Sziasztok! A meg-nem-hozott döntések néha ugyanolyan fontosak, mint a meghozottak, csak nehezebb megzenésíteni őket a sajtóban. A nemzetközi kapcsolatok nagy és izgalmas területe, hogy hogyan veszünk rá valakit, hogy arról hozzon döntést, hogy nem csinál semmit. Vagyis hogy egy cselekvést semmi esetre se hajtson végre: ez az elrettentés. Most megmerítkezünk a közel-keleti friss konfliktusban ebből a szempontból.
Úgy kezdődött, hogy visszaütött. Az iráni–izraeli konfliktus egyidős a teheráni teokráciával, vagyis az 1979-es USA-ellenes iráni irányváltással. Bár Tel-Aviv még támogatta Iránt néhány ügyben a 80-as években, végül egyértelműen az USA–Izrael tengely lett a főgonosz Teheránban. A 2023. október 7-i, izraeli civilek ellen elkövetett Hamász-terrortámadás mögött joggal sejthetjük Irán támogatását: éveken át, hiába a szunnita-síita ellentét, mégis pénzhez és fegyverhez juttatta a gázai milicistákat, a Hezbollahhal és tucatnyi más regionális szervezettel együtt, hogy az izraeli és amerikai érdekeltségekre nyomást gyakoroljon, vagyis a regionális hatalmi státuszát erősítse.
Két történelmi határátlépés. Az izraeli csapás a damaszkuszi iráni konzulátusra (amely épület diplomáciai jellegét Tel-Aviv a mai napig nem ismeri el) érdemi új vörös vonalat húzott, miszerint az izraeli érdekek védelmében a diplomáciai mentesség sem jelent búvóhelyet. A szombati iráni válaszcsapás pedig történelmi első volt olyan szempontból, hogy közvetlen iráni területről érkeztek többek közt a drónok és ballisztikus rakéták, robotrepülőgépek az izraeli célpontok ellen. Egyes számítások szerint számosságukban is világrekordot állítottak fel.
Gyorsan tegyük hozzá, hogy erről folyamatosan tájékoztattak maguk az irániak is: Svájcon keresztül az USA-val kommunikáltak április eleje óta, még a támadás alatt jelezték, hogy részükről ezzel lezárt az ügy (tehát elkerülendő, hogy gyors izraeli válaszcsapással eszkaláció történjen). Két nappal előtte az arab országokat értesítették, hogy légterüket le tudják majd zárni. Évekkel korábban ugyanígy tett az iráni vezetés, amikor a Trump-időszakban likvidált Szolejmáni utáni retorziós támadást hajtották végre, arról is előre értesítették az USA-t.
Biden sietve visszatért a Fehér Házba szombat este, hogy a Válságszobából felügyelhesse az eseményeket.
Az USA 2022-től csendben építgette a MEAD-et, vagyis a közel-keleti légvédelmi szövetséget. A szaúdiak, az Emirátusok és Jordánia részt vettek a hétvégi műveletben, különböző mélységben. Izraeli oldalról a korábbi védelmi miniszter, most a háborús kabinet ellenzéki tagja, Benny Gantz nevéhez köthető a 2022-es MEAD-részvétel. A hétvégi közös akció bebizonyította, hogy a szövetség kialakítása tökéletes befektetés volt. A MEAD nyitott minden Irán-félő öbölmenti ország számára az eredeti USA–izraeli szándék szerint.
A jelenlegi ismereteink szerint a közel 300 iráni eszközből alig néhány érte el az izraeli légteret, a többit még valahol útközben semmisítették meg.
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) grafikája a támadásról
Miért is szól előre Irán? Az iráni vezetés régi játékos. A nemzetközi kapcsolatok legbizonytalanabb terepe, amikor a másik fél nem tudja, hogy mire számítson, ezért óvatosságból inkább túlreagál. Ennek ellenszere, ha az adott fél előre jelez, különösen ezekben az esetekben, amikor inkább demonstrációról, mint egy offenzíva első lépéséről van szó (vs. az oroszok kommunikációja Ukrajna kapcsán; a zöld emberkéktől február 23-ig tagadásban voltak).
