top of page

Lefőtt az Amerikánó | Heti Feledy

Sziasztok!


🇺🇲 A kampányszájkarate mellett a múlt héten több érdemi esemény zajlott az USA-ban. Egyrészt Trump New York-i perében, ahol az esküdtszék már bűnösnek nyilvánította, az ítélethozatalt mégis november végére halasztották. Ilyen esetekben bár az esküdtek döntik el, hogy miben bűnös a vádlott, de a bíró szabhatja ki a büntetést. Az ügyvivő bíró szerette volna elkerülni, hogy az elnökválasztás előtt 1-2 héttel hirdessen ítéletet, és a fél ország emiatt kampányolással vádolja, így inkább elhalasztotta azt

  • 🎺 Trumpot ez egyáltalán nem hatotta meg, hosszú “sajtótájékoztatót” tartott, ahol kérdésekre ugyan nem válaszolt, de újra kifejtette a boszorkányüldözési elméletét arról, hogy a négy eljárás vele szemben mind csak koholt ügy. E. Jean Carroll ügyében már 5 millió dolláros kártérítésre ítélték Trumpot korábban  – szexuálisan zaklatta az írónőt – ám most újra nekifogott a megszégyenítésnek a Truth Social posztjaiban. 

  • 🧑‍⚖️ Hunter Biden mindkét perének nyilvános része véget ért, ugyanis második ügyében is beismerte bűnösségét. Az ítéletet itt is novemberben ill. decemberben hirdetik majd ki, ezzel a beismeréssel alighanem elkerülte azt, hogy még a kampányidőszak hátralévő részében korábbi drogügyeivel, fegyvervásárlásával, adóelkerülésével foglalkozzanak.


🧠 No brainer. A demokrata irányú médiában szaporodnak a Trump szellemi állapotával foglalkozó cikkek. Elon Muskot “Leon”-nak hívta, és elfelejtette az észak-dakotai kormányzó, alelnökjelölt-esélyese, Doug Burgum nevét. Egy friss felmérés szerint a lakosság 57%-a tartja túl öregnek a posztra. Újra elmondta, hogy egyes helyeken átoperálva jönnek haza a gyerekek az iskolából – természetesen teljes képtelenség, de ezt sokszor ismétli az elnökjelölt. 

  • 📃 A Project 2025, vagyis a Heritage Alapítványnál összegyűlt trumpista republikánusok által írt ezer oldalas pártprogram-javaslatban fogalmazottakat felkarolva Trump megszüntetné a szövetségi oktatási minisztériumot, és csak az államokra bízná ezt a hatáskört.

  • 🏖️ A hét másik kérdését Albániában vetették fel, ahol Trump sógorát, Jared Kushnert azzal vádolták meg a sajtóban, hogy áron alul szerzett meg és “tett magának félre” tengerparti ingatlanokhoz óriási földterületet.


A Team Trump FB-oldalán közzétett, wisconsini kampányeseményéről készült fotó, ahol a híres Leon Musk elhangzott. A kritikusok szerint Trump néha annyira összefüggéstelen már, hogy a saját hívei közül se mindenki várja meg a beszéd végét. 

🐖 Misogynistic pigs. A múlt héten Liz Cheney – és talán némi meglepetésre apja, Dick Cheney, G. W. Bush alelnöke, héja republikánus – kiállt Trumppal szemben és jelezte, hogy idén Harrisra fog szavazni. Mindketten úgy látják, hogy Trump messze került pártjuk alapelveitől, olyannyira, hogy a nemzet történetében “ilyen veszélyes jelölt még nem volt a demokráciára”. Liz pedig úgy fogalmazott, hogy Trumpék “diplomatikusan mondva, nőgyülőlő disznók”. Maga G. W. Bush már 2016-ban Hillaryra szavazott, idén sem állt be Trump mögé.  

  • 🧑🏼‍🦱 Harris – többek közt a női-elővárosi szavazóknál elért népszerűségével – felzárkózott a nemzeti közvélemény-kutatásokban. A feketéknél is jól áll, a hispano-szavazatok pedig nem etnikai, hanem már messze generációs alapon oszlanak meg, óriási közösségről van szó, amelyben mindkét pártnak megvan a maga tábora. Mike Madrid szakértő interjúja remek összefoglaló erről, egykor Bush-sal dolgozott, mára demokrata lett – Trump miatt. 


Már csak egyet kell aludni, és csütörtök reggel érkezik az Amerikánó podcastunk Kerner Zsolttal és Pap Szilárddal az USA elnökválasztási kampányáról! Így ebben fogunk érdemben beszélgetni az első Trump–Harris vitáról is, mert az már sajnos hírlevél-lapzárta után zajlik majd. Talán 9/11 évfordulójára is ott térünk majd ki. 


