top of page

Mi az a woke-mentes baloldal? | Partizán Hírlevél

Szerző képe: Endrey MátyásEndrey Mátyás

Egy múlt heti műsorunkban igyekeztünk körképet adni a Németországban növekvő válságról, a balközép-zöld-liberális kormány történelmi népszerűségvesztéséről, illetve az ebből való kiútkeresésről. Ha még nem láttad volna, itt tudod megnézni: 



A műsorban sok szó esett egy olyan politikai lehetőségről is, ami az én fantáziámat is régóta mozgatja: egy „woke-mentes” baloldal ígéretéről. Sahra Wagenknecht Szövetsége az Értelemért és az Igazságosságért (BSW), amelyet új párt létére 14%-ra mértek egy friss kutatásban, pontosan ezt ígéri: leszámolást a kultúrharcokkal, az „életmódbaloldalisággal” (Lifestyle-Linke), a többséget hidegen hagyó „szimbolikus kérdésekkel”, továbbá az osztálypolitika felvállalását, ezzel pedig a munkásosztály újbóli megszólítását. A kísérlet ígéretes: a kutatás szerint Wagenknechték indulása esetén a radikális jobboldali AfD négy, a jobbközép CDU három százalékot vesztene támogatottságából. 

 

Jól hangzik, igaz? 

(Aki saját politikai nézetei szerint nem érdekelt sem osztályalapú, sem életmód-, sem másféle baloldaliságban, azt arra kérem, ezen a ponton nyugodtan dőljön hátra, és politikai érdeklődéssel, esetleg némi kárörömmel figyelje tovább a baloldal belső útkeresését.)

 

Olyan baloldaliként, akit régóta zavart, hogy a baloldal Magyarországon és Európa-szerte képtelen ellátni alapvető feladatát, azaz a legelnyomottabbak képviseleteként megjelenni (sőt: kifejezetten elitistának, privilegizáltnak, a többségi társadalom problémáira érzéketlennek tűnik fel), nekem is felcsillant a szemem annak hallatán, hogy egy politikai erő középpontba meri állítani a gazdasági rendszer igazságtalanságait, képes balról kritizálni a klímavédelem fogyasztókkal való megfizettetését és a balközép-zöld-liberális kormány által menetrendszerűen okozott csalódásokat – egyáltalán, ki meri ejteni a politika színpadán a „tőke” és az „osztály” szavakat. 

 

Sokak szemében a harag, amit Wagenknecht az „elitekből” kivált, csak még szimpatikusabbá teszi a politikust. Mert akit az „életmódbaloldaliak” rasszistáznak, jobboldaliznak, újabban transzfóboznak, rossz ember nem lehet – gondolhatják magukban. Bevallom, én is ezt gondoltam, mert őszintén vágyom rá, hogy olyan baloldal jelenjen meg Európában, amely túllép a túlzásokba eső, marginális vitákon, az identitáspolitika közismert túlkapásain. 

 

Más dolog azonban túllépni ezeken, és megint más nagy vehemenciával beszállni az ellennarratívába, és a bírált balliberálisokéhoz (Linksliberalen) hasonló felháborodással verni az asztalt bizonyos genderspecifikus német szóvégződések miatt. Tamás Gáspár Miklós intelme ötölhet az ember eszébe: „A baloldalon egyre többen utálják jobban a liberálisokat, mint a fasisztákat. (Ezt a tévedést könnyű elkövetni, mert … forradalmi a hangzása.)” Eddig kiadatlan, pénteken megjelenő Partizán-interjúnkban pedig ugyanő ad lesújtó diagnózist: „az emberek mindenfajta reménytől idegesek lesznek, mert eleve hazugságnak tartják.” De vajon ok ez arra, hogy a baloldal mindebbe beletörődve elengedje a társadalom egészének felemelését?

 

Sahra Wagenknecht marxizmus-mentes „osztálypolitikája” valójában a legkeményebb identitáspolitika, melynek alapja nem faji vagy nemi, hanem egy sosem létezett, mára pedig teljesen idejét múlttá vált munkásidentitás. Eszményképe a hazafias, az anyaföldhöz kötődést, nemzettársai iránt megkülönböztetett felelősséget érző, az idegenek iránt joggal bizalmatlan, a „kozmopolitizmust” elvető német kétkezi munkás. Szavaiból az következik, hogy a vendégmunkások vagy épp a szellemi foglalkozásúak az ellenséges kozmopolita elit tagjai vagy ügynökei, nem pedig épp az általa elképzelt munkásosztály természetes szövetségesei, részei. Nem tesz nyíltan idegengyűlölő állításokat (ezzel jogtalanul vádolják), de szándékosan fogalmaz úgy, hogy idegengyűlölők számára is támogatható, vonzó maradjon. Az, hogy saját iráni származása itt nem mentő körülmény, Rishi Sunak brit miniszterelnöksége idején aligha szorul magyarázatra. 

 

„Akkor mi legyen? Jobb, ha ezek az emberek az AfD-re szavaznak?” – kérdezte egy Wagenknecht-szimpatizáns barátom, és joggal. Ahogyan Kováts Eszter is érvelt műsorunkban: nem szabad lemondani a rendszerkritikusnak tűnő szélsőjobboldal felé sodródó szavazókról, ehhez pedig a számukra fontos ügyekről, számukra világos módon kell beszélni. Ezt Wagenknecht is jól teszi – és a magyar baloldal is jól tenné. Ez azonban nem jelenthet pusztán annyit, hogy elmondjuk, amit hallani szeretnének. Nem mondhatunk le a meggyőzésről, a problémák baloldali keretezéséről. 

 

Valóban beszélni kell az elosztási kérdésekről – de nem különböző kisemmizett csoportok szembeállításával. Valóban meg kell haladni a kicsinyes kultúrharcokat – de az antirasszizmus és a feminizmus nem „kultúrharc”. Valóban védeni kell a lakosság anyagi biztonságát – de nem a környező régiók rovására. Máskülönben újra TGM-mel kell szólnunk: „Ez, kedves barátaim, nem szocializmus, hanem nacionalizmus.”


Endrey Mátyás szerkesztő

874 megtekintés1 hozzászólás

Friss bejegyzések

Rekordok után és egy felfokozott ősz előtt

Kedves Barátom, Elképesztő hónapok állnak mögöttünk, idén a Partizán nézettsége minden korábbi rekordot felülmúlt. Az első 6 hónapban...

Hangfelvétel egy fideszes matekozásról

A Partizán birtokába került egy hangfelvétel, amelyen vezető egri fideszes politikusok arról beszélnek, hogyan kellene pártjuk érdekeinek...

Magyar Péter és a médiapolitizálás csapdája

Valószínűleg nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy Magyar Péter berobbanásához hasonlót még nem láttunk a magyar politikai nyilvánosság...

1 comentário

Avaliado com 0 de 5 estrelas.
Ainda sem avaliações

Adicione uma avaliação
Convidado:
22 de fev. de 2024
Avaliado com 5 de 5 estrelas.

Tecik csK igy tovab

Curtir
bottom of page