Az iráni kommunikáció odahaza arról szólt, hogy most aztán adtak egy maflást Izraelnek, egyben ezzel lezártnak tekintik a bosszút. Muszáj volt lépniük a damaszkuszi támadás után, egyébként azt üzenték volna a semmittevéssel, hogy továbbra is belefér, ha Izrael intenzívebben lövöldözi ki a külföldön járó vezetőiket.
Az USA a gázai ügyben egyre kritikusabb lett, főleg Bibivel szemben, de szombaton teljes (ironclad) mellszélességgel kiállt Izrael mellett, a szövetségesekkel együtt, beleértve a MEAD mellett a franciákat és a briteket. Biden viszont azonnal jelezte az izraeli kormány felé, hogy meg kell állni a spirálban, az USA nem áll be egy esetleges viszonttámadás mögé. A G7-es online konferenciát is azért trombitálták össze vasárnapra, hogy a többi G7-vezető felé is jelezze Washington, mi a stratégiai cél: a további eszkaláció elkerülése, Izrael visszafogása.
Irán pedig nemcsak a belpolitikai instabilitástól retteg – mint minden rendes elnyomó rezsim – hanem éppen a pakisztáni határon át-átruccanó szeparatista támadócsoportoktól, és az őket célzó pakisztáni rakétatámadásoktól is. Az iráni területi integritást mostanra gond és kérdés nélkül rendszeresen megsértő csoportokat még kevésbé fogja vissza a pakisztáni választás utáni vákuum, sőt, az sem teljesen kizárt, hogy egyes nemzetközi szereplők legalábbis ne hagynák boldogan, hogy Iránt keletről nyomasszák. Így figyelemre méltó, hogy a szaúdi külügyminiszter épp Pakisztánba látogatott hétfőn, annak a Szaúd-Arábiának a képviseletében, akinek a déli határán Irán több mint egy évtizeden át proxiháborút finanszírozott, lekötve Rijád figyelmét és erőforrásait. Lehet, megtanulták a leckét.
Izrael mit nyerhet vagy veszíthet? A helyzet az, hogy az izraeli érdek hajszálnyit elkülönül Netanjáhú érdekeitől. (Ahogy a magyar érdek sem egyezik a Fidesz vagy a kormányfő érdekeivel.) A gyengülő miniszterelnöknek ez mint egy falat kenyér, úgy kellett: 1) felmutatható katonai siker, 2) bizonyított egzisztenciális fenyegetés Teherán részéről, és egyben 3) az amerikai támogatás hathatós demonstrációja (holott épp belpolitikai ellenfelei támadják azzal, hogy elrontotta a kapcsolatot a Fehér Házzal).
Ha az izraeli háborús kabinet kihagyja a nagy és látványos megtorlást (amely esetén Teherán nem tehetné meg, hogy ne reagáljon), akkor a szaúdi-vezette arab közösség felé és egyben a nyugati partnerek felé is szívességet tenne, vagyis kérhet majd valamit. Ez egyben alighanem azt hozná, hogy Gázában is lejjebb kell tekerni az aktivitást.
Ha a stratégiai nyereség helyett inkább az elrettentés doktrínája felé húznak, akkor nagyobb baj lesz. Október 7-e óta ugyanis beette magát – nem alaptalanul – az izraeli vezetésbe az a kétség, hogy a jövőbeli hasonló tettek elrettentése (mint október 7-e vagy az iráni légitámadás) akkor reális, ha kellően súlyos retorzió jár érte. Ehhez az ellenfelekkel el kell hitetni, hogy Tel-Aviv nem hezitál e lépéseket megtenni, nem puszta üres fenyegetőzés (mint az, hogy Obama végül nem mert beleállni a szíriai vegyi fegyverek kapcsán saját maga által húzott vörös vonal betartatásába, amelyért azóta is ostorozzák – nem is a tartalmi részéért, hanem pusztán azért, hogy az amerikai elrettentési potenciálon csorbát ejtett). Itt Bibi szándéka Rafah ostromára tovább erősödhet.
Hullámok az égben. A technikai részletekről aligha fogunk egyhamar sokat megtudni, azaz hogy milyen költséggel járt a védekezés és milyen eszközökkel lőtték ki az iráni rakétákat. A többrétegű izraeli légvédelmi kupola jól vizsgázott a komolyabb robotrepülőkkel szemben ugyanúgy, mint az alacsony röppályájú drónokkal szemben.
