Politikai elemző műsort csinálni, úgy, hogy az nem burkolózik a függetlenség cinikus homályába, se nem éri be az alacsonyan csüngő gyümölccsel, vagyis a gyönge és szétszórt ellenzék folytonos kritikájával.
Ez volt az ambíciónk akkor, amikor 4 hónappal ezelőtt elkezdtünk dolgozni a Vétó c. műsoron Ruff Bálinttal, Pap Szilárddal és Vida Kamillával.
Mostanra hat adást már láthattatok a Partizánon, így döntsétek el ti, hogyan értékelitek a Vétót:
Én úgy gondolok erre az első hat részre, mint egy esszére, amelyben igyekeztünk kibontani azokat az átfogó szempontokat, amelyek a mi politikai gondolkodásunkat vezérlik valóságunk értelmezésekor.
Fontos a történetiség: az Orbán-rendszer nem vákuumban született, szembe kell nézni azokkal a körülményekkel, döntésekkel és hibákkal, amelyek az első kétharmadhoz vezettek. A kétharmadok elfelejtett történetéről szólt az első adásunk.
A generációs politizálás önmagában kevés. Nem lehet mindent a fiataloktól, vagy a még sosem szavazóktól várni. A többség megépítéséhez ismerni kell a meglévő bázist. A legfontosabb ellenzéki szavazói csoportot a középkorú nők jelentik. Ki beszél hozzájuk? Ki törődik velük? Tettük fel a kérdést a Vétó második adásában.
Vállalni kell a felelősséget: a képviseletre való felhatalmazás nem játék, komolyan kell venni azt a 2.000.000 választót, aki 2022-ben az ellenzéki összefogásban bízva voksolt. Különösen értékelni kell azokat a jelölteket, akik a listás eredményhez képest még inkább meg tudták szólítani a helyi választókat. És bizony, erős önvizsgálatra lenne szükség azoknál a politikusoknál, akik vagy nem vállalják, vagy nem teljesítenek jól az egyéni körzetek ki-ki meccseiben. Ez a harmadik adás témája.
Politikai innováció nélkül nem fog menni. Újítani mégis nehéz. Főleg, ha nem az egyre provokatívabb akciók kitalálásáról, hanem a valódi társadalmi bázist felépítő polizitikai szervezésről van szó. Mi az, ami adottság, és hol lenne tér a változásra még így is? Nézzétek meg a negyedik adásunkat.
Milyen ügyek szerepelnek a magyarok problématérképén? A megélhetési gondok elsősorban. Akkor miért nem ezzel foglalkoznak az ellenzéki pártok? Ezt próbáltuk megfejteni az ötödik alkalommal.
Végül a hatodik részben nekimentünk az ellenzéki közvélemény egyik legerősebb mítoszának: a propagandamédia kérdésének. Nem azért, mert azt gondoljuk, mi jobban értjük a Fidesz-médiát mindenki másnál. Egyszerűen azért, hogy megvizsgáljuk, mi vezetett ahhoz a sokszor bénító érzülethez az ellenzéki térfélen, hogy a médiatúlsúly lebontásáig igazából semmilyen rendszerellenes cselekvésnek nincs értelme.
Most nyári szünetre megyünk és megpróbálunk szeptemberig új szempontokkal és gondolatokkal feltöltekezni, hogy aztán, remélhetőleg, egy politikai izgalmakkal teli évadot kezdhessünk meg.
留言