top of page

Olvadozik a civilizáció máza | Heti Feledy

Sziasztok! Még ki sem heverhettétek a múlt csütörtöki extra levelet, máris itt a szerda reggel! Még ebben a pár napban is annyi minden elhangzott, amit jobb, ha keretbe helyezünk. 

🇵🇹 Kísérleti labor. A választási szuperévben ez a hétvége a portugáloké volt. A szocialista miniszterelnök, António Costa egy szaftos, a független ügyészség által feltárt korrupciós botrányba bukott bele, ezért előrehozott választásokra került sor a hétvégén. Ennek eredménye sok szempontból beszédes. 

  • A középjobb Demokrata Szövetség (DSZ) néhány hellyel emelte képviselői számát 79-re, míg a szocialisták az eddigi 117 székükből 77-et tudtak megtartani. A két erő fej fej mellett végzett ezzel, csakhogy a szélsőjobbos Chega (Elég!) megnégyszerezte magát, ezzel érve el 48 helyet az egyébként 230 fős parlamentben. Az ötéves radikális párt a Le PenSalvini–Vox vonalon fut.

  • A patthelyzet ott kezdődik, hogy a DSZ vezetője, Luís Montenegro azt ígérte a választóinak, hogy a Chegával nem lép koalícióra, viszont a szocik is bedobták, hogy nem segítik a DSZ-t, mert úgyis a szélsőjobbal állnak össze. Koalíciós partner nélkül viszont a DSZ önmagában kevés. Montenegro eldöntheti, hogy melyik irányban köt kompromisszumot. 

  • A Chega nagyot nyert – magához képest. Hasonlóra számítunk az EP-választásokon: megnövelik arányukat a szélsőjobbos erők, de a győztes a jobbközép Néppárt lehet, amely balra és szélsőjobbra is fordulhat támogató szavazatokért. A kísérlet most Lisszabonban folyik.

Tom Lantos: “The veneer of civilization is paper thin.”

(A civilizáció máza papírvékony.)

 

🇭🇹 Így omlik össze egy ország. Régi adósságot szeretnék törleszteni: Haitival nem foglalkoztunk. A közbiztonság maradéka is elillant az utóbbi hetekben, a miniszterelnököt, Ariel Henryt kiszorították a saját országából és polgárháborúval fenyegettek, ha nem mond le. Kedden le is mondott. Év eleje óta közel 1200 ember halt meg a fegyveres csoportok általi erőszakban. 

  • Henry épp Kenyába utazott, hogy egy 1000 fős rendőrkontingens Haitin való állomásoztatását aláírja az afrikai országgal, amikor az egyik fő bandavezér, Jimmy “Barbecue” Chérizier embereivel a főváros nemzetközi repterét kezdte ostromolni.

  • Ez sajnos nem kirívó eset: korábban a főváros egy egyetemét vették be és ejtették túszul a hallgatókat, rendszeresen támadnak rendőrkapitányságokat. A két legnagyobb börtönből tömegesen törtek ki a rabok, azóta szükségállapotot hirdettek. 

  • Henry repülőgépe így Kenyából hazafelé nem tudott leszállni Haiti fővárosának repterén, Port-au-Prince-ben, sőt, még a szomszédos Dominika is elutasította a fogadását (köztük szárazföldi határ van a sziget közepén, így aligha akarnak belekeveredni), így végül Puerto Ricóban landolt, az USA területén. Nem sokkal később lemondott.

  • Jovenel Moïse elnök 2021-es meggyilkolása óta Henry nem tartott választásokat, így 2016 óta semmilyen választás nem volt az országban, a főváros kétharmadát (mások szerint 80%-át) már bandák irányítják, az egykor választott tisztségviselők helyén többnyire bandatagok ülnek. A váltságdíjat követelő emberrablások és a nemi erőszak hétköznapos a fővárosban. 