A kinetikus megsemmisítés mellett még izgalmasabb lenne arról tudni, hogy vajon mely eszközöket lehetett elektronikai hadviseléssel eltéríteni. Az Electronic Warfare (EW) már a hidegháborús eszköztár része volt, azonban a drónháborúk terjedésével még fontosabb lett.
Az EW útján meg lehet téveszteni az ellenfél eszközeit, ki lehet iktatni jeleket (pl. rádiókommunikációt, mobiltelefont, GPS-t) vagy éppen földre lehet kényszeríteni drónokat. Egy rendkívül potens eszköztár nyílt meg azzal, hogy a legtöbb katonai eszköz már valamely spektrumon kommunikál a helymeghatározáshoz, célpont-azonosításhoz, kommunikációhoz.
Az ukrán elektro-hadviselés. Az izraeli fronton erről keveset tudunk, a Kyiv Independent viszont átfogó anyagot közölt arról, hogy hogyan alakul ez az orosz agresszió feltartóztatásában. Az ukrán EW-eszközök kétharmada a háború előtt még szovjet gyártmányú volt, míg az oroszok 2009 óta nagy befektetést eszközöltek a területen. Ez Zaluzsnij általunk is hivatkozott őszi The Economist esszéjében szintén megjelent, ahol azt jelezte, hogy a frontvonal stabilizálása egyben óriási előnyt hoz az oroszoknak EW-eszközeik még tervezhetőbb alkalmazásában.
A háború első évében egyes amerikai eszközök még átsiklottak az orosz EW-védelmen (vagy az még fel sem volt állítva), míg mostanra komoly robotrepülőgépeket is képes eltéríteni. A RUSI szerint a front mögött közel 10 kilométerenként taktikai EW-központot állítottak fel az oroszok.
Az egyik ismert orosz EW-komplexum az ukrán drónokat képes elvágni az irányítóiktól, sőt akár 1 méteres pontossággal bemérni őket, és azonnal tüzérségi választ elrendelni. Más eszközeik a Patriot-rakétákat tudják eltéríteni, illetve a drónos felderítést nehezítik.
Az ukránok sem restek, őrült sebességgel fejlesztenek saját rendszereket, amelyek eredménye, hogy az orosz GPS, a GLONASS jeleit képesek átírni, és így precíziós fegyvereket elterelni. Ebben biztosan nyugati cégek és tech-tudásuk is résztvesz, mint a drónfejlesztésben is.
Egyértelmű, hogy a jövő hadviselésében ez kiemelt szerepet fog játszani, a végső EW-fegyverrel, a légkörben robbantott és elektromos eszközöket tönkretevő nukleáris robbantással (EMP-attack) bezárólag.
Végső kérdés, hogy egy MEAD-szerű szövetség az ukrán légtérben létrejöhet-e? Még a háború elején volt kis vita arról, hogy légtérzárat tudna-e a NATO tartani Kijev fölött, és ezt eszkalációs kockázatok miatt vetették el, bár képesség lenne rá.
Az EMP egyszerű elven nyugszik.
A hírlevél utolsó harmadában azokról az eseményekről következik 1-1 bekezdésnyi összefoglaló, amelyek nem egyes trendek erősödését jelzik, hanem épp ellenkezőleg, valahogy szembe mennek az eddig vélt megérzésekkel.
Ursula von der Leyenről talán először írta le – legalábbis ilyen hosszan – a Politico, hogy mégsem olyan biztos a második mandátuma. Ez azért releváns, mert éppen az a pszichológiai keretezés, hogy “úgysincs másik jelölt”, ez a “biztos”, az új politikai botrányok miatt lassan összeomlik. A Pfizergate és a vitatott izraeli kiállás után az újabb ügy a Piepergate, ami arról szól, hogy a Bizottság KKV-tanácsadójának épp egy EPP-s képviselőt választott ki UVL, holott a kritikusok szerint a másik két utolsó körös jelölt jobb lett volna. Ami fontos, hogy most több saját biztosa (!) is beleszállt emiatt, így izgalmas belbizottsági csatározás alakult, amelynek végén Pieper lemondott az új posztjáról, UVL bőrét mentendő.
