Sedat Gündoğdu az adanai Çukurova Egyetem mikroműanyagot kutató professzora. A török tudós évek óta azt tapasztalja, hogy a tengerben és a halakban is egyre több a műanyag. „Az öntözővízzel a terményekbe is kerül műanyag. Ironikus, de így kapja vissza Európa a Törökországba exportált műanyagot” – magyarázza a biológus.
Gündoğdu elkezdett utánajárni, mi áll a háttérben. Azt találta, hogy a Törökországba újrafelhasználásra importált műanyag hulladékkal nem éppen az történik a valóságban, ami papíron. „Törökországban minden harmadik nap felgyújtanak egy létesítményt. 2021-ben 126 olyan épület gyulladt ki, ahol elvileg újrahasznosítás zajlott” – mesélte a tudós, hozzátéve, hogy 2022-ben ennél is több tűz volt, de nem tudja, pontosan mennyi.
Törökország a saját hulladékával is hadilábon áll, azonban 2021-ben ide érkezett az EU-ból exportált műanyag hulladék 44 százaléka. Ennek a közel 400 ezer tonna műanyagnak a jó részét pedig jobb híján egyszerűen felgyújtották.
„Ha még a világ legjobb infrastruktúrája sem képes felszívni ezt a sok műanyag hulladékot – és különösen a jelenleg exportált műanyaghulladék-típusokat –, akkor miért lennének képesek erre azok az országok, amelyeknek fejletlenebb a hulladékgazdálkodási rendszere” – foglalt állást a Zero Waste Europe.
Az előző hírlevélben arról írtam, hogy a műanyagipar olyan mennyiségű műanyagot gyárt, hogy azzal képtelen lépést tartani az újrafelhasználás. Illetve arról, hogy nem is biztos, hogy jó az Európai Bizottság irányelve, mert a műanyag nem olyan, mint a papír, a fém, vagy az üveg, amik sokkal alkalmasabbak a körkörös gazdaságba ágyazásra. A műanyag szálak ugyanis roncsolódnak, oxidálódnak, nem hasznosíthatóak újra számtalanszor hozzáadott petrolkémiai adalékok nélkül.
Ezért a „ha nem látom, nem létezik” elv mentén az EU-s országok változó mértékben pumpálták a szemetüket főleg Kínába és más ázsiai országokba éveken át, azzal az állítással, hogy ott újrahasznosítják azt. Ennek az időszaknak azonban úgy tűnik lassan vége szakad.
Mindenki olcsón szabadulna a hulladéktól
A hulladék nem feltétlenül szemét, hanem lehet másodlagos nyersanyag. Így van piaca és gazdaságtana, mint bármilyen más árunak. És mint Piotr Barczak, az Európai Környezetvédelmi Iroda inkluzív körforgásos gazdaság szakértője megfogalmazza, a hulladékipar is hasonló elv alapján működik, mint bármelyik iparág a globális kapitalizmusban: „A hulladék mindig oda utazik, ahol olcsóbb”.
Einar Bratteng, norvég hulladékjogi szakértő azonban felhívja egy fontos különbségre is a figyelmet: „A hulladékágazat kissé fordított gazdasággal rendelkezik. A fizetés a feldolgozás előtt történik, ami azt jelenti, hogy a hulladékkezelés költségének csökkentésére ösztönöz. Ha egy tonna hulladékért 10 milliót kapok, és utána 9 millióba kerül a kezelése, de találtam egy másik megoldást, ami 2-be kerül, akkor van némi megtakarítás.” Így nem csoda, hogy rengetegen halásznak a zavarosban.
Egy sok hulladékot termelő cégnek az a legfontosabb, hogy a lehető legolcsóbban szabaduljon meg a szemetétől. Magyarországon és máshol is az a jellemző, hogy egy cég szerződik egy hulladékgazdálkodó céggel, és az felelős minden hulladékáramért. A hulladékgazdálkodó cég választhatja a tiszta utat, és az elszállítással, illetve a másodnyersanyag értékesítésével termelhet profitot. Az ipari hulladéknál ez általában így is van, mert olyan homogén hulladékfrakciók gyűlnek össze, amit könnyebb értékesíteni és újrahasznosítani.
