Mindannyian láttunk már rengeteg olyan videót és cikket, amelyek a fiatal, liberális Orbán mondatait vetik össze a mostani nézeteivel. Legendásak a 90-es évek elején tett “Csuhások, térdre!” bekiabálásai is későbbi szövetségese, a KDNP felé. Miért nem fognak ezek a miniszterelnökön – és miért nem fogtak már akkor sem, amikor még az ellenzék vezéreként, a kormánymédia, a választási rendszer és egyéb gyakran hivatkozott előnyök nélkül, már 2006-ban és 2010-ben is erősen jobboldali pozícióból hívta ki az akkori kormányt?
Az egyik válasz az, hogy Orbán Viktor és a Fidesz olyan mítoszt épített maga köré, amelyet a leírt kanyarok nemhogy gyengítenének, hanem éppen, hogy erősítenek. A miniszterelnök lényegében a megtestesítője lett a régi bon mot-nak, hogy aki fiatalon nem liberális, annak nincs szíve, de aki idősebb korában nem konzervatív, annak nincs esze. Ráadásul a fideszes mitológiában az új elemek és új szimbólumok mellett fontos kontinuitásokat is megtalálunk, amelyek segítenek a támogatóknak azt érezni, hogy a lényeg nem változott: ez elsősorban az antikommunizmus, különösen 1956 örökségének megvallása.
Éppen ezért sérült súlyosan a kormánypárt Orbán Balázs múlt heti botrányában, amikor is kétségbe vonta ezt az örökséget a beszédes nevű Stratégiai Részleg című műsorban. 1956 értelmezése egy emlékezetpolitikai vita, nem olyan húsbavágó, olyan átélhető, mint a kegyelmi botrány volt, ugyanakkor a Fidesz identitásának egyik sarokkövét kezdi ki. Hogy végül mekkora hibának bizonyul személyi következmények nélkül lezárni ezt az ügyet, azt most még nem látjuk, mert a kár, amit a kormánypártnak tesz, nem olyan közvetlen, inkább hosszútávon jelentkezik. A Fideszben pedig mintha nem érzékelnék, hogy más világ van, mert megjelent egy potens ellenfél, aki képes a hibák kihasználására – ezt mutatják az Orbán Balázs-botrányon kívül különféle elbizakodott gesztusok Semjén Zsolt hahotázásától Orbán Viktor olimpiaelemző mélyinterjújáig.
Erről, hogy vajon Ruff Bálint értékelte túl ezt az ügyet vagy Orbán Viktor alul, még kisebb vita is kialakult az e heti Vétóban, ahol emellett áttekintettük a rendszerváltás utáni politika történet más emlékezetes, nagy irányváltásait is Vona Gábortól az olimpia kérdésén vacilláló Karácsony Gergelyen át azokig a szereplőkig, akiket maga az irányváltásuk helyezett fel a térképre, a “kiábrándult fideszes” megtestesítőiként. A legfontosabb tanulság talán az, hogy miközben ezek a lépések szinte mindig legalább részben taktikai megfontolásokból is fakadnak, csak akkor lehetnek sikeresek, ha ezen túlmutató jelentést sikerül társítani hozzájuk, és úgy emelődik be a politikus karakterébe, hogy az a maga logikája szerint koherens marad.
Minderről és még sok izgalmas részretről beszélgetett Bálint Vida Kamilla műsorvezetővel a csütörtöki adásban – érdemes megnézni, ha még nem tettétek!
Üdvözlettel:
Endrey Mátyás, szerkesztő
Comments