Sziasztok! Ma áttekintjük, hogy milyen kisebb-nagyobb fondorlatok merülnek fel a bevett hadszíntereken és környékbeli országokban. Így a múlt heti hírhátterezés után most a sűrű verzió következik, hogy a hírlevél ígérete szerint a világpolitika ütőerén tartsuk a kezünk!
🇸🇰 Elesett a Kastély. A hétvége legfontosabb híre a Kárpát-medencéből nézve Peter Pellegrini kényelmes győzelme volt a szlovák elnökválasztáson, nem kevés magyar szavazattal. Ezzel Fico számára a legjobb végkifejlet valósult meg: “Pelle” közeli és feltehetőleg menedzselhető ember a miniszterelnök szemében, így a Grassalkovich-kastélyból (a pozsonyi elnöki székhely) nem kell túl sok érdemi ellenkezésre számítania. Középtávon még az sem kizárt, hogy a Smer újra egyesülhet a Kuciak-gyilkosság idején belőle kivált párttal, a Pellegrini-vezette Hlas-SD-vel. Alapvetően Pellegrini szűk körén kívül a többi Hlas-os erősen a Smer-féle hagyományokat képviseli, és az elnökválasztási kampányban is alig lehetett megkülönböztetni a hangjukat.
A VSquare újabb oknyomozó anyagot hozott: míg a szeptemberi szlovák parlamenti választás körül sokan úgy saccolták, hogy Fico majd újra pragmatikus lesz, és csak szóban hozza a pánszláv dallamokat, addig mostanra egész világossá vált, hogy tempót váltott és Pellegrinivel az elnöki székben először befejezheti a szlovák jogállamiság csonkítását, majd utána a nemzetközi porondon sem kell sok jóra számítani.
Ezzel Magyarország mellett Szlovákia is teljes értékű tagjává vált a NATO-n és EU-n belüli oroszbarát tábornak, Ausztria örökös tag, csak csendes; Ciprus pedig business as usual.
🪖 Ki lőtt kinek a lábába? A szlovák választások során az ukránok támogatása alapvető kérdésként szerepelt. Ezért érdemes újra leírni: a NATO érdeke az volt és marad, hogy az Oroszországgal való konfliktust a szövetség határain kívül tartsa. Ebből a szempontból a NATO fő célja az ukrajnai konfliktusban, hogy az oroszokat lekösse, gyengítse és erőforrásaikat erodálja. Ezzel szemben a Kreml érdeke az, hogy a NATO-tagállamokat megossza, az ukrán támogatás demokratikus legitimációját aláássa, a szövetség katonai erejét és további erőforrásait pedig messze az ukrán fronton túl is lekösse.
Saját lábunk. A NATO szövetségi szintű stratégiai kommunikációján belülről rést ütni az igazi lábonlövés. Ezzel importáljuk ugyanis az oroszokkal való konfliktust a saját határainkon belülre.
Az ő lábuk. Orbán Viktor átvette az amerikai szankciós listán lévő boszniai szerb szakadár vezetőtől, Milorad Dodiktól a kitüntetést Nagy Márton és Szijjártó Péter kíséretében. A Politico nagy cikket szentelt a magyar miniszterelnök március 15-i beszéde apropóján annak, hogy mit jelenthet az “elfoglaljuk Brüsszelt” kijelentése. Arra jutottak, hogy már nem kilépni akarnak az euroszkeptikusok, hanem belülről csinálnának forradalmat.
 Az Európai Parlamentről ki beszélhetne hitelesebben, mint egy egykori képviselő? Már nem kötik pártszabályok, úgyhogy őszintén válaszolt Olajos Péter mindazokra a kérdésekre, amelyekkel a képviselők korrumpálhatóságát, kiválasztását, együttműködését vagy éppen annak hiányát firtattuk a podcast legfrissebb adásában. Hallgassátok meg! |
🇷🇴 Az atlanti fal. Az ősszel érkező román választás izgalmas lesz a régiónk szempontjából, viszont Bukarest atlanti irányú elköteleződését nemcsak a kontinens legnagyobb NATO-bázisa mutatja, hanem az is, hogy a mandátuma végéhez közeledve a jelenlegi államfő, Klaus Iohannis a NATO-főtitkári versenybe dobta be kalapját.
