentette a Demokrata Pártból való kilépését. A szenátor mostantól függetlenként ül majd az amerikai törvényhozás felsőházában.
Sinema nem mondta ki konkrétan, hogy továbbra is a demokratákkal együtt szavaz majd – mint a másik két független szenátor, Angus King és Bernie Sanders (!), de várható, hogy ez a jövőben is így lesz.
Republikánus irányváltás? Noha a héten még egy tétova próbálkozás történt választási eredmények megváltoztatására – Kari Lake, az arizonai félidei kormányzóválasztás republikánus vesztese támadta meg a mostanra hivatalossá vált végeredményt –, úgy tűnik, hogy a Republikánus Párt politikusai és szimpatizánsai körében is egyre inkább a háttérbe szorul a korábbi választástagadó narratíva.
Friss kutatási eredmények is megerősítik azt, hogy a republikánus szavazók jóval józanabbul gondolkodnak a választások legitimitásáról. A Pew Research Center közvélemény-kutatásában a republikánus választók 53 százaléka szerint a 2022-es félidei választások „valamennyire jól” zajlottak le, ellenben 2020-ban az elnökválasztással kapcsolatban ezt még csak 21 százalékuk gondolta így.
Úgy tűnik, a republikánusok ázsióját erodálja Donald Trump, aki egészen elképesztő heteken van túl: bejelentette elnökjelölti indulását, miután jelöltjei többségében elbuktak a félidei választásokon, javasolta az alkotmány megszüntetését – amelynek megőrzésére és védelmére elnökként anno felesküdött –, a Trump.Org-ot mind a 17 vádpontban bűnösnek találták egy New York-i adócsalási ügyben, és az újabban antiszemita megjegyzéseiről híres Kanye Westtel és szintén szélsőséges megnyilvánulásairól ismert, fehérek felsőbbrendűségét hirdető Nick Fuentesszel vacsorázott.
Mitt Romney szenátor szerint Trump a „halál csókja” annak, aki meg akar nyerni egy választást. Egy másik kutatás szerint a párt szavazói körében Ron DeSantis sokkal népszerűbb Donald Trumpnál.
Amerika végleg búcsút inthet a TikTok-nak? Hiába írta alá 2020-ban Donald Trump a TikTok és a WeChat Amerikából való kitiltását célzó elnöki rendeletet, a tilalom jogi bökkenők miatt végül sosem lépett életbe. A Biden-adminisztráció viszont most újra nekimegy az egyik legnépszerűbb közösségi médiumnak: a TikTok mögött egy kínai cég, a ByteDance áll, ez pedig az amerikai törvényhozók szerint nemzetbiztonsági kockázatokat rejt magában, ugyanis az alkalmazáson keresztül nagyon könnyen lehet kémkedni a felhasználók után. Akikből pedig jócskán van az Egyesült Államokban: havi 80 millió körülire becsülik az amerikai felhasználók számát.
A Fehér Ház karácsonyi díszítését érdemes megnézni, minden évben más.
Hosszú téli estékre. Ha valakinek nagyon hiányozna a világpolitika, annak megosztunk néhány long read ajánlatot a következő két hétre is! Persze a Partizán adásszünete idejére a legfőbb javaslatunk, hogy a kiberhigiénia keretében nézzünk kevesebb képernyőt az ünnepek alatt.
Az Egyesült Államok nem érti ázsiai szövetségeseit, miközben egyre nagyobb szüksége van rájuk.
Hogyan alakítja a Covid-járvány és az ukrajnai háború a globális ellátási láncokat.
Tavalyi, de aktuális: hogyan lett a világ legnagyobb akkumulátorgyártója a Debrecenbe érkező kínai CATL.
A fejlődő világban megállt a fejlődés.
A pártállami kapitalizmus, mint a Kína felemelkedése által okozott biztonsági dilemma katalizátora.
Az ukrajnai invázió mint az orosz politikai kapitalizmus válsága.
Végül pedig egy kiváló összefoglaló arról, hogy milyen kihívásokkal néz szembe a NATO országok hadiipara.
Köszönöm, hogy együtt tölthettük ezt a félévet, mégha néhány hétköznap reggel erejéig is! 2023-ban is várunk Titeket vissza, a következő év sem ígérkezik eseménymentesnek! Addig is írjatok nekünk, támogassátok a Partizánt, és mindenkinek békés Ünnepet!
Comments