top of page

Zöld átmenet, piszkos üzlet: Európa küzdelme a kínai ásványi anyagoktól való elszakadásért

Lassan beomlik a talaj az észak-svédországi Kiruna környékén, ahol a 19. század vége óta működik Európa legnagyobb vasércbányája. Félő, hogy a mintegy 20 000 lakosú város szó szerint a föld alá süllyed. Hogy ezt elkerüljék, a hatóságok az egész városközpontot arrébb költöztetik, amit az állami tulajdonú LKAB bányavállalat fizet. Kiruna az őslakos számik földjére épült. Most az LKAB a svéd kormánnyal közösen bejelentette, hogy újabb bányaaknát tervez létrehozni, hogy hozzáférjen egy hatalmas ritkaföldfém-lelőhelyhez és még több vasérchez. A svéd kormány ebben fejlődést lát, a számi közösség számára a tervek életmódjuk további rombolását jelentik. „Kiszárították a tavakat, ahol régen horgásztunk. Elvették tőlünk azokat a területeket, ahol a rénszarvasaink legeltek. El kellett költöznünk a falvainkból” – mondta Karin Kvarfordt Niia, egy helyi számi szóvivő. Ami a 19. században a szén, a 20. században pedig az olaj volt, az a 21. században a ritkaföldfém. Valamint további fémek is létfontosságúvá válnak, mint például a lítium, a kobalt és a nikkel. Ezek a nyersanyagok nélkülözhetetlenek a zöld átmenethez, valamint az olyan stratégiai ágazatokban, mint a védelmi és az űripar. Emellett az okostelefonok, televíziók és laptopok alapvető alkotóelemei is. E fémek nélkül a tervezett klímasemlegesség csak vágyálom marad, mivel azt elsősorban a szél- és napenergiára vagy az elektromos járművekre való átállással lehet elérni. Ezekhez hatalmas mennyiségű fémre van szükség.

Európai függés és vállalati foglyul ejtés

Az EU a ritkaföldfémek és más kritikus fontosságú nyersanyagok egyik legnagyobb fogyasztója, de ezek beszerzése másoktól függ. Tíz ország uralja a kritikus nyersanyagok bányászatát, például Kína, Oroszország, Chile és a Kongói Demokratikus Köztársaság. A kínai függőség a legkomolyabb. Európa a ritkaföldfémek, a gallium és a magnézium több mint 90 százalékát ettől az egyetlen beszállítótól szerzi be, és Kína ellenőrzi a lítium, a kobalt és a mangán feldolgozására szolgáló globális kapacitás több mint felét is. „A fő aggodalmunk a túlzott függőség, vagyis az egyetlen ellátási forrástól való függés" – mondta Thierry Breton, a belső piacért felelős uniós biztos az Investigate Europe-nak. „Ha ilyen függőségek vannak, és Oroszország háborúban áll, vagy Kína betiltja az exportot, vagy földrengés van Chilében, akkor problémánk lehet."



Európa ezért „házon belülre” akarja hozni az ellátást. Évtizedek óta először új bányákat terveznek nyitni a kontinensen, hamarosan jóváhagynak egy ezt segítő törvényt is. A „zöld bányászat" Brüsszel egyik divatos szavává vált. Ma Európában a legtöbb kritikus nyersanyagot csak mikroszkopikus mennyiségben bányásszák, az ércfeldolgozás pedig szinte teljesen megszűnt. A kritikus nyersanyagokról szóló törvény (CRMA), amely az egyik leggyorsabban elfogadott uniós jogszabály lehet, ezt a függőséget kívánja feloldani. A Bizottság március 16-án terjesztette elő javaslatát, amelyet 2023 végére fogadhatnak el. A tervek szerint – amelyeket a legtöbb tagállam támogat – nincsenek kötelező nemzeti célkitűzések. Az EU Bizottság azonban azt szeretné, ha 2030-ra a következőket érné el Európa:

  • a fogyasztás legalább 10 százalékát bányásszák az EU-ban;

  • legalább 40 százalékát itt dolgozzák fel;

  • legalább 15 százalékát hasznosítsák újra;

  • és legfeljebb 65 százalék származzon egyetlen harmadik országból.

