top of page

Vesszőfutás Romániában: Tóth Jakab beszélget a meghurcolt tordai tanárnővel | Partizán Hírlevél

2017-et írunk. Ekkor még nem tudjuk, hogy „az apa férfi és az anya nő”, a könyvdarálás úgy él a köztudatban, mint a 20. századi diktatúrák eszköze, ha pedig be van fóliázva egy könyv, az annyit jelent, hogy a netről rendelted. Magyarországon inkább megmosolyogtató volt, ahogy a homofóbia képviselői díszmagyarban vergődnek a Pride-on, mert fel akarnak jutni „a buziknak a kamionjára”. Aztán a legnagyobb konfliktust az adta, hogy a nagyjából 50 ellentüntető miatt kordonokkal elzárt útvonalon kellett (volna) levezényelni a Budapest Pride felvonulást. Ehelyett a szervezők nem kértek a kordonok védelméből, és a Várkert Bazárhoz mentek, majd békében haza. 

 

Romániában viszont ugyanebben az évben sikerült homofób indíttatásból meghurcolni egy Adela Stan nevű tordai irodalomtanárt – „before it was cool”. Adela Rimbaud-t és a francia szimbolizmust tanította a diákjainak, és a figyelmükbe ajánlotta Agnieszka Holland Teljes napfogyatkozás című filmjét, ami a költőről és Verlaine-ről szól, illetve a kettejük homoszexuális viszonyát is érinti. Az egyik diák édesapja nehezményezte, hogy a tanárnő olyan filmet ajánl, amiben megjelenik két férfi szerelme, ezért panaszt tett, aminek fegyelmi tárgyalás, majd Adele távozása lett a vége. A történetéből előbb színdarab, aztán Elfogy a levegő címen film is készült, aminek az idei hazai bemutatójára Adela is ellátogatott. Vele beszélgettem arról a történetről, ami Magyarországon talán elképzelhetetlennek tűnt volna 2017-ben, ma viszont bármikor megtörténhet bármelyik magyar pedagógussal, könyvesbolttal vagy múzeumigazgatóval.

 

A filmben vagy egy jelenet, amiben a téged és a téged vádló apát alakító színész egy térbe kerül. Valóban megtörtént ez a jelenet, és valóban sikerült megérteni az ő motivációit?

 

Nem, soha nem találkoztam az illetővel, sőt a mai napig azt sem tudom, hogy néz ki. Ő nagyon alávaló módon, végig a színfalak mögött maradt, soha nem lépett a nyilvánosság elé. Ilyen értelemben egyfajta kísértettel, szörnyalakkal harcoltam végig.

 

De nyilván tudták a körülötted lévő emberek, például az igazgatónő, hogy ki ez a személy. Eltitkolták előled?

 

Igen. Az illető személyesen ment be az iskolába panaszt tenni, de én akkor sem találkoztam vele. Ugyanakkor azt lehet tudni róla, hogy a városi polgármester köréhez tartozott.

 

Magyarországon eléggé gyakori mostanában a melegek, LMBTQ közösségek ellen irányuló akciók, törvények. Ez hogyan nézett ki 2017-ben Romániában?

 

Romániában akkor már voltak nagyon erőteljes fellépések az LMBTQ emberek ellen. Azt a bizonyos apát a meleg téma zavarta elsősorban. Bár a Teljes napfogyatkozás nem erről szól, sőt egy mellékszál a filmben, de az apukát ez a szál zavarta. Az ő köreiben – ott volt a városi tanácsban, a polgármesterrel jó viszonyt ápolt – volt egy melegellenes konszenzus. De 2017-ben Romániában még ilyen nyíltan nem lehetett ezt a kérdést problematizálni, ezért próbáltak egy másik aspektust kihangsúlyozni: hogy „erőszakos elemek vannak a filmben és nem tartom be az alaptantervet”, ezzel támadtak engem és az iskolát is. Egy abszurd történetről van szó. Kafkai helyzetbe kerültem.

 

Az iskola közleménye így hangzott: „Felelős oktatók és szülők vagyunk, akik a "Total Eclipse" (1995) című film megtekintését és tartalmi elemzését követően döntöttek a szankcionálásról: alkohol, drog, éjszakai élet, megromlott házasság (a férj feleséggel szembeni hűtlensége és a vele és családjával szembeni kirívó tiszteletlen bánásmód, trágár beszéd, erőszak (beleértve a családon belüli – lásd a várandós feleség és a főszereplők egymás elleni ismétlődő fizikai erőszakát), az idősekkel szembeni tiszteletlen magatartás. [...] az illem hiánya és az illemszabályok megszegése, a szenvedélyes szex jelenetei, a szerelem nevében a testi fenyítés elfogadása, a csonkításig stb. Ezek olyan elemek, amelyeket nem tartunk megfelelőnek az oktatási intézményeinkben. (Forrás: turdanews.net, 2017.06.02.)

