top of page

Kereplő kémfészkek | Heti Feledy

Sziasztok!

Ha már május elsejére esik a szerda reggel, akkor remélem, sok időtök lesz az olvasgatásra! :) Finom gyűjtéssel készültem, tanulságos, ahogy a magukat szuverenistának tekintő európai szélső pártok hirtelen kémfészkeknek tűnnek.

🕵️ Titkosszolgálati virágzás és kémhullás. A három kínai ipari kém, akit elfogtak Németországban, egy céghálón keresztül termelte ki az egyetemi kapcsolatokon át a hadiipari titkokat Pekingnek. Az, hogy az AfD listavezetőjének asszisztense kínai kém, utólag úgy tűnik, keveseket lepett meg az Európai Parlament épületében azok közül, akik a kínai témán dolgoztak.

  • 1983-ban alakult meg a mai formájában tevékenykedő kínai Állambiztonsági Minisztérium (MSS), amely egyszerre szoglálja a rezsim belbiztonságát és a kémelhárítást is, jól ismert struktúrában a szovjet időszakból számunkra is (III. Főcsoportfőnökség)

  • A kínai piaci nyitással egyidőben belefogott az ipari kémkedésbe, majd az állambiztonság kiterjesztett értelmezése mellett a külföldi befolyásolási műveletekbe.

  • A Financial Times szerint az MSS érdekes módon tartományi irodákból koordinálja a külföldi tevékenységét, így Sanghaj felelős az USA-ban történő műveletekért, míg Csöcsiang az európaiakért.

  • 2019-ben az uniós biztonsági jelentés 250 kínai kémről tett említést Brüsszelben, az akkor hivatalosan 200 fősre becsült orosz kontingens mellett. Ezek a számok mára sokat változhattak: a kínaiak meredeken növelték jelenlétüket, az orosz diplomaták kiutasításával viszont a fedésben dolgozó oroszoknak maradt csak meg a mozgástere.

  • Christopher Wray, az FBI igazgatója döbbenetes arányokról számolt be idén februárban a kongresszusi meghallgatásán: eszerint minden 50 kínai hekkerre egyetlen FBI-kiberspecialista jut, míg az MI6 kínai adatcsapdákról beszélt múlt évben.


🇨🇳 Az ellenfelek kooperálnak. A háborús időszak egy mennyiségében növekvő, így minőségi változáshoz vezető új fejleményt termelt ki. Az orosz–kínai kooperáció összeér az európai árulóknál: vagyis egyre több az olyan eset, ahol a korábban vagy csak oroszokkal, vagy csak kínaiakkal dolgozó ügynök (néha: hasznos idióta) a másik rezsimmel is belemegy a műveletekbe.

  • Remek példa az FT által is emlegetett Ladislav Zemánek cseh politikus és kutató, aki a Putyin-féle Valdaj Klub tagja, szankciók alatt áll Kijev listáján. Emellett éppen a budapesti székhelyű Kína és Közép-Európa Intézet számára írogat, amelynek igazgatója Feng Csungping, aki nemrég még egy MSS-frontszervezetnek tekintett “civil” szervezet, a China Institutes of Contemporary International Relations vezetője volt. Tehát egyszerre képes már kínai és orosz érdeket szolgálni.

  • Daniel Woo volt az MSS tartótisztje a belga szakadár Vlaams Belang-politikus, Frank Creyelman számára. Sokat sms-eztek, ami végül egy oknyomozásban kibukott. Miközben ingyen vitték kínai beach resortba Creyelmant, kriptovalutában fizették szolgáltatásait, amelyek sora tanulságos: az ujgur jogvédők és kritikusok elhiteltelenítése, a hongkongi szabadságpárti tüntetések lekicsinyítése, a kínai Covid-19 álláspont erősítése és megvédése. Testvére, Steven Creyelman 2019 óta képviselő, szintén lelkesen vitte tovább az üzeneteket és puhította a belga álláspontot. Eközben a Vlaams Belang és a Creyelmanok részt vettek az oroszpárti megnyilatkozásokban is. Végül Frankot kizárták a pártból.

  • Jó hír, hogy egyre többen buknak le. Rossz hír, hogy a választók nem büntetik arányosan a pártokat azzal, hogy mennyire megengedőek az ügynökökkel és mennyire nem figyelnek a biztonságukra. Paradox, hogy a szuverenista pártok közt látszik a legtöbb ügynök mostanában: mintha az egész szuverenista-narratíva egy belső európai feszültségszításra készült egyveleggé válna a kínai és orosz kémmesterek kezében. Aggasztó, hogy a magyarországi hasonló műveletek felszámolásáról kevés az érdemi hír, pedig nem lehet véletlen, hogy Hszi elnök megtiszteli Budapestet a látogatásával a jövő héten (külön Partizán esti adással készülünk Nektek május 8-án este a témában!).


