A magyar nyilvánosságban viszonylag radar alatt maradt egy sztrájk, ami egyértelműen ki fog hatni miránk is. Ha a következő filmek, sorozatok vagy late night show-k közül bármelyiket is nézted és vártad, akkor rossz hírem van:
Last of Us, 2. évad (HBO)
Euphoria, 3. évad (HBO)
White Lotus, 3. évad (HBO)
Emily in Paris, 4. évad (Netflix)
Stranger Things, 5. évad (Netflix)
Dűne, 2. rész (Warner Bros.)
Saturday Night Live (NBC)
The Late Show with Stephen Colbert (CBS)
The Tonight Show Starring Jimmy Fallon (NBC)
Jimmy Kimmel Live! (ABC)
Ezeknek a műveknek mind csúszik a bemutatója, illetve sugárzása – és ez nem is az összes.
Magyarországon eleve keveseknek emelkedik meg a pulzusa a „sztrájk” szó hallatán, de ebben az esetben talán azért sem, mert nem tűnik nagy gondnak egy-két plusz évet várni egy jó mozgókép-élményre annak tükrében, hogy a magyar filmgyártás beláthatatlan időre tökön szúrta magát egy huszárszablyával – mégis, a jelenleg is zajló sztrájk nagyobb hatással lesz a popkultúránkra, mint az elmúlt három Met-gála és a Barbenheimer-mém együttvéve.
1960 óta nem volt ilyenre példa
Az Amerikai Írók Szakszervezetének (WGA) májusban kezdődött a sztrájkja, hozzájuk csatlakozott júliusban a SAG-AFTRA, ami színészeket, rádiós és televíziós szakembereket képvisel. A két szervezet több mint 170 ezer művészt és médiamunkást tömörít, ezzel a szervezettséggel pedig mára, kis túlzással, megbénították Hollywoodot.
Az eddigi legnagyobb sajtóvisszhangot keltő esemény Christopher Nolan Oppenheimer című filmjének premierjéhez kapcsolódik, amikor is a film főszereplői (köztük Cillian Murphy, Matt Damon, Florence Pugh és Emily Blunt) kivonultak a vörös szőnyegről, hogy így nyilvánítsák ki szolidaritásukat a sztrájkkal. De ettől az eseménytől függetlenül is rengeteg prominens név fejezte ki támogatását, Tom Hankstől egészen Joe Bidenig. Utóbbi esetében különösen érdekes, hogy a vajon eljön-e az a pont, amikor megszólítva érzi majd magát egy egyesült államokbeli munkajogi konfliktus kapcsán, és esetleg a tettek mezejére is lép a sajtón keresztül történő üzengetésen túl. 1960 óta nem volt arra példa, hogy írók és színészek együtt sztrájkolnak.
Az írók 49 százaléka a létminimum alatt
A WGA legfőbb problémái a mediális környezet átalakulásából adódtak. A sorozatok a kétezres évek elejére óriási presztizsre tettek szert, jött a sorozatboom és ezzel együtt a streaming szolgáltatók nagy korszaka. Ezek rengeteg új írói állást hoztak létre, amelyek rendszerint alulfizetett állások.
Már csak azért is, mert a legutóbbi (2020-as) kollektív szerződésben megállapított írói minimumbérek mára durván elinflálódtak és már a megélhetés költségeit sem fedezik. Ez a szakszervezeti tagok 49% át érinti, vagyis ők gyakorlatilag létminimum alatt keresnek Hollywoodban.
Ezen túl az írók fontos bevételi forrásai voltak a televíziós ismétlések, vagy a külföldi forgalmazás után kapott összegek. Ezek azonban nem létező fogalmak lettek a streaming szolgáltatók esetében, ahol egy időben kerülnek fel a tartalmak, gyakran több országban is. Mondhatnánk: na jó, az ismétlés tényleg értelmezhetetlen, de akkor kapjanak kompenzációt a nézettség után. Ez egy logikus lépés lenne, csak hogy ezeknek a cégeknek az üzleti modelljükben fontos elem, hogy senkinek, még egy sorozat, film, vagy szórakoztató műsor alkotóinak sem mondják meg a nézőszámokat.
A követeléseik közé tartozik továbbá a nyugdíj és egészségbiztosítás garantálása, illetve az AI (mesterséges intelligencia) valamilyen módon való megregulázása a szövegalkotás terén. Eszközként használni elfogadhatónak tartják, de nem szeretnék, hogy a közeljövőben akár teljes forgatókönyveket készíthessenek AI segítségével.