🇵🇱 A hétvégén a lengyel önkormányzati választáson alacsony részvétel volt, így a PiS hozta a szavazótáborát, összesen kevesebb mint két százalékot vert Tusk pártjára. Ez a relatív győzelem azonban pont olyan, mint a parlamenti választáson: kevés a vajdasági közgyűlésekbe. Várhatóan ellenzéki koalíció fogja tudni a 16 vajdaság nagy részét irányítani. Tusk ettől még csalódott volt, a vidéki kisvárosok a PiS mellett maradtak, a Tusk-szavazók meg otthon.
Még egy jó hír: bővül a Schengen. Bulgária és Románia részlegesen csatlakozott a schengeni térséghez, 13 év várakozás után megnyitva a határellenőrzés nélküli légi és tengeri utazást. Ausztria vétója miatt a szárazföldi utazás során továbbra is át kell menni a határellenőrzésen, azonban így is hatalmas – és szimbolikus – lépés ez.
🇬🇧 Európa vár, de nem hallgat. Az európai külügyminiszterek közül sokan tollat ragadtak a múlt héten. A téma természetesen Európa biztonsága és a keleti határán tomboló háború. Egyrészt írt egy nagy, közös véleménycikket a három weimari külügyér, tehát Annalena Baerbock, Stéphane Séjourné és Radosław Sikorski, amiben kiálltak a 2%-os védelmi kiadásért, hosszan részletezték, hogy Putyin hogyan használja ki a szürke zónákat, és hogy a NATO megalakulásának 75. évfordulóján újra olyan a geopolitikai helyzet, hogy “gyermekeink jövőjét határozhatja meg” a szövetség.
Írt egy közös Telegraph-cikket David Cameron a francia kollégájával, Séjournéval, elsősorban annak apropóján, hogy a héten a volt brit brexit-miniszterelnök, jelenlegi konzervatív külügyminiszter az USA-ba látogatott. Először Trumppal ült le Mar-a-lagóban, majd Washingtonba ment és többek közt a trumpista házelnökkel, Mike Johnsonnal is egyeztet az USA által nyújtandó ukrán támogatásról. Legutóbb ez kevésbé sikerült jól, Marjorie Taylor Greene, Trump leglelkesebb támogatóinak egyike a Képviselőházban, csak annyit mondott akkor: “kiss my ass” (videó! 🙂).
Johnsont egyébként a saját tucatnyi szélsőséges képviselője fenyegeti azzal, hogy kirúgják a házelnöki székből, mint elődjét, ha “enged” a demokratáknak ukrán ügyben. A WP kiszivárgott Kreml-dokumentumok alapján rekonstruálta, hogyan dolgoznak az orosz trollgyárak a szélsőséges republikánusok alá.
🚀 Utazás Donald koponyája körül. A Washington Post hosszú anyagot közölt arról, hogy Trump valójában hogyan gondolkodik a többször bemondott “ha-elnök-leszek-rögtön-békét-kötök” hozzáállásról. A sok anonim nyilatkozó szerint a Donbasz és a Krím elengedésére szorítaná a kijevi vezetést, amely feltételeket viszont Trump személyesen sose ejtette ki a száján. Zelenszkij a területfeladástól mindeddig elzárkózott.
A mar-a-lagói Orbán–Trump találkozóra annyiban reflektál az írás, hogy Trump nem kötelezte el magát a magyar kérések kapcsán a tárgyalásra rálátó amerikai forrás szerint. Illetve bár Orbán úgy nyilatkozott, hogy Trump “egy pennyt se adna” Kijevnek, és bár ez a Trump-stáb szerint így nem pontos, nem akarták Orbánt nyilvánosan cáfolni a jó kapcsolatokra való tekintettel. A beszélgetésen – állítólag – a szovjet történelemértelmezést hosszan elemzte Orbán.
Ezzel párhuzamosan Zelenszkij a svájci elnökkel, Viola Amherddel egyeztetett az országban rendezendő békecsúcsról, amelyre közel 100 országot várnának, ám Oroszország nincs köztük.
A NATO alapító dokumentumát nézegetik a brüsszeli főhadiszálláson tartott ünnepségen, többek közt Jens Stoltenberg főtitkár és Anthony Blinken, az USA külügyminisztere. A dokumentum most először érkezett Európába, VIP utasként jutott Brüsszelbe.
#NATO75 vs Trump 2.0. A múlt heti NATO-csúcs érdekes diplomáciai felvetése, hogy a NATO maga is előálljon egy 100 milliárd eurós saját alappal Kijev támogatása kapcsán, tehát kiegészítené az uniós és egyéb bilaterális módon zajló csatornákat. Ez erősen a Trump 2.0-ra való készülés jele.
