top of page

Itt a Laptop-gate! | Heti Feledy

A kongresszus után sem rogyhat le székére a kínai elnök, mert a karanténpolitikából elege lett a népnek. Eközben belenéztek Hunter Biden laptopjába, és a magyar kormány is kapott ízelítőt az uniós pénzekhez vezető labirintus következő szintjéről.

Hold my beer. Múlt szerdán a hírlevél kiküldése utáni órákban kritikus döntéseket hoztak meg az Európai Bizottságban a Magyarországgal kapcsolatos vizsgálatban. Egyrészt a feltételességi-jogállamisági kritériumokban beadott magyar jogalkotási válasz nem bizonyult elég meggyőzőnek, ezt a Bizottság nem fogja elfogadásra javasolni az Európai Tanács illetékes miniszterei számára. Ezzel szemben elfogadnák a magyar újjáépítési tervet (RRP), és abba rögtön be is építenék a nem teljesített kritériumokat az első kifizetés elé. Vagyis azt a döntést, hogy az uniós kifizetéseket veszélyezteti-e a magyar korrupció, illetve hogy a magyar jogállamiság hogyan áll, ezt elhalasztották 2023 második negyedévére: az első negyedév végén adná le a kormány az első kifizetés feltételéül szabott 27 szupermérföldkő teljesítéséről szóló anyagát, amely kedvező fogadtatása esetén lesz legkorábban pénz. Hogy ez végül így és ebben a menetrendben zajlik-e, arról még decemberben határoz a Tanács.

A béke túl messze van. Az orosz fronton lejjebb csavarták az elmúlt hetekben a nukleáris fenyegetést, viszont nem véletlenül: Vlagyimir Putyin jobb eszközt talált. Ez pedig nem más, mint az a stratégia, hogy Ukrajnát és Európát alaposan lehűtik a télen. Ez ráadásul egy 18 hónapos csata, mert nemcsak ez a tél, hanem a következő is kockázatos lesz. Az elhanyagolt európai kritikus infrastruktúrák – norvég vezetékek, netkábelek a tenger mélyén vagy éppen német vasúti kommunikációs kábelek – pedig olyan további asszimetrikus kitettséget jelentenek Moszkva felé, amelyért lehajolhat a KGB ezredes, ha szükségesnek látja.

Az elmúlt héten nemcsak Novák Katalin köztársasági elnök járt Kijevben, hanem az eddigi legnépesebb delegációt az északi külügyminiszterek adták a napokban: a balti hármak és az északi ötök, igaz, Dánia nélkül.

Forrás: Twitter: Inga, Tolockiene (@IngaTolockiene) "What a week it’s been! Starting with Nordic-Baltic Ministers’ trip to 🇺🇦 Kyiv, city of unbreakable spirit, further on to Bucharest #NATO Ministerial, with allies united&determined as never before, up to Łódź with #OSCE in search of its role&mission in the post-February 24th world" 2022. dec. 02. 16:14 https://twitter.com/IngaTolockiene/status/1598697216809598979

Hideg-meleg. Az európai energetikai krízis minden országban megdolgoztatja a politikai elitet:

  • Németország a világ egyik legnagyobb LNG importőrévé léphet elő, robogva hozzák az úszó LNG terminálokat, eddig közel 6.5 milliárd eurót költve a projektekre.

  • A gázár-sapka és az olajár-sapka egy-egy tavaszi uniós vitának az őszi megfejtése. Mindkettő későn érkezik, végtelenségig felvizezve, lényegében a jobb közös megoldás helyett, amely a gáz esetén már a nyár előtti közös beszerzés lett volna.

  • Kevesebb figyelem jut a dízelválságra, pedig életbevágó a közúti áruszállításhoz: a francia és általában európai finomító kapacitások miatt itt szűk a kínálat és nem javul a helyzet, az orosz dízel importjának tilalma 2023 februárra van időzítve.

  • Kína hosszútávban gondolkodva köti le a közel-keleti LNG kapacitásokat: majd inkább eladják ők a gázt a piacon. Az egyik legnagyobb LNG szerződést kötötték meg Katarral több mint évi 5 milliárd köbméterre 27 (!) évre. Későn ébredők majd Pekingnél kuncsoroghatnak.

Az európai LNG behozatal alakulása

Forrás: U.S. Energy Information Administration (https://www.eia.gov/todayinenergy/detail.php?id=52758)

Terjednek a lezárások és a tüntetések Kínában. November elején több városban lazítottak a Covid-járványt elfojtani hivatott drákói intézkedéseken, mire a fertőzöttek száma megnőtt, a hatóságok pedig visszatértek a szigorhoz, és ismét lezárásokat és kijárási korlátozásokat vezettek be.

Fogy a türelem. Több, a zéró-Covid-politikához köthető tüntetés is kitört. Kantonban az élelem hiányára panaszkodó emberek kitörtek a karanténból és fosztogatásba kezdtek. Az ujgur muszlim kisebbség átnevelését célzó táborokról ismert nyugati Hszincsiang fővárosában, a száz napja lezárások alatt álló Ürümcsiben azért vonultak utcára az emberek, mert egy háztűzben tízen bennégtek, és az áldozatok egyes lakók szerint a karanténszabályok miatt nem tudtak kimenekülni (Kínában bevett szokás, hogy rázárják az ajtót a karanténban lévőkre.).