A Bizottsága még 2011-ben összeállította a kritikus nyersanyagok listáját is. Akkor ez 14 anyagot vagy anyagcsoportot tartalmazott. Az idei listán 34 szerepel, ami jelzi, hogy a kontinens számára egyre nagyobb gazdasági, stratégiai és éghajlati jelentőséggel bírnak. „Be kell bizonyítanunk, hogy a zöld átállás nem Kínában készül" – mondta Rolf Kuby, az Euromines bányászati lobbi főigazgatója. A kritikus nyersanyagok listája a Közös Kutatóközpont, egy uniós intézet elemzésén alapul. De ez nem csak tudomány: „Ez egy politikai döntés, hogy hol húzzuk meg a határt" – magyarázta egy névtelenséget kérő forrás, aki korábban a CRMA terveken dolgozott. A nikkel és a réz nem érte el a kritikusnak nyilvánításhoz szükséges küszöbértéket, de politikai nyomásra mégis felkerültek a listára. A bauxitot szintén a tagállamok lobbizása után vették fel. Lengyelországnak, amely jelentős széntermelő, sikerült elérnie, hogy a kokszszén is felkerüljön.



A Föld Barátai kampánycsoport szerint az ipar is „óriási befolyással" bírt a CRMA kialakítására. A bányavállalatok és lobbicsoportjaik tavaly több mint 21 millió eurót költöttek lobbizásra, és 2014 óta közel 1000 találkozót szerveztek az uniós döntéshozókkal. A jelenleg Brüsszelben tárgyalt CRMA-javaslat az iparág kívánságlistáját követi: az engedélyek gyorsabb feldolgozása, önszabályozás, valamint a környezetre káros „stratégiai" projektek engedélyezése, ha azok „közérdeke nyomós". „A CRMA a jelenlegi formájában a vállalati foglyul ejtés egyértelmű példája" – vonta le a következtetést a Föld Barátai. Henrike Hahn, német európai parlamenti képviselő megerősítette az ipar erős nyomását: „Az ipar a lehető leghamarabb várja ezt a törvényt. De a politikusok is nagy nyomást gyakorolnak, mert szeretnének néhány sikert felmutatni".