  • Az USA keresi a lehetőséget, hogy nemzetközi biztonsági erőkkel segíthesse az ország stabilizálását, bár ez sem szép emlékű, mert a korábbi ENSZ-kötelék annak idején komoly abúzusbotrányt robbantott ki.

Henry (utolsó) miniszterelnöki újévi kívánsága

Forrás: https://www.facebook.com/PrimatureHaiti/videos/386791820575988/?link_id=7&can_id=211548f0c4494ddcb86bf9c95996be26

📱 Diplomáciai nagyüzem. A formális diplomáciai döntések általában egy folyamat végét jelentik, amikor a színfalak mögött a felek megegyeztek, vagy olyan helyzetbe kerültek, hogy kénytelenek voltak döntést hozni. Vagy éppen üzenni akarnak a döntéssel. Most ezekből nézzük az elmúlt napok terméseit: 

  • Örményország befagyasztja tagságát az orosz katonai szervezetből, amely a szovjet utódállamokat fogja össze, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéből (KBSZSZ). Ez elég komoly üzenet Moszkva felé arról, hogy elvesztették Jerevánt, és az európai országok egész ügyesen töltik ki az űrt. Nem csak az ukrán fronton zajlik tehát a csata. 

  • A japánok beléphetnek az AUKUS együttműködésbe, vagyis az ausztrál–brit–amerikai védelmi megállapodásba, amely a fejlett technológiák közös fejlesztését és a csendes-óceáni hadszíntér védelmét célozza. Kisida miniszterelnök nemsokára Washingtonba látogat, ott jelenthetik majd be a lépést, amely erős üzenet Peking és Phenjan felé is. 

  • Felfüggesztette Prága a cseh–szlovák kormányközi konzultációt, mivel a szlovák külügyminiszter is nagyot parolázott Szergej Lavrovval Törökországban (ahol ezt Szijjártó Péter is megtette). Lehet, a döntés már inkább a V4-es találkozó élményének szólt: Panyi Szabolcs a VSquare oknyomozó portálon írta meg, hogy kiabálás is hallatszott Orbán, Fiala és Tusk között, miközben Fico nem nagyon vette ki a részét a csetepatéból a források szerint. Több is lehet tehát emögött a döntés mögött, mint pusztán a Blanár–Lavrov kézfogás. 

🇮🇱 Az üzengetésben forró volt a hétvége. Biden az MSNBC interjújában fejtegette, hogy Netanjáhúnak nem szabad megtámadnia Rafahot, a gázai határvárost Egyiptom felé. Ennek az izraeli miniszterelnök nyíltan ellenszegült, mondván, hogy befejezi, amit elkezdett: a Hamász kigyomlálását. 

  • Nem kis sértettséget okozott Netanjáhú oldalán, hogy Gantz, aki tárca nélküli miniszterré vált múlt októberben a terrortámadások után alakított nemzeti egységkormányban, mint az ellenzék egyik kiemelt képviselője, feltehetőleg a miniszterelnök engedélye nélkül washingtoni látogatást tett. Ezt pedig nehéz máshogy értelmezni, minthogy a poszt-Netanjáhú izraeli–amerikai kapcsolatokról beszélhetett. 

  • Négyből három izraeli a Likud-párti miniszterelnök lemondását várja, az októberi terrotámadás óta nem tudta visszatornászni a népszerűségét. A Likud politikusai most viszont Gantzot szedik szét. 

  • Amiben inkább egyetértés van, hogy Jahja Szinvar, a Hamász katonai szárnyának vezetője és a terrortámadás kitalálója állhat amögött, hogy bedobták, számos túsz már halott lehet. Ez az üzenet megakadályozta a vasárnap kezdődött Ramadán előtti tűzszüneti megállapodást, miközben a Hamász politikai szárnya éppen a kairói tárgyalások folytatására készült. Tehát Szinvarék még háborúztatnák Izraelt a Ramadán alatt is, további nemzetközi elszigetelődésében bízva, míg a politikai szárny már a lakosság érdekeit is nézné, ahol valóban égető szükség lenne a tűzszünetre, csakhogy erről nincs belső egység.