 

A film is ezt ábrázolja: hogy eljárásrendi konfliktus van, miközben nem az oktatási rendszernek lettél az áldozata, hanem a homofóbiának. Te hogy élted ezt meg? A rendszer vagy egy politikai irányzat áldozataként?

 

Ez elsősorban azért történt, mert túlságosan érzékeny problémáról van szó, és ennyire direkten nem merték megfogalmazni a gondjukat. Romániában pont két éve tiltották meg, hogy bármilyen melegséget ábrázoló témát bevigyenek az iskolákba. 

 

Amire Adela itt utalt, az egy hosszú, de zavarba ejtően ismerős történet. Még 2021-ben lengettek be Romániában egy törvényjavaslatot, ami a fiatalkorúakat lett volna hivatott megvédeni az „LMBTQ propagandától” és megtiltani a „születéskor megállapított nemtől való eltéréssel vagy a nemváltás vagy a homoszexualitás népszerűsítésével kapcsolatos tartalom bármilyen módon történő terjesztését". Nem véletlenül ismerős. Ezt a törvénytervezetet az RMDSZ képviselői terjesztették a romániai szenátus elé, amit vita nélkül meg is szavaztak. 

 

Ha a történet nem 2017-ben, hanem mondjuk 2021-ben történik, akkor még vétkesebb lettem volna. Ami még ennél is furcsább volt, hogy bár egyértelmű volt ennek az apának a homofóbiája, de amikor a panaszt megtette, akkor arra hivatkozott, hogy az „életkornak nem megfelelő film került bemutatásra, olyan erőszakos jelenetek vannak a filmben, ami rossz hatással van a fiatalokra”, tehát más síkra terelték az egész problematikát és mire ügy lett belőle, már nem lehetett a lényegről beszélni. Ugyanakkor Agnieszka Holland Teljes napfogyatkozás című filmje nem erről szól. Az is kiderült – ami teljes abszurdum –, hogy akik a bizottságban voltak, sőt valószínűleg maga az apa sem látta a filmet. Egy újságíró segítségével felvettem a kapcsolatot Agnieszka Hollanddal, kikértem a véleményét, utána filozófusokkal, írókkal beszéltem, írtam Mircea Cărtărescunak, Románia egyik legnagyobb írójának, írtam pszichológusoknak, egyetemi tanároknak, hogy én magam is meggyőződjek róla, hogy követtem-e el hibát, pedagógiai tévedést. Mindenki azt mondta, hogy teljesen adekvát ennek a filmnek a bemutatása, de amikor már elindult a tanfelügyeleti eljárás, addigra mindenki földbedugta a fejét, az egész tanári kar is, és ezeket a hangokat már senki nem hallotta meg.

 

És mindezek után neked mi a személyes és szakmai véleményed? Miért tartod fontosnak, hogy megjeleníthetőek legyen a melegséget ábrázoló alkotások, egyáltalán a homoszexualitás témája az iskolákban is?

 

Ez számomra egy fontos kérdés. Egy példa: van egy nagyon jó barátom, aki elvitte az ötéves kislányát a kolozsvári filmfesztiválra, a TIFF-re. Az egyik film nyitójelenetében két nő csókolózott, a kislány pedig meglehetősen csodálkozva nézte ezt. Itt jött a szülő nagy pedagógiai teljesítménye: elmondta a kislánynak, hogy „hát kislányom ez van, vannak nők, akik szeretik egymást, vannak férfiak, akik szeretik egymást, és ez a legtermészetesebb dolog a világon.”

 

Hát igen, de ez ma már egy politikai vélemény, amivel az ország egyik fele egyetért, a másik meg nem. Ráadásul ez egy globális jelenség. Ismersz másokat is Romániában, akiket hasonló okokból értek hasonló retorziók?

 

Személyesen nem, de azt tapasztalom, hogy van az emberekben ezzel kapcsolatban egy belső félelem. Mondok egy személyes példát. A mi városunkban, Tordán, ahol tanítottam, nem egy akármilyen iskoláról beszélünk. Ez egy elit iskola volt, nagyon jó diákok jártak oda, nagyon jó körülmények között. Volt egyszer egy évfolyamelső diák, aki nem merte felvállalni a saját közösségében a nemi identitását. Egy nagyon tehetséges fiúról van szó, aki később eljutott Amerikába, ahol nagyon szép sikereket ért el. Párkapcsolata is van, és az egy nagy erkölcsi jóvátétel volt számomra, amikor az iskola Facebookjára ő maga posztolt egy saját képet, amin kint ül Amerikában egy parkban egy pléden és a párjával csókolózik. Ez nem csupán elégtétel volt, hanem boldog is voltam, hogy végre felvállalhatja önmagát.