Az olcsó telefonnak ára van

A svédországi számik küzdelme visszhangozza a bányászattal szembeni ellenállást, amely Európa-szerte felszínre tör: ha Európa kevésbé függ Kínától, az több bányászatot jelent a kontinensen. Az észak-görögországi Kassandrában az ElDorado Gold elkerített egy egész hegyet, ahol rézbányát tervez nyitni. A kanadai cég százszázalékos tulajdonú leányvállalata, a Hellenic Gold többször megsértette a környezetvédelmi előírásokat. Ezért a helyi aktivisták félnek a szélsőséges időjárási események miatt bekövetkező esetleges gátszakadásoktól és a vizek szennyeződésétől. A portugáliai Trás os Montes régióban két lítiumbányászati projekt váltott ki hatalmas vitát. A régiót az ENSZ nemrégiben „globálisan fontos mezőgazdasági örökségi rendszerként" ismerte el: ez az egyike a nyolc ilyen területnek Európában, és az egyetlen Portugáliában. A portugál kormány szerint ennek a területnek csak egy „nagyon korlátozott" része lesz érintett, de nincs erről meggyőződve Carla Gomes, aki az egyik közeli faluban született, és most egy bányaellenes mozgalmat szervez. „Vannak dolgok, amelyek felbecsülhetetlenek. Vannak dolgok, amelyek soha nem térnek vissza. Ha egyszer azt a régiót, azokat a hegyeket bányává alakítják, soha többé nem lesznek hegyek, és soha többé semmi sem lesz ugyanolyan, mint régen" – mondta. Bányászat nélkül azonban a mindennapi élet modern kényelme nem lenne lehetséges. „Az emberek képmutatóak" – kiáltotta Peter Tzeferis, a görög környezetvédelmi és energiaügyi minisztérium egyik vezető bányászati tisztviselője, miközben egy kollégánk telefonját a levegőben lóbálta. „Az emberek telefont akarnak – méghozzá olcsót! – de nem hajlandóak még csak gondolkodni sem azon, hogy ehhez milyen ásványi anyagokra van szükség, és honnan származnak. Évtizedek óta ezt ismételgetem, most már feladtam. Azt hiszem, az emberek nem akarják tudni." Az ásványi anyagok iránti kereslet csökkentésére tett kísérletek nem szerepelnek az EU napirendjén. A Bizottság 200 oldalas hatásvizsgálatában, amelyet a CRMA-javaslattal együtt tett közzé, ez az alapvető kérdés az utolsó mellékletbe fért csak be röviden. Ehelyett az ipari érdekek dominálnak, és ennek az éhségnek a mértéke megdöbbentő: a következő 30 évben az emberiségnek többet kell bányásznia, mint az elmúlt 70 000 évben. „Mi, nyolcmilliárdan több fémet fogunk felhasználni, mint az előttünk élt 108 milliárd ember" – írta Guillaume Pitrón francia újságíró a Ritkafémek háborúja című könyvében. Egy sokat idézett tanulmány becslése szerint 2050-re 21-szer több lítiumot, négyszer több kobaltot (az akkumulátorok fontos nyersanyaga) és négyszer több diszpróziumot (az elektromos motorok mágneseiben használt ritkaföldfém) fogunk felhasználni. A tanulmányt az Eurometaux fémlobbi finanszírozta. Liesbet Gregoir, a tanulmány szerzője elmondta, hogy számításait a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adataira alapozta. „Rövid távon, ha meg akarjuk építeni azokat az elektromos járműveket vagy azokat a szélerőműveket, nincs újrahasznosítható hulladék. Tehát ki kell bányászni ezt az anyagot" – mondta Gregoir. A tanulmány előrejelzése szerint a megnövekedett kereslet 60 százaléka közlekedési ágazat miatt lesz, részben azért, mert az EU 2035-től betiltja az új benzin- és dízelüzemű autók értékesítését.



Az IEA, az EU és a Világbank előrejelzései „számos hibás feltételezést tesznek a jövőbeli nyersanyag szükségletekkel kapcsolatban" – mondta Diego Marin, az Európai Környezetvédelmi Iroda szakpolitikai munkatársa. Szerinte a tanulmányok nem tesznek különbséget a szükséges és a pazarló fogyasztás között. „Ezek az előrejelzések nagymértékben támaszkodnak a személygépkocsi-használat növekedésére, és egy autófüggő önbeteljesítő jóslatot hoznak létre, amely az autóipar narratíváját támogatja." Nem csoda, hogy az Investigate Europe kérdésére még az Euromines sem tudta megmondani, hogy az eltérő előrejelzések alapján mennyi pénzre és hány új bányára lenne szükség. „Lehetetlen számot mondani" – mondta Rolf Kuby, azzal érvelve, hogy sok olyan tényező van, amelyet lehetetlen modellezni. Az EU-ban ma körülbelül 100 fémbánya működik, amelyek közül az IEA szerint 40-50 bányászik kritikus nyersanyagokat. Az Euromines azt szeretné, ha a következő évtizedben további száz ilyen nyílna. Svédország, Görögország és Portugália mellett legalább Franciaországban, Norvégiában, Spanyolországban és Finnországban is tervezik kritikus nyersanyagbányák megnyitását. Az Euromines szerint a legtöbb uniós állam rendelkezik potenciális lelőhelyekkel. Magyarországon Rudabánya környékén és a Mecsekben is folynak ilyen kutatások.