A hétvégén más nagyvárosokban, köztük a sanghaji és pekingi utcákon és elitegyetemeken is néhány száz fős csoportok követelték a korlátozások feloldását. Kínában nem ritkák a kisebb tüntetések, és a hatalom gyakran tolerálta a lokális ügyeket érintő demonstrációkat – a rendszerellenes politikát bíráló megmozdulásokat, amilyenek a mostaniak, viszont jellemzően igyekeznek írmagjában elfojtani.

  • A tüntetéseket belföldön természetesen cenzúrázták, a Twitteren pedig a hírek terjedését megakadályozandó a kínai bothadsereg lengén öltözött lányok fotóival spammelte szét a tüntetésekről szóló kínai hashtageket.

  • A hétvégi tüntetések helyszínein hétfőtől kék pavilonok és a problémásnak látszó járókelőket zaklató rendőrök jelentek meg, a demonstrációk beazonosított résztvevőit pedig elkezdték felkutatni a hatóságok.

Az iPhone-gyár esete a KKP-val. E fenti megtűrt kategóriába tartoznak a Csengcsouban, a Foxconn bérgyártó cég iPhone-gyárában kitört erőszakos megmozdulások.

  • A 200 ezer főt foglalkoztató üzemben a munkások egy része a ridegtartás miatt korábban elszökött a gyárból, egy másik csoportjuk a fizetés elmaradása miatt került összetűzésbe a Covid-kitörés miatt orvorsi szkafanderbe öltözött biztonságiakkal.

  • Kína és a globális kapitalizmus működésének elég erős jelképe, hogy a munkáshiány miatt a helyi hatóságok az alacsonyabb rendű párttagokat vezényelték ki malenkij robotra az iPhone-gyárba, azaz a Kínai Kommunista Párt káderei a tajvani vadkapitalista Foxconn kötelékében szolgálják ki az amerikai techvilág profithajszolását.

Alakul a laptop-gate. Az elnök fiának Hunter Bidennek az üzleti ügyei egy évekkel ezelőtt szervízben felejtett laptop miatt most újra terítékre kerültek. Miután hosszú ideig nem jelentkezett a gépért senki, a tulajdonos értesítette az FBI-t, mivel a rajta tárolt videók és e-mailek kompromittálóak lehettek nemcsak Hunter Bidenre, de apjára, az Egyesült Államok elnökére nézve is. A laptopot mostanra sikerült hitelt érdemlő módon az elnök fiához kötni.

  • A gépen tárolt e-mailekből kiderül, hogy az elnök fia tagja volt egy ukrán energetikai cég, a Burisma igazgatótanácsának, havi 50 ezer dolláros fizetésért.

  • Kiderült az is, hogy Hunter Biden bemutatta – akkor még alelnök – apját a cég tanácsadójának, az ukrán üzletember Vagyim Pozsarszkijnak is. Mindez alig egy évvel azelőtt történt, hogy az idősebb Biden nyomást gyakorolt ​​Petro Porosenko ukrán elnökre és Arszenyij Jacenyuk miniszterelnökre, hogy szabaduljanak meg Viktor Shokin főügyésztől, aki nyomozást folytatott a Burisma ügyében, és akit szintén korrupciós gyanú lengett körül.

  • Joe Biden anno akkor azzal fenyegethette meg az ukrán kormány tagjait, hogy ellenkező esetben visszatart egy 1 milliárd dolláros amerikai hitelgaranciát.

  • Tény az is, hogy Shokin eltávolításának magyarázataként felhozott korrupciós aggodalmakban az Európai Unió és az IMF is osztozott, így tehát még sokat fognak vitatkozni az ok-okozati láncon.

  • A laptop-gate az elnök számára azért is kellemetlen, mert korábban tagadta, hogy beszélt volna fiával annak tengerentúli üzleti ügyeiről, ahogyan azt is, hogy bármelyikük tevékenysége összeférhetetlen lett volna. A gépen tárolt fájlok között vannak házipornó videók is, amelyeken Hunter Biden szexuális kapcsolatot létesít meg nem nevezett nőkkel. Ezeket a videókat több alkalommal fel is töltötte egy népszerű pornóoldalra.

Karácsonyi olvasmány jön-jön-jön.

A kapitólium ostromát vizsgáló bizottság befejezi a munkáját, és kiadja nemsokára zárójelentését, ami feltárhatja, hogy mekkora szerepe volt Donald Trumpnak a konfliktus eszkalálódásában. Trumpnak viszont más miatt is van izgulnivalója: a Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, arra kötelezi a szövetségi adóhatóságot, hogy adja ki a volt elnök adóbevallásait, lehetővé téve ezzel azt, hogy a képviselőház költségvetési bizottsága megvizsgálja Trump adóügyeit.

7 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Hol van még az uborkaszezon?! | Heti Feledy

Sziasztok! 🌴 A maival együtt még három hírlevelet fogtok kapni a nyári szünet előtt. Abban egyre kevésbé hiszek, hogy nem lenne történés július második felétől a világpolitikában, ezeket azonban augu

Comments

Rated 0 out of 5 stars.
No ratings yet

Add a rating
bottom of page