 

Amikor ez az egész ügy kirobbant, nem tudtál számítani a szakszervezet segítségére.

 

Elsősorban a kollégáim és a barátaim támogatására számítottam. Épp ez volt a legfájdalmasabb, hogy a legközelebbi barátaim, akikkel ugyanazok a témák foglalkoztattak minket, ugyanazokra a filmekre jártunk, ugyanolyan végzettségünk van, mind hallgattak. Egyszerűen nem álltak ki. Elmondták nekem, hogy támogatnak, de a nyilvánosságban már ezt nem merték megtenni. Ugyanakkor a város más iskoláiból, más tanárok legalább felszólaltak, kifejezték támogatásukat a Facebookon, de igazán komoly kiállás ezen túl nem történt.

 

Éppen ezért érdekel, hogy a személyes kapcsolatokon túl hol lett volna a felelőssége egy szakmai érdekképviseleti szervnek, ami jelen esetben a tanári szakszervezet. 

 

Romániában természetesen van pedagógus szakszervezet, de ilyen helyzetben nem áll ki egy pedagógus mellett.

 

Ez nekem azért furcsa, mert a nyáron hatalmas mozgósítást tudtak véghezvinni a szakszervezetek, el is érték a fizetésemelést, de ilyen típusú konfliktusokkal nem foglalkoznak?

 

Igen, nálunk nagyon erős a szakszervezet, ha pénzről van szó. Ilyen témában valóban erős tud lenni és ki tudja harcolni a megérdemelt bért. De én 23 évet dolgoztam az oktatási rendszerben, és ezalatt az idő alatt egyetlen megmozdulás sem volt, ami az oktatás tartalmáról, pedagógiai programokról szólt volna. Az anyagi kérdések mentén össze tudunk fogni, de ha nemzeti vagy helyi tanrendről van szó, akkor már senki sem áll ki. Ez alapvetően egy reprodukcióra építő oktatási rendszer, ami évről évre arra hivatott, hogy kitermelje a szükséges emberanyagot. Tartalma viszont nincsen, a román oktatási rendszer csak a rendszer fenntartásában érdekelt, tehát legyen meg a diákanyag, tegyék le a vizsgáikat, menjenek tovább középiskolába, főiskolára, egyetemre és legyen meg a papírjuk. Semmi másról nem szól. Szerintem a pedagógiának a kreativitásról kéne szólnia, az emberben lévő lehetőségek felszínrehozataláról. 

 

Ma Magyarországon a hatályos törvényeink mellett egy pedagógus nagyon könnyen kerülhet hasonló helyzetbe, amibe te. Mit tanácsolnál annak, aki esetleg hasonló cipőben jár, illetve mire lett volna neked szükséged ahhoz, hogy jobban tudd kezelni a helyzetet? Hiszen mindenkiről nem készülhet film.

 

A tanácsom az, hogy ne hallgasson. Mindenképp álljon ki és ahogy tudja, vigye végig az ügyét, mert ez nem csak mások iránti kötelességünk, hanem saját magunk felé is. De nem is tudom, mit várnék, vagy vártam volna akár a kollégáimtól, akár az etikai bizottságtól. Mert konkrétan az történt, hogy amikor összeállt ez a bizottság, én kiálltam és elmondtam, miért döntöttem úgy, hogy ezt a filmet bemutattam, hogy pedagógiai szempontból miért tartottam helyesnek. Nagyon felkészültem, és próbáltam minél több érvet gyűjteni. Kikértem egy pszichológus és egy egyetemi tanár szakvéleményét, bevittem a film Imdb-adatlapját és az ott található véleményeket a filmről, bevittem a rendező levelét is, amit tőle kaptam az ügy kapcsán. Elmondom, mit vártam volna részükről, és itt jön az egész történet abszurditása: azt vártam volna, hogy egyáltalán elolvassák az anyagaimat, meghallják az érveimet. De mintha valami paraván mögé bújtak volna, nem hallottak meg semmit, nem is akartak ezzel foglalkozni. Elszálltak az érveim a levegőbe. Ezt a film is nagyon jól ábrázolja.

 

Visszatérve oda, hogy nem találkoztál a vádlóddal. Ha találkozhatnál ezzel az apukával, mit mondanál neki?

