A nagy globális technológiai vállalatok a világ legnyereségesebb és legnagyobb cégei közé tartoznak, az elmúlt hetek-hónapok mégis arról szóltak, hogy sorra építik le alkalmazottaik egy jelentős részét.
(A világ 10 legnagyobb piaci értékelésű cége 2022. dec. 12-i állapot szerint)
Bár a kirúgások nagy része - a Forbes szerint 80 százaléka - az Egyesült Államokat érinti, itthon is releváns érteni, hogy mi is történik ezekkel a cégekkel, már csak azért is, mert a hétköznapi életünk egy jelentős részét szervező alkalmazásokat és infrastruktúrákat működtetnek.
Amikor azt mondjuk, hogy Alphabet, akkor első sorban a Google-keresőre, a térkép-appra, vagy épp a Youtube-ra gondolunk, amikor azt mondjuk Amazon, akkor a webshopra vagy talán a streamingplatformra gondolunk, a Microsoftról pedig egyértelműen a legtöbb PC-n futó operációs rendszer, a Windows jut eszünkbe. Pedig ez a három cég adja a világ felhőalapú digitális infrastruktúrájának kétharmadát (az Amazon Web Services piaci részesedése ezen a területen 34%, a Microsoft Azure 21%, a Google Cloudé pedig 11%), vagyis jó eséllyel a weboldalak, amiket naponta felkeresünk, túlnyomó többségükben ennek a három gigacégnek a szerverein futnak. Így 2023 februárjában szőröstől-bőröstől eltűnne az internet, ha ezek a cégek hirtelen megszűnnének.
Ilyen körülmények között nem automatikusan érthető, hogy miért vannak a leépítések. Csak ízelítőképp: a Facebook anyacége, a Meta 11 ezer embert rúg ki, az Alphabet 12 ezret, az Amazon 18 ezret, a Microsoft pedig 10 ezret. De ez csak a jéghegy csúcsa: a folyamatot követő Layoffs.fyi adatbázisa szerint csak 2023-ban több mint 100 ezer kirúgás történt a Szilícium-völgy központú techiparban, ha a tavalyi évet is figyelembe vesszük, akkor a teljes szám a 260 ezret is meghaladja.
A leépítések bejelentésekor a Meta alapítója, Mark Zuckerberg és az Alphabet vezérigazgatója, Sundar Pichai is úgy fogalmazott, „teljes felelősséget” vállalnak azokért a hibás döntésekért, amelyek ide vezettek. Hogy ez a teljes felelősségvállalás bármi konkrét dolgot jelentene, annak eddig persze semmi jelét nem láttuk. Sem Zuckerberg, sem Pichai nem szenved semmilyen személyes hátrányt, megmarad a pozíciója és gigantikus fizetése is, szemben azokkal, akik elvesztették munkahelyüket.
Márpedig lenne miért felelősséget vállalni, ugyanis a kirúgásokhoz vezető út legelején a cégvezetők egyértelmű tévedései állnak. Ahogy a Financial Times elemzéséből kitűnik, a koronavírus-járvány miatti online tevékenységnövekedésben a legtöbb techcég nagy lehetőséget látott, és nyakló nélkül vettek fel új embereket, mert úgy kalkuláltak, hogy ez a helyzet - mármint, hogy többet maradunk otthon, otthonról dolgozunk, online vásárlunk stb. - a járvány lecsengése után is fennmarad. Ami nettó hülyeség volt, és ezt már sokan 2020 első felében is meg tudták volna mondani.
Sokan meg is mondták. Nem véletlen, például, hogy az Apple nem szállt fel erre a hülye vonatra, így nekik most nem is kell leépíteniük. És mindeközben az Apple piaci értéke két év alatt majd’ 1000 milliárd dollárral emelkedett, a Metáé pedig 200 milliárddal csökkent.
Az egyértelmű menedzsmentbeli problémák mellett ugyanakkor vannak tágabb, általánosabb tényezők, amelyek a leépítéseket magyarázzák. A 2008-as válság utáni időszak az olcsó pénz kora volt világszerte: az alacsony kamatkörnyezet fenntartásával és a hatalmas mennyiségű kötvényvásárlással a fejlett világ központi bankjai gyakorlatilag öntötték a pénzt a gazdaságba.
Ez a cégek oldalán olcsó hiteleket, bátrabb kockázatvállalást és csúcsfokozaton pörgő részvénypiacokat eredményezett. A COVID utáni nyitás, majd az ukrajnai háború okozta gazdasági sokk ennek a korszaknak vetett véget, így a világ legnagyobb cégeinek is körültekintőbben kell kezelniük a rendelkezésükre álló - nem csekély - pénzösszegeket. Vagyis meg kell nézniük, hogy mire és hogyan költenek.
A nagy techcégeknél a spórolás legelőször is a munkavállalókon kezdődik. Az egész Szilícium-völgyi gazdasági modell már a kezdeteinél erre támaszkodott: az USA nyugati partján sokkal gyengébbek voltak a munkavállalói jogok, mint a keleti parton, nem annyira voltak szakszervezetek. Ezek mellett, Szilícium-völgyet gazdasági szuperhatalommá változtató chipipar már a 60-as években kísérletezni kezdett annak érdekében, hogy lefelé nyomja a munkaerő költségeit. Előbb az olcsóbb női munka bevonásával az összeszerelő üzemekben, majd ezeknek a kapacitásoknak a dél-kelet-ázsiai kiszervezésével.
Női dolgozók a chipipar egyik úttörő cége, a Fairchild Semiconductor gyártósoránál 1964
Most is ezt látjuk: a már idézett Forbes-cikk szerint a kirúgott alkalmazottak átlagosan 11,5 munkaévet töltöttek el az adott cégnél, tehát jobban fizetett, senior pozícióban lévő embereket rúgtak ki, nem azokat, akiket a pandémia alatt alkalmaztak. Az így végrehajtott „vérfrissítés” egyúttal a munkaerő költségének a csökkenését is hozza.
Az olcsó pénz korának a vége azt is jelenti, hogy a techcégeknek többet kell dolgozniuk azért, hogy elhitessék a befektetőkkel: stabil, növekedést produkálni képes vállalkozásokkal van dolguk, ezért megéri megvenni a részvényeiket, befektetni beléjük. A következő időszakban rengeteg lufi fog kipukkadni a Szilícium-völgyben, olyan cégek, amelyek életükben még egy fillér nyereséget nem termeltek, de az olcsó pénz korában mindig tudtak újabb és újabb befektetéseket vonzani, menni előre, mint a cápák - megállás nélkül.
Most mindenki próbál konszolidálni, erőforrásokat átcsoportosítani annak érdekében, hogy talpon maradhasson abban az orbitális tőkemennyiséget igénylő játszmában, amit ma techiparnak hívunk. A mostani tömeges leépítésekkel eldördült a rajtpisztoly: új korszak kezdődik és a következő időszakban sok olyan lufi is ki fog pukkadni, amiről az elmúlt 10 évben ezt el sem tudtuk volna képzelni.
Izgalmas lesz látni ezt a folyamatot, meg azt is, hogy milyen hatással lesz mindez az életünkre! Márpedig sok szempontból tuti nagyobb hatással, mint bármi, amit Orbán Viktor vagy Mészáros Lőrinc csinál.