Az EU támogatja, de nem finanszírozza az új bányákat

Európa ásványkincseinek valódi nagyságrendje ismeretlen, mivel az elmúlt 40 évben kevés geológiai felmérést végeztek, részben azért, mert Európa felhagyott a határain belüli kitermeléssel. „Kína folyamatosan új lelőhelyek után kutat, ellentétben velünk Európában, akik leállították a szisztematikus ásványkincs-kutatást" – mondta Alecos Demetriades, az athéni Görög Földtani Intézet nyugdíjas geológusa. A feltárás azonban csak az első lépés. Egy bánya engedélyezése hosszadalmas folyamat, és az engedélyek megszerzése évekig tart. Nem véletlen, hogy sokan lobbiznak azért, hogy a CRMA jelentősen lerövidítse ezt a folyamatot. A támogatók szerint ez nem lenne felelőtlenség, és nem jelentene nagyobb veszélyt a környezetre, míg a kritikusok szerint igen. Egy bánya létesítése az Euromines szerint akár 1 milliárd euró körüli összegbe kerülhet. „Egyetlen stratégia sem valósulhat meg beruházások nélkül" – nyilatkozta az Investigate Europe-nak Margrethe Vestager, a versenyügyekért felelős uniós biztos. „A pénznek azonban nem a Bizottságon keresztül kell érkeznie, amely egy hatalmas bürokrácia, nem pedig egy bank". Az EU nem különített el külön alapot a CRMA számára, bár voltak erre irányuló kísérletek. Ugyanakkor az amerikai kormány több százmilliárd dollárt biztosít az ottani zöld átállás támogatására. Ezek a támogatások az európai vállalatokat is arra csábítják, hogy Európa helyett az Egyesült Államokat válasszák. A Bizottság azt javasolta, hogy a tagállamok a meglévő költségvetésből fizessék ki új bányászati törekvéseiket. Németország már elkülönített 1 milliárd eurót, és Svédország és Franciaország is élen jár. A kevésbé gazdag országok azonban valószínűleg lemaradnak. „Nem támaszkodhatunk állami támogatásokra Európa fejlesztése során, mert különben Európa nem két sebességgel, hanem sok sebességgel fog fejlődni" – kritizálta a jelenlegi folyamatokat Vestager. Bár a Bizottság támogatja az új bányákat, erre nincs külön uniós finanszírozás, és az Európai Beruházási Bank sem nyújt erre támogatást. Úgy tűnik, hogy az európai bányászat fellendítésének két módja van: állami támogatással a bányaipar fejlesztésére, vagy a meglévő bányavállalatok támogatásával. A világ 200 legnagyobb bányavállalatának azonban csak nyolc százaléka európai. Még ha végtelen mennyiségű pénz is lenne a projektekre, az EU problémái akkor sem érnének véget. Egyrészt a bánya nyitás hosszú folyamat, és mire a nyersanyagok kitermelése megkezdődik, akár új technológiák is kiszoríthatják a régieket. Másodszor, a nyersanyagokra most van szükség a zöld átmenethez, valamint a védelmi és az űripar számára.