Jöttek a színészek és elvitték a showt?
Júliusban csatlakoztak a színészek, és a többek közt őket is képviselő SAG-AFTRA. Innentől kezdve a sajtó nagy része az A-listás sztárok szolidaritás-nyilvánításairól kezdett tudósítani, hiszen az ő életük amúgy is mozgatja az emberek fantáziáját. A másik fő témává az AI hatásai váltak, hiszen az amúgy is mozgatja az emberek fantáziáját. Július 26-án egy New York-i tüntetésen Bryan Cranston (Breaking Bad) egyenesen ezzel a felkiáltással élt beszédében: „Nem hagyjuk, hogy robotok vegyék el a munkánkat!”
Az az félelem, hogy a stúdiók egyszer csak úgy döntenek, hogy a valódi Bryan Cranston helyett deep fake Bryan Cranstont fognak használni a filmjeikben, talán kevéssé megalapozott. Arra viszont már voltak példák, hogy ennek a technológiának a segítségével fiatalítanak meg színészeket, több-kevesebb sikerrel (pl. The Mandalorianben Mark Hamillt, vagy legutóbb Harrison Fordot az Indiana Jones legújabb részében), vagy hogy elhunyt színészeket helyettesítenek (Carrie Fishert a Skywalker korában). Ez utóbbi morálisan igencsak megkérdőjelezhető.
Az viszont, hogy mondjuk egy pályakezdő színész, vagy egy statiszta arcát egyszeri juttatásért cserében AI segítségével lemodellezzék, majd az arcát a továbbiakban ingyen és jogdíj nélkül használják, már igencsak életszerű. Gondoljunk csak a stock fotókon mosolygó emberekre. Ennek az AI csak egy újabb lépcsőfoka.
Az még kérdéses, hogy használ vagy inkább árt-e az ügynek, hogy a sajtó figyelme az igazságtalan körülmények között dolgoztatott szakmunkás réteg küzdelméről a sztárokra és a technológia okozta (egyébként nem megalapozatlan) morális pánikra helyeződött át
És akkor most szakszervezetük lesz az influencereknek is?
Bármennyire meglepő, az Egyesült Államokban ez már van. A SAG-AFTRA tagok között ugyanis szép számmal vannak közülük is. Ennek részben az az oka, hogy a fenti szakszervezet „képernyős előadónak” tekinti, ezáltal legitimálja őket. Az influencer marketing egy eszméletlen iramban növekvő piac, és a stúdiók szemmel látható összeget fizetnek az ilyen típusú promóciós kampányokra is. A SAG-AFTRA pedig arra szólítja fel az influencer tagjait (és az üggyel szimpatizálókat), hogy az írókhoz és színészekhez hasonlóan ők is szüntessék be a munkát. Ne vállaljanak el együttműködéseket a stúdiókkal, streaming platformokkal, ne promózzák a filmjeiket, ne csináljanak kontentet abból, hogy beöltöznek Barbinak vagy hasonló jól felismerhető jelmezekbe, és ne menjenek el olyan premierekre, díszvetítésekre, amiket a színészek is bojkottálnak. Magyarán, egy új generáció új médiumának alkotói is sztrájkkal tiltakozhatnak a jobb munkakörülményekért. Egyelőre ennek persze nincs elsöprő hatása, mindenesetre azonban figyelemreméltó.
Hollywood társadalmi kérdésekben az utóbbi években leginkább identitáspolitikai szempontokból nyilvánult meg. Az elmúlt hónapokban azonban a stúdiótulajdonos tőkésosztály és az abban dolgozó munkások érdekkonfliktusa került előtérbe. Mindez pedig a legnagyobb sztároktól a pályakezdő írókig terjedő szakmai összefogás keretein belül. Ahogy a 26-ai tüntetésen F. Murray Abraham (Amadeus, The White Lotus) mondta: „Szakszervezet nélkül nincs középosztály, középosztály nélkül nincs demokrácia. A szakszervezetek jók Amerikának. Minden munkást ugyanazok a juttatások kell, hogy megillessenek ebben az országban.”
Bármennyire is úgy hangzik, mintha ezek a mondatok száz éve hangzottak volna el, ez a héten történt. És azért, mert sajnos még mindig itt tartunk. Néha Hollywoodtól is lehet mit tanulni.
Comments