Azonban a vegyes műanyaghulladékkal vagy (profittal) nem újrahasznosítható műanyaggal ez gyakran máshogy alakul. Giuseppe Ungherese, műanyagszakértő, a Greenpeace nyomozócsoportjának vezetője magyarázza el, hogy mi történik sok esetben. „Ezt a senkinek sem kellő műanyagmixet meg kell semmisíteni, és a válogatóüzem, amely nem tudja eladni ezeket a műanyagokat az újrahasznosítóknak, a legtöbbet ajánlónak adja el. Olaszországban a hulladékégetőben való ártalmatlanítás például 300 euróba kerül tonnánként, ha a hulladéklerakóban kell elhelyeznem, 500 euróba. Ezeket a számokat hasraütésszerűen mondom. Ha azonban egy üzletember odajön hozzám a válogatóközpontban, és azt mondja: nézze, ezt a cuccot tonnánként 150 euróért Törökországba szállítom – akkor nagyot tudok spórolni. Mi például a műanyaghulladékunk nagy részét Ausztriába, Szlovéniába és Németországba küldjük. Ez azonban csak a legális forgalom, amelyet nyomon tudunk követni. Ha egy szállítmány például Szlovéniába megy, majd egy szlovén üzletember elküldi Moldovába, akkor elveszítjük a nyomát. De olasz szinten a szállítmány ott dokumentáltan újrahasznosításra kerül, még ha valójában nem is.”
Ez rávilágít arra, hogy az előző hírlevélben idézett újrahasznosítási arányszámok nem csak alacsonyak Európában, de még túlzóak is. Az arányba ugyanis beleszámítják ezeket a szállítmányokat is, a statisztikai adatgyűjtésben is úgy fogalmaznak, hogy „újrahasznosításra küldött vagy előkészített hulladékmennyiség”. Aztán a valóságban könnyen lehet, hogy Törökországba ég el az, amit a németek vagy az olaszok újrahasznosítottként könyvelnek el.
Máshogy egyébként nem is lehetne műanyag hulladékot exportálni a Bázeli Konvenció értelmében nem OECD országba, csak úgy, ha azt újrahasznosítják. Más kérdés, hogy a nyerészkedők ezt igyekeznek kijátszani.
Enrico Fontana, az illegális hulladékkereskedelem olasz szakértője arról beszél, hogy gyakori a vámkódok meghamisítása is. Ami valójában műanyag hulladék, azt néha már feldolgozott másodnyersanyagként tüntetik fel, vagy RDF-nek, azaz másodlagos tüzelőanyagnak kódolják, amivel hulladékégetőket lehet például fűteni.
Ellenőrizhetetlen mennyiség utazik a világban
Amellett, hogy a (fél)legális hulladékkereskedelem eltéríthető a végponton, a kifejezetten illegális kereskedelem is virágzik. „A becslések szerint az illegális kereskedelem értéke csak az EU-ban eléri a 15 milliárd eurót, amit az ágazatban az átláthatóság és az elszámoltathatóság súlyos hiánya segít elő” – írta a Környezetvédelmi Nyomozó Hatóság egy 2021-es tanulmányában.
A hulladékkereskedelem összeforrt a szervezett bűnözéssel, és mint az Európai Unió Környezetvédelmi Jog Végrehajtási és Végrehajtási Hálózata (IMPEL) névtelenséget kérő munkatársa mondja az Investigate Europe-nak, „sok országban nincs elég ember az ellenőrzések elvégzéséhez. Ha vannak is ellenőrzések, azok nem a hulladékszállításokra összpontosítanak, hanem a kábítószer-, az alkohol- és a cigarettacsempészetre”.
A vámon körülbelül az összes áru 2 százalékát vizsgálják át fizikailag. Már csak ezért is képtelenség felmérni az illegális hulladék kereskedelem méretét. A szúrópróbaszerű vizsgálatok alapján úgy becsülik, hogy az összes szállítmány negyede, ötöde ütközhet törvénybe.
Az EU Hulladék Szállítás Szabályozása (Waste Shipment Regulation) a Bizottság szerint is komoly reformra szorul. 2021 novemberében tették az asztalra a javaslatukat, amiben olyan hiányosságokra hívták fel a figyelmet, mint az ellenőrzés elégtelensége, a szállítmányok nem jól működő nyomkövetési rendszere, az eltérő nemzeti szabályozások, és a jórészt papír alapú adminisztráció. Azonban a javaslatból egyelőre nem lett semmi, a bürokrácia csak görgeti maga előtt, eredmény nélkül.