Az orosz szolgálatok sokat dolgoznak a szankciók kijátszásán – itt a Feledy Podcast #7!! 

Mi volt az Oroszországra kivetett szankciók valódi, reális célja? Sikerült-e egyáltalán betartatni ezeket? Az EU mennyire és miért maradt le az USA mögött a szankciótechnikában? Milyen szerepe van az oknyomozó újságíróknak a szankciók kijátszásának felderítésében? A Feledy Podcast legújabb epizódjában ezekről is beszélt Gyimesi Balázs, aki az egyik legtekintélyesebb, 1831-ben alapított biztonságpolitikai agytröszt, a brit RUSI brüsszeli irodájának kommunikációs vezetője.

🇨🇳 Teljhatalom. Kínában véget ért az Országos Népi Kongresszus. A testület gondosan koreografált módon ülésezett egy héten át, szavaztak pár beszámoló formális elfogadásáról. A közel 3000 tagból álló gyűlésben a 44 ellenszavazat volt a legdurvább ellenszegülés (és 2800 fölött a támogatók száma minden esetben), szóval ebben az értelemben nem volt izgalom. Hszi Csin-ping egyszemélyes uralma a párt fölött még inkább tapinthatóvá vált. 

  • Li Csiang kínai miniszterelnök rekord számban, 16-szor említette Hszit a beszédében a Bloomberg szerint. Hszi a maga képére formálja a párt vezető testületeit. 

  • Nem tartották meg az 1988 óta bevettnek számító, évi egyetlen sajtótájékoztatót a Kongresszus végén, amelyen Li elérhető az újságíróknak. 

  • Nem választottak sem új külügyminisztert, sem új hadügyminisztert, erre nem futotta az egyhetes ülésen, hiába hónapok óta csak ügyvezetők viszik a két minisztériumot. 

  • A gazdaság terén idén is hivatalosan a tavalyi 5%-os növekedéssel számolnak, ami a valóságban talán a fele lehetett. Ezt úgy tervezi tartani a Párt, hogy bedobnak egy 139 milliárd dolláros ösztönző csomagot.

Azért kell egy nagyobbacska terem a gyűléshez.

Forrás: Facebook / Xi’s moments [ https://www.facebook.com/photo/?fbid=832361995586948&set=a.346870967469389&link_id=23&can_id=211548f0c4494ddcb86bf9c95996be26 ]

🇺🇲 Van kérdés? Nincs kérdés! Miközben semmilyen vita látszatát sem engedték Kínában, Biden évértékelő beszéde a Kongresszusban (SOTU) kifejezetten harcias lett. Többször közvetlen kiszólt a republikánus képviselőknek, azok válaszul bekiabáltak neki, míg a női demokrata képviselők és szenátorok pedig fehér ruhában jelentek meg az ülésteremben, hogy ezzel is a suffragette-eket felidézve tiltakozzanak a republikánus abortuszpolitika ellen. 

  • Trump megkapta a támogatást az őt amúgy korábban nem keveset kritizáló, egyébként politikai karrierjét a ciklus végén felfüggesztő Mitch McConnell szenátusi republikánus vezetőtől. Ezzel a párt részéről lassan mindenki besorolt Trump mögé.  