🤓 Ahol még van vita. Az eurokraták, föderalisták és brüsszeliták hétfő este a bizottsági elnökjelölti vita miatt rághatták körmüket. Von der Leyen kiállt a többi politikai csoport vezetőjével a Politico által moderált párbeszédre – lassan ismeretlen műfaj a hazai politikában, ki emlékszik már a Medgyessy–Orbán vitára?! – és egyes elemzések szerint nem is győztesen távozott. Az este meglepetése a zöld jelölt, Bas Eickhout volt, aki retorikailag vitte a prímet, illetve a helyszíni Maastrichti Egyetem közönsége és az online nézőtábor is őt szavazta meg győztesnek. Tény, hogy a liberális Marie-Agnes Strack-Zimmermann-nak még az angol nyelvvel is lenne dolga, míg a szoci Nicolas Schmit nem is szállt be a vita összes pontján.

  • Három érdekes tényállítás hangzott el Von der Leyen részéről. Egyrészt kérdésre azt mondta, hogy nem zárja ki, hogy Európa megfontoljon egy, az amerikaihoz hasonló (bár még ott sem megvalósult) TikTok-betiltást.

  • Másrészt nyilvánosan vállalta, hogy a Meloni és a lengyel PiS által fémjelzett – és Orbán által is áhított – Európai Konzervatívok és Reformerek európai parlamenti csoportjával el tudja képzelni az együttműködést. Ezt eddig is sejtettük a kiváló Meloni–Von der Leyen kémia miatt, de lám, nem árul zsákbamacskát (szintén szokatlan a hazai műfajlistában). Emellett viszont kizárta az Identitás és Demokrácia Le Pen-féle szélső-szélsőséges csoporttal való kooperációt.

  • Végül még Izraelre is kitértek, ahol UVL megjegyezte, hogy nagy hiba lenne Netanjáhú részéről, ha Rafahba “menetelne” a hadsereggel. Ahogy a demokraták az USA-ban, úgy a moderált konzervatívok Európában is küzdenek a fiatal szavazóik megtartásáért az izraeli–palesztin vita érzékeny tengelyén.


🍏 Zöldek: sok az ismeretlen. Ami a politikai habverés mellett érdekes lesz: a Green Deal kapcsán a Zöldek nagyon gyúrnak a fiatalokra, minden felmérés szerint a 30 év alatti korosztály maradt az egyedüli szavazói csoport, amely számára a klímaváltozás a legnagyobb félelem.

  • Málta és az osztrákok mellett idén immár a belga és német 16 éves fiatalok is szavazhatnak majd az EP-választáson: ezzel új csoportok érhetőek el a friss politikai erők számára.

  • Ugyanakkor egyelőre minden közvélemény-kutatás azt jósolja, hogy a zöldek veszíthetik a legtöbbet a képviselőikből a jelenlegi arányokhoz képest.

  • A digitalizációról jóval kevesebb szó esett, mint gondolná 2024 táján az ember, a baloldali Walter Baier még azt bírta bedobni a vitában, hogy az Airbnb korlátozásával kellene elérhetőbb lakhatást teremteni a kontinensen.


🇺🇦 Mindeközben az orosz fronton. Az orosz előrenyomulás visszavonulóra kényszerítette az ukránokat egy kisebb donyecki frontszakaszon, ami jól mutatja, hogy a késlekedő támogatásokkal milyen árat fizethet Európa és a nyugati szövetségesek a háborúban.

  • Az európai hálózatba szállító ukrán gázinfrastruktúrát is támadás érte, 34-ből csak 21 rakétát tudtak leszedni az ukrán légvédelem részéről. Ez az energetikai létesítmények elleni támadási hullám már budapesti nemzetbiztonsági kockázatként lehetne felfogható, amiért a légvédelmi támogatást éppen Magyarországról is indokolt lenne önteni az ukrán frontra, mert olcsóbb ott megvédeni ezeket a dolgokat, mint újjáépíteni. (És ahogy múlt héten írtuk: magyar gázpiaci szereplők is tároltak a télen Ukrajnában…)


Az FGSZ keddi információi: a beregi vezetékről nincs adat.


Pénz beszél, Putyin halad. Az Európai Központi Bank úgy döntött, hogy az eddigi ajánlásainál tovább megy, és a mai napig orosz területen szolgáltató európai bankokat elkezdi megregulázni. A listát az osztrák Raiffeisen vezeti, amelynek elvileg 2026-ig kell tevékenységét 65%-kal csökkenteni, csakhogy nyeresége komoly része származott az orosz jelenlétéből. Az Unicredit már sokat csökkentett, de még mindig jelen van, ahogy az OTP és néhány további európai bank is.

  • Eközben az LNG-fronton is alakul az európai hangulat: a háború óta jelentősen megugrott az orosz LNG-import az európai kikötőkben, ezen belül is a belga Zeebrugge vezet. A vörös-tengeri útvonal kiesése további 23%-kal növelte a behozatalt az idei első negyedévben. A kompromisszum afelé tendál, hogy a harmadik országokba irányuló orosz LNG-exporthoz az európai infrastruktúrát ne tudják használni az oroszok, tehát a saját ellátásbiztonságunkban még egyelőre nem zárnánk ki az orosz LNG-t.