Másfelől az USA által koordinált “Ukraine Defense Contact Group” (UDGC), közismertebb nevén a Ramsteini Csoport (a németországi amerikai bázisnak otthont adó város neve után) egyes javaslatok szerint a NATO vezetése alá kerülhetne, vagy legalábbis ez a forgatókönyv élesíthető lehet, ha Trump visszatér. A csoport közel 50 országot jelent, tehát túlmutat a NATO határain.
🥸 Gondolatkísérlet. Ha pusztán távoli történelmi példa lenne a mostani konfliktus, akkor kifejezetten érdeklődéssel vizsgálnám, hogy az egyértelmű orosz háborús készülődés, majd agresszió közepette hogyan tudunk Európa e felén azon vitatkozni, hogy “békülékenyebbnek” kellene lenni. Az oroszok régóta készültek és tudatosan kezelik az eszkalációt, a békegalambok mégis szaporodnak. Mire számítanak, a héják Moszkvában jól laknak és fogyókúrázni kezdenek?
A norvég televízió hosszú adást közölt arról, hogy az ország északi részén fekvő katonai bázis körül hogyan bukkantak fel 2010 óta (!) az orosz ingatlanvásárlók, többek közt éppen Murmanszk polgármestere is, egy regionális oligarcha mellett, aki a sípálya büféjében bankkártyával fizette ki az 550 ezer norvég koronás ingatlanvételárat.
Számos hasonló esetet tártak már fel, ami azt jelenti, hogy az orosz szolgálatok sok egyéb módszer mellett az ingatlanvásárlással is szisztematikusan készültek a NATO-val való feszültség növekedésére és az esetleges konfliktusra.
Friss Eurostat térkép arról, hogy mely uniós tagállam hány ukrán menekültet fogadott. Tanulságos!
🇨🇳 Minden út Pekingbe vezet. Az orosz agresszió mellett a kínai gazdaság miatt illik mostanában aggódni Nyugaton: egyrészt mert gyengélkedik és ez lehet negatív hatással a világgazdaságra, másrészt ez a Kommunista Pártból kiszámíthatatlan reakciókat hozhat ki. Az európai vezetők vagy Pekingben, vagy Washingtonban igyekeznek biztosítani magukat.
Biden és Hszi telefonáltak egy jót múlt kedden. A Fehér Ház azt hangsúlyozta, hogy a nem-fair kereskedelmi gyakorlatokról volt szó, a kommunisták leirata inkább azt hangsúlyozta, hogy Tajvan kapcsán fenyegetőztek egy sort.
Rutte holland ügyvezető miniszterelnök korábbi látogatásán a csipgyártó-berendezések exporttilalma körül tapogatóztak a felek, hogy a régebbi gépek karbantartását vajon a holland cég vállalja-e még. Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter szintén megfordult odaát, egy éven belül másodszor, szintén a kereskedelmi kihívásokról beszélt, nem jutottak új egyezségre.
Peking szokatlan gesztussal meghívta a választási győzelme után, de még bőven beiktatása előtt az új indonéz elnököt, Prabowo Subiantót, hogy ezzel biztosítsa a kínai érdekek folytatólagosságát az elnökváltáskor.
Ezen a héten Szergej Lavrov tér be kínai kollégájához Pekingben – egész pontosan ügyvezető partneréhez, a KKP külügyi hatalmasságához, Vang Jihez, hiszen hivatalosan kinevezett külügyminiszter továbbra sincs. A kétnapos látogatás alatt biztos, hogy Ukrajna sokat lesz a terítéken, ahogy az a 20 ezer kínai cég is, amely segíti az orosz importot a szankciókkal szemben.
Végül pedig szombaton Olaf Scholz német kancellár három miniszterével és nagyobb üzleti delegációval együtt repül Pekingbe, többek közt a BMW, a Thyssenkrupp és a Bosch vezetőivel.
Ne felejtsük el, Hszi nemsokára európai körútra indul, Párizs és jó eséllyel Berlin a listán, Belgrád és Budapest is ott lehet. Vaskos kis felsorolás ez a fenti pár pont, jól mutatja a dinamikát.
Monitoring. A közel-keleti konfliktus kapcsán több fordulópont feltűnt a horizonton, ezeket most összeszedem, bár egyiknél sincs szó arról, hogy holnap rögtön bekövetkezne, de tegyük fel őket a monitorra.