  • Trump fogadta Orbán Viktort és legkisebb lányát a mar-a-lagói birtokon. Bár nem akar belpolitikába avatkozni, a magyar miniszterelnök és tanácsadója is elmondta, hogy “a magyaroknak” a legjobb Trump lenne. (Bár erről még nem volt nemzeti konzultáció 🙀.) Ismét meghallgathattuk, hogy Trump alatt béke volt, és majd biztos az is lenne, ha 2025 januárjától átvenné a Fehér Házat: Orbán szerint Trump nem fog pénzt adni Kijevnek. Kérdés, hogy vajon Orbán kapott-e ígéretet a Trump-stábtól a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény kapcsán, illetve milyen más módon segíti a MAGA-féle konzervativizmus terjesztését, ha már Bannonnal is tárgyalt. Bannon várja, hogy jogerős legyen a 4 hónapos börtönbüntetése. További Trump-emberek, akik várják a börtönt: itt a lista, van köztük exminiszter is.

  • Következő felvonás: CPAC Magyarországon áprilisban, Wildersszel és a spanyol Vox vezetőjével.

A nagy tárgyalás.

Fotó forrása: Orbán Viktor / Facebook.

💶 Magyar pénzek saga. Az Európai Parlament illetékes szakbizottsága egyetlen ellenszavazat mellett elfogadta, hogy a decemberben Magyarországnak felszabadított 10 milliárdos összegre vonatkozó Európai Bizottsági döntést bíróságon támadják meg – mert szerintük nem teljesítette a magyar kormány a feltételeket. Még egy fórum szavaz erről csütörtökön, mielőtt Metsola EP-elnök asztalára kerülhet az ügy. Az EPP támogatja mindenesetre. 

  • A kormánybarát üzleti körök által használt magántőkealapokra is szigorúbb átláthatósági szabályokat kényszeríthet ki a pénzmosás elleni új ügynökség, amelyről nemrég dőlt el, hogy Frankfurtban kezdheti meg munkáját. A G7 összefoglalója. 

🇷🇺 Kijevnél mindenki jobban tudja? A hétvégén Ferenc pápa egy svájci interjújában kérte Kijevet, hogy “barátkozzon meg a fehér zászlóval”, ahogy nemrég Elon Musk is beleszállt Ukrajnába. A pápától nem ez volt az első nyugatellenes, oroszbarát kommunikáció, amit részben az USA-val való latin-amerikai tapasztalatai magyarázhatnak, másrészt az a tény, hogy a katolikusok többsége már nem Európában él, és nem ukrán-párti a konfliktusban. 

  • A valóság a fronton, ha lehet, egyre kegyetlenebb. Az oroszok a beszámolók szerint elkezdték a katonai mérgesgázok bevetését, akár drónokról vagy más módon az ukrán védelmi pozíciókba juttatva azt. Ezek használata nemzetközi jogilag tilos lenne. 

  • Az ukránok az orosz hátországban igyekeznek veszteségeket okozni, és eközben tartani a frontot a szárazföldön. Legújabban a szudáni orosz milicistákkal is felvették ukrán zsoldosok a harcot. A szentpétervári repteret lezárták, feltehetőleg egy sikeres ukrán dróntámadás után. 

  • Macronék még tovább mentek: a Kijev vagy Odessza irányába haladó orosz katonák (tehát az ukrán front összeomlása) intervenciós küszöböt jelenthetnek. Vagyis Macron azon európai vezetők közé tartozik, akik megértették, hogy mennyivel többe kerülne, ha tovább mennek az oroszok. 

🗳️ Farce. A héten kerül sor az orosz elnökválasztásra. A jelölteket gondosan menedzselte a Kreml, Nagyezsgyin, aki picit is nyugatosabbnak számított, végül nem indulhatott el, mert attól féltek, hogy akár a szavazatok 10%-át is elvinné. Ahogy azt Sz. Bíró Zoltán újra elmondta interjújában: Sztálint nem, de rajta kívül már minden más szovjet pártfőtitkárt lehagy a putyini rezsim az elnyomásban.

  • Így a kérdés a hétvégi választáson az, hogy mekkora lesz a valódi részvétel (trendszerűen most 50% alá kéne esnie, ezt aligha hagyják majd), illetve hány százalék lesz a hamis szavazat (ez pedig trendszerűen most 50% fölé léphet). Március 17-én zárják majd az urnákat. 