Múlt hét végén jöttek ki az első olyan számok az USA-ból, ahol Biden javított az eredményein és elkezdett felzárkózni Trump mellé. Bár egyelőre minden jósolgatás teljesen felesleges november előtt, amíg dollármilliárdokat öntenek a kampánygépezetek a néhány hintaállamba, de azért az általános hangulatra nézve ez fontos mutató. Hétfőn összeült New York-ban a bíróság, hogy megkezdje a Trump által Stormy Daniels felnőttfilm-színésznőnek kampánypénzből illegálisan juttatott hallgatási díjának ügyét.
A francia kormány megbuktatására fokozódik a hangulat Párizsban, miután a költségvetési hiánycél több mint fél százalékkal magasabb lett a vártnál: 4,9 helyett 5,5%. (Idehaza is lehetne erről beszélni, ha nem felületesebb narratívák vennék el a teret, hiszen 3 hónap alatt az idei hiánycél 93%-a teljesült.)
Scholz német kancellár háromnapos útja kedden ért véget Kínában, közben szállodai szobájából telefonált (remélhetőleg titkos) csatornán a G7-ekkel Irán miatt, de igyekezett a népes üzleti delegációja számára egyengetni a kínai terepet. Más kérdés, hogy hosszú távon ennek mennyi értelme van, mert a kínaiak sikeresen megették a nagy német szektorokat (napelem, autó, szélerőmű, vegyipar…) Ennek ellenére Scholz visszakézből épp az EU közös versenypolitikai vizsgálataira tett megjegyzést, Hszi nagy megelégedésére.
Scholz Pekingben. Patikamérlegen mért üzenetek, de csak kell a kínai piac.
Végül egy szuperrövid ajánló az orosz befolyás ügyében a héten.
Megint az angolszász sajtó, ezúttal a NYT cikkezett egy nagyot arról, hogy az AfD-nek mennyi – publikus! – kötődése van az orosz szolgálatokhoz. 2018 óta fordult meg az AfD kommunikáció, azóta majdnem irodát is nyitottak Moszkvában, egy tanácsadójuk lebukott, hogy a kormány elleni perről orosz titkosszolgával egyeztet. Ezután pontosan a kiszivárgott doksik szerinti per egyébként el is indult Bystron ellen, aki az AfD képviselője és a Bundestag külügyi bizottságának tagja. Nyomozás indult a Voice of Europe orosz outlet kapcsán történt kifizetések miatt Belgiumban. Magyarországon pedig képbe került a Visegrad Post nevű portál hasonló okok miatt.
A magyar oknyomozók sem pihentek a héten: a két éve bonyolódó Euronews-eladás történetében feltárták, hogy egy portugál üzletember mellett hogyan tűntek fel a magyar kormánypárthoz közel álló üzleti körök abban, hogy a hírcsatornát megvásárolják. Fun fact: a belső gazdasági elemzések azt mondták, hogy ha túl jobbra tolnák a csatornát, nem kapna uniós közpénzeket az amúgy veszteséges működés finanszírozására, és így irányváltásra eddig nem került sor a munkatársak szerint.
A brüsszeli MCC-iroda a NatCon nevű konferenciát a Concert Noble-ba szervezte a hétre, ám a helyszín vasárnap visszalépett az eseménytől. Hétfőn a második helyszín, egy belvárosi szálloda a helyi rendőrséggel való koordinációban farolt ki a szerződésből, végül pedig a harmadik helyszínen rendőrök állították le az eseményt. A hírlevél lezárásáig részletek nem derültek ki, de érdekes lesz, hogy az amúgy nem túl radikális brüsszeli hatóságok hogyhogy ilyen gyorsan léptek.
Helló barátaim! A Weiss Bet az első nap óta a kedvenc online kaszinóm. Játszottam már különböző kaszinókban, de ez a kaszinó igazán különlegesnek tűnik. A folyamatos bónuszok és promóciók fokozzák az adrenalint, a gyors bitcoin kifizetések pedig még élvezetesebbé teszik a játékot. Minden játék hibátlanul működik, és nincsenek késések vagy technikai problémák. Az is nagyon tetszik, hogy az oldal rengeteg hasznos információt tartalmaz az újonnan érkezők számára. Ennek a kaszinónak köszönhetően nemcsak remekül szórakozom, hanem valódi nyereményeket is kapok. Ajánlom ezt a kaszinót minden szerencsejáték-rajongónak!