A segélykonvoj elleni izraeli támadás sokat erodált az izraeli kommunikáción, bár az IDF belső vizsgálatot indított és már felelősöket is talált. (Csak kontrasztnak: ezzel szemben az október 7-i terrortámadás kitervelői és vezetői a mai napig a politikai posztjaikban maradtak.) A rafahi offenzíva előkészítése úgy tűnik, folytatódik, Netanjáhú aligha adja fel kevés megmaradt kártyájából azt, hogy a konfliktust vigye tovább.
Eddig 196 humanitárius dolgozóként nyilvántartott személy halálához vezettek a gázai harcok az ENSZ számai alapján. Egy oknyomozó anyag szerint 37 ezer célpontot azonosított az izraeli katonai mesterséges intelligencia, a “Lavender”: ez már a jövő háborúihoz szóló tanulságokhoz vezet, hogy mire alkalmas egy ilyen rendszer.
A damaszkuszi iráni konzulátuson a légitámadásban megölt hat iráni forradalmi gárdista vezető kapcsán Tel-Aviv és Washington is készül a teheráni válaszlépésre. A diplomáciai képviselet elleni támadás nyilvánvaló eszkaláció volt izraeli részről, ugyanakkor egyértelmű üzenet a hosszú adok-kapokban, hogy az Izrael határán iráni támogatással tevékenykedő milicisták gyengítésére szinte bármire kész a háborús kabinet.
Ezt hívják elrettentésnek: az irániak felé azt demonstrálja, hogy felveszik a kesztyűt, beleállnak az eszkalációba. (Ez az, ami Európának nem sikerült kommunikációs és szimbolikus szinten Moszkva felé.) Az USA ezt február 4-én lépte meg Teheránnal szemben, miután január végén egy jordániai bázisán drónnal 3 katonáját megölték és tucatnyian megsérültek. 170 támadást követtek el 2023. október 7-e óta amerikai célpontok ellen iráni milicisták a térségben. Február 4-én 85 célpontra 125 precíziós bombát dobtak az amerikaiak: fegyverraktárak, parancsnokságok és végül a Kataib Hezbollah egyik vezetője esett áldozatul. Azóta, a hútikat leszámítva, nem ért iráni proxik részéről támadás amerikai erőket. Ideiglenes ez az állapot, de mutatja, hogy működik az elrettentés, ha megfelelően alkalmazzák.
A modern politikai kommunikáció kihívásaira jól rámutat, hogy Bidenék és a demokraták még önkormányzati szinten is elképesztő palesztinbarát nyomás alatt állnak, ahogy ez Londonban is erős törésvonalat jelent, és számos EU-tagállamban. A téma egyenértékű lett a választók egy nagy csoportjának szemében az ukrán üggyel, holott a két konfliktus geopolitikai valósága – és azok hatása az európaiakra – egészen eltérő. A nicaraguai diktátor Berlin ellen az izraeli fegyverszállítások okán indított emberjogi peréről pedig majd jövő héten értekezem, troll-mestermű.
A Péntek Reggel hírlevélben hosszan írtam a Bolsonaro-afférról, vagyis arról, hogy a volt brazil államfőnek a brazíliai magyar nagykövetségen eltöltött két estéje milyen diplomáciai üzenetnek tekinthető. Hogy a nagykövetségek területét mennyire tekintik valóban támadhatatlannak, azt nemcsak a fenti izraeli bombázás vonja kétségbe, hanem a friss ecuadori akció is: az ország mexikói nagykövetségére menekült ugyanis Jorge Glas korrupcióval vádolt korábbi alelnök, akit ennek ellenére az épületbe behatoló ecuadori rendőrség szépen letartóztatott. A képviseletek helyiségeit sérthetetlenség illeti meg a diplomáciai kapcsolatokról szóló 1961. évi bécsi szerződés 22. cikke értelmében – köszönet olvasómnak a pontosításért (tehát nem külföldi állami terület, jogi értelemben). Glast azóta a börtönben “saját maga okozta kómában” találták meg.
Korrekció: múlt héten Erik Kalinak helyett véletlen Robert Kalinakot írtam a prágai orosz-hálózat ügyében. Robert Kalinak korábbi belügyminiszter, jelenlegi miniszterelnök-helyettes és hadügyminiszter unokaöccse, a húsz évvel fiatalabb, parlamenti képviselő Erik az, aki szerepelt a listán. Ő tagadja a kifizetést. A vele készült interjú már nem érhető el a lebuktatott honlapon.