Profitelv vs. geopolitikai startégia

A kínai kormányt nem érdeklik a negyedéves üzleti eredmények, hosszú távon gondolkodnak. 1987-ben, amikor még az USA uralta a bányászatot, és ezek a fémek sokkal kisebb jelentőséggel bírtak, Teng Hsziao-ping azt mondta: „A Közel-Keletnek olaja van, Kínának ritkaföldfémjei." Ez a híres mondat Paotauban hangzott el, ahol ma a világ ritkaföldfém-bányászatának több mint fele folyik. Néhány évvel ezelőtt ez az arány magasabb volt, de nem a bányászat az igazi kérdés. „Kína ellenőrzi az anyagokat finomítási és fémipari szinten. Nem érdekli őket, hogy ki bányássza az anyagot" – magyarázta James Kennedy, egy amerikai bányatulajdonos, aki az amerikai kormánynak ad tanácsokat a ritkaföldfémek kérdésében. „Valójában inkább azt szeretnék, ha te bányásznál, és ezzel szennyeznéd az országodat, csökkentenéd az erőforrásaidat. Ők építik a feldolgozási kapacitásokat, és olyan olcsóvá teszik a finomítást, hogy azzal senki más nem tud versenyezni". Az államilag támogatott kínai bányászat, finomítás és fémipar nem profitelv alapján, a részvényesek érdekében, hanem geopolitikai haszonszerzés céljából működik. Ha Kína ellenőrzi a nyersanyagokat, akkor számos stratégiai iparágat és így a versenytársait is ellenőrzése alá vonhatja. A ritkaföldfémek egyáltalán nem ritkák a földkéregben, sőt, lényegében mindenhol megtalálhatóak. A koncentráció a fő kérdés. Ezért volt címlapsztori, amikor a svédek tavaly bejelentették, hogy Kirunában nagy ritkaföldfém-lelőhelyet találtak. Egy kilogramm ritkaföldfém kitermeléséhez több száz vagy akár több ezer tonna kőzetre van szükség. Ezeket a kőzeteket összetörik, savakba áztatják, és egy finomítási folyamat végén a fém marad. Plusz rengeteg veszélyes hulladék, amely radioaktív elemeket is tartalmazhat. Nemcsak a bányászatot, hanem ezt a finomítási folyamatot is hevesen ellenzik a környezetvédelmi mozgalmak a kiterjedt szennyezés és az egészségügyi aggályok miatt. A nyugati vállalatok pedig ahelyett, hogy pénzt költöttek volna megoldásokra, a lelkes kínaiakhoz vitték az üzletet. Hagyják a kínaiakat bányászni, végezzék el a piszkos munkát, a Nyugat pedig majd belép az ellátási lánc magas hozzáadott értékű végén. Ez volt az elképzelés. Az eredmények széles körben ismertek, kezdve a kongói kobaltbányákban dolgozó gyerekektől a kínai természet brutális pusztításáig. A nyugati világ számára ez sokáig rendben volt: a profit nőtt, a fogyasztók megkapták a kívánt kütyüket, a környezetszennyezés pedig kikerült a látókörükből. Kína a maga részéről jól átgondolt stratégiát követett, kiszámított környezeti költségekkel. Az évtizedek során feljebb lépett az értékláncban, kiépítette saját védelmi, csúcstechnológiai és autóiparát. Idén a kínai autóexport pedig már megelőzte a német exportot. A Bizottsága ezért azon dolgozik, hogy megfeleljen az európai ipar igényeinek. Elég újj bánya megnyitása Európában azonban valószínűtlennek tűnik, Brüsszel tehát máshol keresgél. Júniusban Ursula von der Leyen Brazíliába, Argentínába, Chilébe és Mexikóba látogatott, és bejelentette, hogy az EU 10 milliárd eurót fektet be 108 zöld projektbe Latin-Amerikában és a Karib-térségben. A Bizottság már stratégiai partnerséget kötött Kanadával, Ukrajnával, Kazahsztánnal és Namíbiával, és további nyolc országgal, köztük a Kongói Demokratikus Köztársasággal és Ausztráliával is tárgyalásokat folytat. Egy uniós diplomata elismerte, hogy ezek a partnerségek egyelőre a megoldásuk, és hozzátette, hogy az EU ugyanazokat a normákat követeli meg partnereinktől, mint az EU-ban, és támogatja a bányászat „környezettudatos módját". Azt azonban még nem tudni, hogy az EU hogyan kívánja ezeket a normákat a helyszínen biztosítani. A bányászat és a finomítás mindazonáltal még mindig környezetszennyező tevékenység, ami azt jelenti, hogy a Nyugat stratégiája nem sokat változott az elmúlt 30 évben: az alapértelmezett álláspont továbbra is az, hogy az európai fogyasztók jólétét a környezeti károknak a globális délre való exportálásával kell fenntartani. És így, bár Európa talán nem fog egyhamar új bányászati reneszánszt beindítani, néhány projekt valóban a globális északra érkezik. A vitatott kirunai fejlesztés jól példázza az EU ambiciózus terveit. Egyúttal emlékeztetője annak, hogy milyen piszkos üzlet rejlik az éghajlat-semlegességre való törekvés mögött. Ahogy Håkan Jonsson, a svéd számi parlament elnöke találóan fogalmazott: „Számunkra a zöld átmenet fekete átmenetté válik". Kálmán Attila A cikk létrejöttében közreműködött Amund Trellevik.


71 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Oroszország és a szankciók vakfoltja | IE x Partizán

Ugyan Moszkva ellen számos szankciót kivetettek, de ezek egyike sem érinti a kritikus nyersanyagok kereskedelmét, és az EU továbbra is vásárol. Az Investigate Europe elemzése szerint az európai vál

bottom of page