Magyarország leghosszabb ideje működő civil nőszervezete, az ország egyetlen, kifejezetten a nők elleni erőszak áldozatai számára fenntartott lelkisegélyvonalának működtetője alapításának 30. évfordulóját ünnepelte a napokban. Lehet, hogy ez a hír önmagában nem érné el az ingerküszöbünket az elmúlt hetek történései után, de ígérem, hogy érdemes szánni rá pár percet.
Ha már (méltán, végre) hot topic a gyerekek elleni szexuális erőszakkal szembeni küzdelem, például fontos kiemelni, hogy ennek az évfordulónak a gyerekvédelemhez is sok köze van. A nők elleni erőszak ugyan önmagában sosem lesz képes annyi összefogást és együttérzést generálni, a két téma szorosan összefügg.
Vannak erős érvek amellett, hogy miért egyben nőügy is a gyerekek ügye, de most annyit emelnék ki, hogy ahhoz, hogy a múlt pénteki tüntetésen egyáltalán közös szókészletünk lehetett a szexuális erőszak formáiról, jellegéről és működéséről: bizony feministák, nőjogi szakértők, nőszervezetek évtizedes és kitartó munkája kellett. Ilyen például a NANE Egyesület.
A NANE Egyesület alapszabálya az egyesület bejegyzési pecsétjével,
1994. február 18.
Aki Zsófilter-hallgató, vagy valamennyire tisztában van a munkásságommal a Partizánban, unásig hallhatta már, hogy mennyit hivatkozom a NANÉ-ra, mint a feminista fejlődéstörténetem fontos állomására. Még videós(!) Zsófilter-adást is készítettem a szervezetről 2021 őszén, az egyik alapító taggal, Antonia Burrowsszal pedig meghallgatható az interjúm első és második része tavaly nyárról.
2017-ben csatlakoztam a NANÉ-hoz önkéntesként, és a következő 6 évben számtalanféle tevékenységet végeztem ott a falfestéstől kezdve EU-s projekt koordinációjáig – szórólapkészítést, honlapfejlesztést, fordítást, lektorálást, fotózást, merchtervezést, rendezvényszervezést, irodaköltöztetést, nyilatkozást, előadást, moderálást, beszédtartást, nagykövetségeken teázást érdekérvényesítést, iskolai foglalkozástartást, mindemellett voltam másfél évig ügyvezető, sőt, egy ponton még dalt is írtam az ügyünkhöz. Amire viszont a legbüszkébb vagyok, hogy 3 évig a segélyvonalon fogadhattam hívásokat bántalmazott nők és hozzátartozóik részéről, illetve magam is mentorálhattam friss segélyvonalas ügyelőket.
Mindezt nem (csak) azért írom le, hogy menőzzek, hanem hogy egyrészt érzékeltessem, hogy mennyiféle tevékenységet végezhet valaki a civil szférában. Másrészt azért, mert – ahogy Gulyás Marci is elmondta vasárnapi hétértékelő beszédében – a társadalmi változáshoz az kell, hogy mindenki megkeresse a maga eszközét és közösségét a kollektív cselekvéshez. Meggyőződésem, hogy ha mindenki életében egyszer, akár csak rövid ideig csatlakozik egy civil szervezethez, akár háttérmunkásként, akár a frontvonalban, olyan tudással és tapasztalattal gazdagodik, ami csak jobb irányba viheti a saját és a környezete életét is. Mindemellett még hétköznapi hősnek is érezheti magát – és még influenszerré sem kell válnia hozzá!
Mindezt azzal együtt állítom, hogy nincsenek tündérmesék, a civil szféra sem tökéletes. Tapasztalatom szerint nagy probléma az áldozatsegítésben dolgozók cserélődése és kiégése, ezen felül ott van a kormány nyílt ellenségessége, és van baj azzal is, ahogy ezek a szervezetek projekt alapon kényszerülnek működni, és akár a legkisebb támogatásért cserébe is teljesen idegen keretrendszerekben gondolkodó, gigantikus kvázi-corporate donorok elvárásaihoz alakítani magukat (igen, a sorosozásnak lehetne a szitok-funkción túlmutató, érdemi diskurzusa).
Én sem vagyok már aktív a NANÉ-ban, lemondtam annak idején az ügyvezető posztomról és a tagságomról is. Ezt azért nem említem általában sehol, mert nem egyszer találkoztam azzal a hozzáállással, mintha alig várnák az emberek, hogy „leleplezhessék” ezeket a szervezeteket vagy az egész feminista ügyet, úgy, ahogy van. Nem vicc, ha beszámoltam (más munkahelyen vagy közösségen belül egyébként normálisnak gondolt) belső konfliktusról, jött a „há! tudtam! ha még ezt sem tudják kezelni, hát hogy akarnak segíteni az áldozatokon?!”.
A NANE Egyesület 30 éves története szerintem pont ezért nagy dolog: tagok, munkatársak, önkéntesek jöttek és mentek, köztársasági elnökök és miniszterek váltakoztak, kormányok balra és jobbra dőltek, projektek és donorok cserélődtek, de egy dolog három évtizede nem változott: a nők elleni erőszakkal szemben vívott küzdelem és az áldozatsegítés, mint fókusz.
Én pedig évekkel később is táplálkozom az ott megszerzett tudásból, az akkor olvasott könyvekből, az akkor megismert nőtársak szakértelméből. A Zsófilterben nem szerepelne ennyi zseniális vendég, ha nincsenek a nőszervezeti időkben kiépített kapcsolataim. És nem látnám az összefüggéseket sem, nem tudnék úgy kérdezni sem nőügyek terén, ahogyan tudok. De a NANÉ-ban élhettem át azt is, hogy milyen egy dedikáltan női körben lenni, tettekbe csatornázni és konstruktívvá alakítani a társadalmi igazságtalanságok vagy a saját szexuális erőszak-élményeim miatt érzett jogos dühöt, vagy felnőni egy olyan komoly feladathoz, mint az áldozatok segítése, és tanulni olyan szakemberektől, akikre felnézek.
Szóval gratuláljunk és emeljük kalapunkat vagy hajpántunkat a NANE Egyesület volt és jelenlegi önkéntesei, munkatársai és alapítói előtt!
A NANE Egyesület jubileumi programjairól hamarosan érkeznek információk, érdemes feliratkozni a hírlevelükre és figyelni a Facebook-oldalukat is. És ha már gyerekvédelemmel promóztam a témát az elején, a NANE gondozásában jelent meg nemrég egy nagyon fontos könyv magyar fordítása, az Apa bántja anyát - Hogyan tud segíteni gyerekeinek a bántalmazott anya?, emellett ingyenesen letölthető a Gyerekek elleni szexuális visszaélés kiadványuk az egyesület honlapjáról, egyéb hasznos, bántalmazásról szóló anyagok mellett.
A magam részéről pedig mindig szívesen fogadom a témajavaslatokat a Zsófilter podcastba! Ha eszetekbe jut bármilyen társadalmi kérdés, aminek a nőjogi vetületéről szívesen hallanátok a podcastban vagy tudtok érdekes nőmozgalmi szereplőkről, írjátok meg ide: zsofilterpodcast@gmail.com
Alacsony belépési küszöbű civil aktivizmusnak már ez is elmegy!