  • Nézzétek meg az immár Oscar-díjas “20 nap Mariupolban” című filmet.


 

🌦️ Felkészülni vagy kikészülni. Kijött egy átfogó jelentés arról, hogy az EU országai mennyire felkészültek a klímaváltozás kihívásaival szemben. A lényeg az, hogy egy-egy nagyobb eseményre még nincs forgatókönyv, de a folyamatos adaptációt és rezilienciaépítést is feljebb kéne kapcsolni ahhoz, hogy Európa lépést tarthasson a természetben bekövetkező változásokkal.

A piros a kritikus, a lila a katasztrofális gondot jelöli. Érdemes bogarászni.

  • Bármit mondanak a gazdák, a mezőgazdaságnak alkalmazkodnia kell a túlélése érdekében, ahogy az étrendünket is módosítani kell a jelentés szerint (nem, nem kell rögtön tücsköt-bogarat enni, de ettől még érdemes átgondolni). 

  • Nem vagyunk felkészülve egy több éves megaszárazságra, ami csak idő kérdése, hogy mikor üt be. Nem vagyunk felkészülve a tengerszint-emelkedéssel járó ipari és infrastruktúra kockázatokra, erre relatív gyorsan kéne válaszolni. Nem a gondolákról van szó: évi (!) 1000 milliárd dolláros károk keletkezhetnek csak a megemelkedett vízszint miatt a megfelelő intézkedések hiányában (ez egy éves EU-s költségvetés többszöröse!). 

  • A vízhiány a mezőgazdaságra és a villamosenergia-termelésre is csúnyán fog hatni, a jelenlegi rendszereket adaptálni kell. 

  • A politikailag legérzékenyebb rész: a dél-európai államokat fogja legdurvábban sújtani a klímaváltozás, tehát a tagállamok közti klímaszolidaritásról időben dönteni kéne, hogy ne kész helyzetbe hozzon minket a természet. 


Korrekció: múlt hét szerdán Meloni kapcsán Szicíliát írtam, de Szardíniára gondoltam!

145 megtekintés2 hozzászólás

Friss bejegyzések

A békaperspektíva sem békés | Heti Feledy

Sziasztok! A nemzetközi politika elemzésében gyakran abba a kísértésbe esünk, hogy kizárólag a nemzetállamok szemüvegén keresztül nézzük az eseményeket. Ez persze javarészt indokolt, a mai napig fajsú

Miből lesz a bukta? | Heti Feledy

Sziasztok! Szerdán annyi jó téma nem fért be a hírlevélbe, hogy most meglepünk Titeket egy különkiadással. Részben a szuperkeddi következtetéseket is levonhatjuk gyorsan, és belepillantunk a politikai

Őszinte trójaiak és más falovak | Heti Feledy

Sziasztok! Vörös-tengeri adatkábelek szakadtak el, dübörög az amerikai választási hét és Meloni hatalmán megjelent az első repedés Szicíliában. Mégis a héten a Big Tech és kibervilág témáját fogom job

2 Comments

Rated 0 out of 5 stars.
No ratings yet

Add a rating
Guest
Mar 30

"Hétköznapos" szavunk eddig nem volt, ezután se legyen. "Mindennapos" vagy "(hét)köznapi" - esemény.

Like

A tökéletes online játékoldalt kereső utam akkor ért véget, amikor rábukkantam a Weiss Bet oldalra, amelyet kifejezetten a magyar közönségnek terveztek. A platform minden ízlésnek megfelelő játékok széles választékát kínálja, így mindig van valami új felfedeznivaló. A játék izgalma és a nyerés lehetősége kellemes játékélményt nyújt. Ez az oldal lett a kikapcsolódási menedékem, ahol barátságos és magával ragadó környezetben élvezhetem a minőségi játékidőt.

Like
bottom of page