🥁 Dezinfó, persze, lárifári – szoktam hallani nem ritkán közszereplések alkalmával. Tényleg nehéz a bizonyítékgyűjtés, bár az elmúlt tíz évben masszív mennyiségű, konkrétumokban gazdag jelentést publikáltak a legkülönbözőbb NATO-tagállamokban, Kínával és Oroszországgal kapcsolatban is, például itt és itt


Az amerikai jelentésből előkerült “francia” befektető hamis életrajza, amit megküldtek az influenszereknek annak idején. 


📺 Elsült a sTukker. Sofi Tukkertől elnézést, természetesen Tucker Carlsonra, az MCC-feszt egy korábbi díszvendégére gondoltam, akinél azóta már a miniszterelnök is adott interjút, no meg Putyin. A sor bővül: Darryl Cooper Holokauszt-tagadó adott az “újságíró” X-csatornáján interjút, ahol arról fantáziált, hogy a nácik hatmillió zsidó áldozata mindössze véletlen tervezési hiba volt, és még bemondott pár hátborzongatóan fals, szinte feleslegesen provokatív dolgot. Leon Elon Musk rögtön meg is osztotta, amíg a közfelháborodás miatt végül nem törölte X-posztját. Még a Fehér Ház is megszólalt az ügyben. 

  • 🇸🇰 Robert Fico is nácizott egyet a héten: a szeredi Holokauszt múzeum egy korábbi munka- és koncentrációs tábor helyén áll, amelyet látogatva a szlovák miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy sok ukrán katonán náci szimbólumok láthatóak, sőt, néha “úgy is viselkednek”. A masszív orosz jogsértésekre, tömegsírokra és háborús bűncselekményekre ezúttal sem tért ki. 


🇪🇺 Mindeközben a kies Brüsszelben. Az Európai Bizottság elnöke megkezdte a tagállamok által küldött biztosjelöltek meghallgatását, hogy a végső névsorral 1-2 héten belül elő tudjon állni. Eredetileg november 1-jén kezdte volna az új vezetéssel a munkát Ursula von der Leyen, most már a december látszik reálisnak. 

  • A kormány azért izgulhat, hogy Várhelyi Olivér kap-e felhatalmazást újabb öt évre a folytatásra. Ezzel kapcsolatban mindenki óvatosan fogalmaz, részben ő is egyszer lehülyézte egy bekapcsolt mikrofon mellett a most róla szavazó EP-képviselőket, másrészt Orbán első jelöltjét 2019-ben is leszavazták politikai-edukatív célból.

  • Az igazán izgalmas következő kör Strasbourgban lesz, amikor összejön plenáris ülésre az EP, és Orbán soros elnökként bemutatja (bő két hónapja futó) programját a Parlamentnek. Csakhogy ezúttal Magyar Péter már EP-képviselőként várja majd, úgyhogy a programbeszédre adott válaszok biztosan csipősek lesznek. 

  • Emellett a Draghi-jelentésen izgultak sokan az EU-buborékban, mivel arra számítani, hogy ebből fog csipegetni VDL az első száznapos programjában és a biztosi megbízólevelekben. Az EU versenyképességéről sok jót ez a jelentés se mond el: az uniós GDP 5%-át kéne elkölteni, hogy beinduljon egy olyan növekedés, amely versenyben tartja a kontinensünket Kínával és az USA-val szemben, egyébként fokozódik a lemaradás és előbb-utóbb elfogy a pénz a jelenlegi életszínvonal és szociális rendszer megtartására. Draghi ehhez a politikai uniót is szorosabbra húzná, pont ellenkezőleg Orbán álláspontjával. Ide még muszáj betennem Matolcsy György slideshowját, mivel hasonló konklúziókra jut a magyar gazdasággal kapcsolatban, V4-es és cseh összehasonlítással: rosszul állunk.

Nagy hírek kis csokorban.

  • 🇫🇷 Michel Barnier, egykori Brexit-főtárgyaló, kétszeres EU-biztos lett a francia miniszterelnök. Kérdés, hogy a parlamentben a jobbközépről érkező jelölt a választást megnyert baloldali tömörülés felháborodása ellenére, megkapja-e a szavazatokat részben Le Penéktől is. A 73 éves Barnier kétségtelenül nagy tárgyaló, de szüksége is lesz rá. 

  • 🌍 Business as usual. A Kína–Afrika Fórumon 50 milliárd dollárt ígért a kontinensnek a kommunista ország, és persze nem mulasztotta el a Nyugatot és a gyarmati időszakot szidni. 

  • ✝️ Bese nagyban. Egy új vizsgálat szerint számos, a nyugati egyházban abúzussal gyanúsított papot csendes-óceáni szigetekre küldtek el, ami most a pápa Kelet-Timorba tett látogatása miatt lett aktuális. 