 

Ebbe még bele se gondoltam. Talán azért sem, mert egy nagyon rejtélyes valakiről van szó. Amikor kirobbant az ügy, megjelent a kolozsvári televízió. Ők megszerezték az úr  telefonszámát is, kértek tőle interjút, de minden kérelmet visszautasított, szóval azt gondolom, hogy egy ilyen szituáció biztosan nem fog előállni. De vannak halvány reményeim. Tervezünk például egy közönségtalálkozóval egybekötött bemutatót Tordán és hátha ott lesz, vagy legalább tudomást szerez róla. De ha mégis találkoznék vele, megköszönném neki, mert az ő cselekedete beindított egy csomó folyamatot. Született egy csomó gondolat, születtek alkotások, mindaz, amit ő elindított, meg tudott jelenni a művészet világában is, elindult egy diskurzus, bekerült a téma a köztudatba, és ezért azt érzem, hálásnak kell lennem neki.

 

Érdekes olvasat. Nem gondolod, hogy a történet eredménye mégiscsak az, hogy egy tanár mostantól inkább kétszer meggondolja, hogy milyen filmeket és milyen témákat visz be a tanterembe? Hiszen történt egy névtelen vádlás, ennek lettél te az áldozata, a vádlód pedig büntetlen maradt. 

 

Ez igaz, egyértelmű, hogy egy megfélemlítési akcióról van szó. Én nem akarom magam heroizálni, nem tartom magamat hősnek, és áldozatnak sem. Az emberek pedig általában nem szeretnek kiállni, inkább visszahúzódnak, úgy érzem mélyen belül, hogy amit én csináltam, az helyes, de azt is tudom, hogy a legtöbb pedagógus számára ez nem egy járható út. 

 

Miután ennyi idő után sem derült ki a valódi személyazonossága, nem fordult meg a fejedben, hogy a vádlód nem is egy valós személy? És valaki egyszerűen el akart távolítani téged abból az iskolából egy mondvacsinált üggyel?

 

Az én szempontomból az a fontos, ahogy a történet lezajlott. Egy gondolkodásmód nyilvánult itt meg és tört a felszínre. Hogy ez egy, vagy több ember munkája volt a háttérben, az lényegében mindegy. Számomra ő egy létező személy, ugyanakkor egy elvont, nem létező jelenség is egyszerre, hiszen itt az elv, az ideológia a fontos. De volt egy vicces eset, amikor a kolozsvári reptérről indultunk a Varsói Filmfesztiválra, a film bemutatójára. Ott álltam a sorban a checkinnél, és megveregette valaki a vállamat hátulról, kérdezte, hogy „Ön Adela Stan?”, megfordultam és mondtam, hogy én vagyok az, mire ő: „én vagyok a filmbeli apa”. Ott pár másodpercre megrökönyödtem, aztán rájöttem, hogy a színészről van szó, Bölönyi Zsoltról, aki az apát alakította.

 

Azóta hogyan változott meg az életed? A film végén ugye azt látjuk, hogy Ana elhagyja a várost, feltehetően a tanári pályát is. A valóságban mi történt?

 

Elhagytam az iskolát és Tordát is, de a film úgy végződik, hogy a főszereplőt kirúgják. Én magamtól döntöttem úgy, hogy elmegyek, ez nagy különbség. Nyár elején robbant ki az egész ügy, én a tanév végére kaptam egy megrovást, aztán ősszel újra elkezdtem tanítani, amikor is behívott az igazgatónő, és azt mondta, hogy figyeljek oda, mit tanítok. Ő egy fizika szakos pedagógus, az irodalomoktatás nem az ő szakterülete, szóval ezt nem tudtam volna szakmai tanácsként értelmezni, sokkal inkább fenyegetésként. És ezért úgy döntöttem, hogy összepakolom a cuccaimat és elhagyom az iskolát.

 

De a pedagógiai pályát is elhagytad?

 

Igen, azt is. Nem is akarok visszatérni a közoktatásba. Van egy telkem húsz kilométerre Tordától, ott élek és nem is szeretnék visszatérni.

 

Nem hiányzik?

 

Maga az iskola, az oktatás mint intézmény nem hiányzik. Az a kapcsolat, ami köztem és a diákjaim közt volt, az a dinamika, az hiányzik. Ezt szeretném, hogy valamilyen formában újra az életem része legyen.


TÓTH JAKAB

szerkesztő

64 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Magyar Péter és a médiapolitizálás csapdája

Valószínűleg nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy Magyar Péter berobbanásához hasonlót még nem láttunk a magyar politikai nyilvánosság történetében. Hasonló természetű érdeklődést persze korábban is tapa

Jakab Péter öt meglepő állítása | Partizán Hírlevél

Életút-interjúra jött a Partizánba Jakab Péter. A Nép Pártján elnöke még jobbikos politikusként többször visszautasította a meghívásunkat, az előválasztás előtt sem jött el vitázni, most tehát bőven v

Comments

Rated 0 out of 5 stars.
No ratings yet

Add a rating
bottom of page