  • A héten a Finnair felfüggesztette a tartui járatait: az orosz GPS-zavarás olyan szinten jár, hogy komolyan veszélyezteti a légiközlekedés biztonságát, holott ez messze esik az ukrán háborús övezettől.

Rövidhírek

  • 🏴󠁧󠁢󠁳󠁣󠁴󠁿 A skót kormányfő, Humza Yousaf lemondott posztjáról egy év után, mivel nemrég a zöldekkel való együttműködése megszakadt a net-zero kibocsátási célok felvizezése okán.

  • 🇪🇸 Megtartotta erősen ingó székét Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök, miközben már feleségével szemben is korrupciós vádak merültek fel, és törékeny koalíciója elcsúszhat a katalán dinamikán. Ugyanakkor a jobboldal se lenne boldog, ha kiesne kedvenc helyi boxzsákja az EP-választás előtt, illetve ha posztot akar szerezni az európai szinten, akkor jobb, ha miniszterelnökként a Tanácsban ül a döntéshozatalkor. Így a mutatvány folytatódik.

  • 🇺🇲 Blinken amerikai külügyminiszter beugrott Hszi elnökhöz Pekingben, előtte pedig az ügyvivő külügyminiszterrel folytatott 5 órás megbeszélést. A lényeg, hogy az USA minden eszközt bevet, hogy csökkentse az oroszokhoz áramló kínai támogatás mértékét.

  • 💰 Lemondott az ukrán agrárminiszter, mivel úgy tűnik, még kinevezése előtt illegális földügyletekben vehetett részt. Ezzel egy újabb magasrangú Zelenszkij-tisztviselőn bizonyítják, hogy zajlik a korrupcióellenes harc.

  • ⛏️ A világ fő kobalttermelője, a Kongói Demokratikus Köztársaság (DRC) levelet írt az Apple-nek, mert fennáll a gyanúja, hogy a telefonokba véres ásványok kerülhetnek, vagyis illegális termelésből származó alapanyagokat használhat az iPhone, ennek tisztázását kérik az amerikai cégtől.

  • 🇹🇩 Az USA kivonul Csádból, az oroszok és a magyarok pedig érkeznek. Burkina Faso felfüggesztette a BBC és a Voice of America adásait, mert túl sokat beszéltek az emberjogi kihágásokról, amelyeket feltehetőleg a rezsim részéről követnek el.

  • 🇮🇱 Két újabb túszvideó közzététele után – amelyek egyikében magyar túsz szerepel – a Hamász mérlegeli az izraeli ajánlatot, amely határozott idejű tűzszünetért kérné további foglyok elengedését. Kérdés, hogy hányan lehetnek életben: erről nincs biztos információ, talán még a Hamásznál sem. Tel-Aviv az egyiptomi közvetítőknek jelezte, hogy ez az utolsó lehetőség, egyébként indulnak Rafahba.

📚 Long read. Olvasmánynak az asztropolitikáról – vagyis az űr “geo”-politikájáról – frissen megjelent magyar cikkeket gyűjtöttem: egy fontos új színhelye ez a nagyhatalmi versenyzésnek, a hírlevél kereteit eddig meghaladta, de az érdeklődők számára feltétlenül ajánlom.

109 megtekintés3 hozzászólás

Friss bejegyzések

3 commentaires

Noté 0 étoile sur 5.
Pas encore de note

Ajouter une note
Invité
13 juin

Kezdenek elharapódzni a "shameless plug"-ok a komment-szekcióban. Klasszikus kéretlen hirdetések, amelyek irtandók lennének, főleg az ilyet terítő bejelentkezett felhasználók kizárásával.

J'aime

Helló! Szeretném megosztani a Weiss Bet szerzett tapasztalataimat, különösen azt, hogy hogyan bánnak az újoncokkal. Amikor először kezdtem el játszani, nagyon nagylelkű üdvözlő bónuszt kaptam, ami jelentősen megnövelte a kezdő bankrollomat. A WeissBet különböző útmutatásokkal és tippekkel látja el az újoncokat, amelyek segítenek nekik megérteni a játék fortélyait és azt, hogy hogyan lehet a legtöbbet kihozni a bónuszokból. Ezenkívül az oldalnak van egy demójátékokat tartalmazó szekciója, ahol a valódi pénz elvesztésének kockázata nélkül gyakorolhat. Ez egy igazán remek kezdés mindenkinek, nagyon ajánlom!

J'aime

kurki epst
kurki epst
03 juin
Noté 5 étoiles sur 5.

Üdvözlök mindenkit. Egy barátom nemrég ajánlotta nekem ezt az oldalt, ahol most már minden nap játszom! Ezen az oldalon - https://casino-weissbet-hu.com/ - már bármilyen nyerőgépet megtalálsz, és ez nagyon tetszik, mert ennek az oldalnak köszönhetően most már folyamatosan hozzáférhetek az összes legjobb nyerőgéphez.

J'aime
bottom of page