Portugáliában összesen 30 ellenőr foglalkozik a hulladékszállítmányok ellenőrzésével, és más országokban is azt láttuk, hogy a felelős szervezetek emberi és egyéb erőforráshiánnyal küszködnek. De a kereskedelem volumenét látva nem is várható el, hogy emberi erővel ellenőrizzenek ilyen mennyiségű árut.
Mint egy magyar hulladékgazdálkodási cég vezetője meséli, Magyarországon is gyakori, hogy érkezik olyan hulladék, amit egyáltalán nem újrahasznosításra szánnak. „Ha mi kiküldünk egy kamion vasat Olaszországba, ez a kamion általában úgy jön vissza, hogy szemetet hoz vissza. Leteszi egy hulladékégetőbe, vagy egy cementgyárba, és utána átáll hozzánk. Ezt onnan tudjuk, hogy tök büdös, amikor beáll” – mondja.
Európa nyakán marad a szemete
Az EU-n kívülre irányuló hulladékexport a 2010-es években volt a csúcson. Voltak évek, amikor a műanyaghulladék 10 százalékát küldtük szét hajókkal szerte a világba „újrahasznosítani”. Ennek a cirka 2,5 millió tonna műanyagból úgy 1,5 tonna Kínába ment. Aztán Kínának elege lett, és 2017-ben meghirdették a Nemzeti Kard politikáját. Ennek értelmében megtiltották több hulladékáram importját, köztük különféle műanyagokét, és 2021-ben a korábbi másfél millió tonna helyett már csak 705 tonna jutott Európából a kínai kikötőkbe.
A kínai tiltás helyén keletkező űrt nem tudták betölteni más országok, a korábbi volumen kevesebb mint felére esett vissza az európai műanyag hulladék export. Ennek a hulladéknak a jelentős része érkezik manapság Törökországba, illetve egy sor délkelet-ázsiai országba. A korábbi célpont India is a tiltás mellett döntött, és Pakisztán sem fogad már annyi műanyagot Európából, mint korábban. 2021-ben az USA volt az ötödik legnépszerűbb célpont, azonban ide főleg valóban újrahasznosuló műanyagot exportálnak.
Sedat Gündoğdu és a kérdés más szakértői márciusban közöltek egy tanulmányt, amelyben bemutatták, hogy a műanyagexport volumene akár 40%-kal is nagyobb lehet ennél. Ugyanis az adatokba nem szokás beleszámolni például a műszálas textilek exportját, ami szintén jelentős mennyiséget tesz ki, és nagyon nehezen újrahasznosítható.
Kína „bezárása” több folyamatot indított el Európában is. Az egyik, hogy 2 millió tonnáról 2,5 millió tonnára nőtt az EU-n belüli műanyaghulladék-kereskedelem mérete. Ez egy maximum érték, mert a hulladék újraexportálásakor ismét bekerül a statisztikába. Szakértők szerint a valós érték 10-20 százalékkal lehet alacsonyabb.
Az adatokból az látszik egyértelműen, hogy a műanyag hulladék azokba az országokba áramlik főleg, ahol nagy forgalmú kikötők vannak: Hollandiába, Belgiumba és Németországba. Az EU-n kívülre exportáló országok listáját szintén ez a hármas vezeti, tehát nyilván nem csak a saját műanyaguk kivitele miatt.
Azonban van egy kivétel: Lengyelországba úgy áramlik rengeteg műanyag, hogy negatív a műanyag kereskedelmi mérlege. És láss csodát: 2018-ban 130 hulladéklerakó gyulladt ki Lengyelországban.
A legnagyobb exporttöbblettel rendelkező ország pedig az a Franciaország, ami az egész Unióban az egyik legrosszabb műanyag újrahasznosítási számokat produkálja.
De nem csak az illegális szemétégetés, hanem az európai hulladékégetők is felpörögtek a kínai tiltás óta: majdnem 40 százalékkal több műanyag ég el energiatermelési céllal a kontinensen, mint az export csúcsán. Az újrahasznosítási arány messze alulmúlja ezt.
Kálmán Attila