  • Beindulhat a szlovákok ellen is a pénzvisszatartás. Az Európai Bizottság Magyarországhoz hasonlóan döntést készít elő arra nézve, hogy a közel 13 milliárd eurónyi uniós költségvetési támogatásból visszatartana forrásokat, elsősorban a speciális főügyészi hivatal megszüntetése miatt, amely a korrupcióval – így az uniós források védelmével – kiemelten foglalkozott. Adott esetben az RRF alapból juttatott támogatás is visszakérhető. Az ország közberuházásainak 80%-a uniós pénz.

  • A Volkswagen esetéből – túlzott kínai kitettségnek mi a vége? – érdemes tanulni, most a Totalcar írt ennek kapcsán egy kis áttekintést az uniós autóipar helyzetéről. A magyar belső fogyasztást is már erodálja többek közt a Temu. Érdekes párhuzamok!

  • Pavel Durov sagájának folytatása a Politico összefoglalásában: 90 órányi kihallgatás, többrendbeli vád, nemi erőszakot beismert Telegram-felhasználó adatainak visszatartása.

🇷🇺 Máshol is összedugták a fejüket. Putyin Vlagyivosztokban vett részt a Keleti Gazdasági Fórumon (EEF), ahol annyit mondott a háború kapcsán, hogy Kína, Brazília vagy India lehetne közvetítő az ukránokkal való párbeszédben. A békemisszionárius kimaradt a felsorolásból. A találkozón a kínai államfőhelyettes, illetve a BRICS-várományos Malajzia miniszterelnöke is részt vett. 

  • 🇮🇹 Ezalatt az Ambrosetti Fórumon Olaszországban felszólalt Orbán egy kis EU-bashingre, de megjelent és felszólalt Zelenszkij is. Az ukrán vezető meghívta Geert Wilderst Kijevbe, és leült tárgyalásra Melonival. A Fórum mindenesetre sikeresen összehozott olyan vezetőket, akik ritkán találkoznak Brüsszelen kívül. 

  • 🇺🇦 A kijevi Rada is összeült, mivel a háború kezdete óta bejelentett legnagyobb kormányátalakítás jelöltjeiről kellett döntenie. Az új nevek itt a Euronews feldolgozásában, a legfontosabb csere a külügyi tárcánál volt: Kuleba távozik, helyettese, Andrij Szibiha veszi át a posztot. Az ukrán ellenzék központosításról beszél, a kritikusok Andrij Jermak elnöki tanácsadó túlhatalmát látják a döntésben, míg Zelenszkij szerint friss energia kell a kormányzatba a várhatóan kegyetlen őszi időszak előtt.


🌅 A keleti nyitás örök. Bár hivatalosan már nincs keleti nyitás a magyar külpolitikában, a gyakorlatban ez gyorsítósávon zajlik. Az NGM elejtette, hogy a frissen visszavásárolt Liszt Ferenc “nemzetivagyon” Repülőtéren (mégis) a kínaiak nyithatnak új légikikötőt. Emellett az egymilliárd eurós kínai hitel sorsa is felsejlett: az olcsó kínai EV-k előtti tisztelgésként elektromostöltőállomás-hálózat kiépítésére mehet a pénz nagyja. A csádi elnök ugyan látogatást tett Budapesten, de csak annyit látunk, hogy 200 millió eurós hitel mellett (amiből majd magyar vállalatok építik az országot) minden más is a menün van, amihez biztosan nem elegendő egy 200 fős katonai kontingens. Erről és a Száhelről Török Csaba ex-idegenlégióssal itt beszélgettem.

  • 💰 A hirtelen leggazdagabb magyarrá avanzsált T. János Györgyről azóta se tudtuk meg, hogy kicsoda, honnan került elő ez a több mint tízezer milliárd forint és hogy igazából ez a vagyon kié, merről jön és hová tart. A körülmények felvetnék a pénzmosás gyanúját is; egy Forbes-cikk végigveszi a lehetőségeket, hogy mégis mi történhetett. Valahogy nem lepődnék meg, ha a keleti nyitáshoz lenne köze. 

  • Megírtam korábban a Lukoil elleni ukrán szankció kapcsán, hogy Szijjártó gyanúsan gyorsan Brüsszel-bashingre váltott, miközben nem volt akkora ügy. És lám, mára meg is oldódott az egész, új szerződés, működik minden a régiben. 


🛋️ Long-read. Az újabb amerikai iskolai lövöldözés jogi áttörést hozott: megvádolták a fegyvert a labilis gyermekének adó édesapát is gyilkossággal. Kapcsolódó írás: egy iskolai lövöldözésekre szakosodott újságíró régebbi, a mai napig aktuális riportja arról, hogy egy édesanya mit vehetett volna észre a leendő elkövetőn. Itt pedig egy rövid írás Friendship Paradox címmel arról, hogy elmagányosodásunk hogy zajlik az üzenetek számának növekedése mellett.



77 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Comments

Rated 0 out of 5 stars.
No ratings yet

Add a rating
bottom of page